Oldalak

2009. október 11., vasárnap

A csapat lelke volt


Lola: Mi, fiatalok, annyi szépet hallottunk Bocsárdi Gabiról... Kíváncsiak lettünk rá, sajnáljuk, hogy nem ismerhettük. Mesélne nekünk róla…?

Kulcsár Edit: Még úgy érzem, hogy párbeszédet folytatok vele, még nem tudok múltbéli jelzőkbe szorítkozni vele kapcsolatban, összeszorul a torkom, azért is menekültem előled. Gabi egyformán barátja volt a társaság minden tagjának, nem hiszem, hogy bárki közülünk kisajátítaná magának a legjobb barátnő vagy legbizalmasabb címet. Mert mindenkire figyelt a csapatból, mindenkinek ismerte a rezgéseit, különböző emberekkel volt különböző típusú, nagyon szoros kapcsolata, velem is, igen. Kísértetiesen hasonló utat jártunk be: én is játsztam a temesvári Tháliában, aztán amikor ide megérkeztem, egy hónapig náluk laktam, amíg lakásom nem lett. De végül is mindenki. Mindig nyitva volt az ajtajuk, kettejüknek, Lacival együtt, mert hát ők ketten voltak egy, ez mindig így volt érvényes. Talán náluk voltunk a legtöbbet, amúgy meg körbejártuk egymás lakásait, még a bútorok is ugyanolyanok voltak sokunknál. Kreatív volt, a szobáik teljesen egyéniek voltak, a saját ruhatárát megvarrta, mindene a képzeletét, a fantáziavilágát tükrözte. Aztán milyen kitartása volt, ha elhatározott valamit…

Lola: Mindig volt ereje derűlátónak maradni – mert ugye színházat indítani nem könnyű feladat –, mindig volt ereje azt mondani, hogy folytassuk?

K. E.: Akkor ez még nem tevődött fel, mert a legelső időkben még burokban voltunk, az első négy év az a tökéletesség időszaka volt. Majd később, mikor a társulat egyik része kilépett a színház másképpen működő világába, egy színházi intézménybe, akkor lehettek sokkal nehezebb pillanatok. Korábban igazából az egymáshoz való őszinteség volt a jelszó, ahogy Laci mondta, és Gabi ennek gerjesztője volt. Talán az egyik leginkább kitárulkozó, igen, a legőszintébb ember volt közöttünk. Rendkívül érzékeny is volt, talán emiatt voltak mindenkihez antennái a csapatból. Ő volt ennek a csapatnak a lelke.

L.: Mosolygós személynek képzeljem? Akinek a feltűnése figyelmet követelt, jelenléte meghatározó volt a társaságban?

K. E.: Egyértelműen. Gabi mindig jó humorú volt, szerepeiben is. A mély érzésű szomorú és vidám bohóc. Aki kíváncsi a dolgok mélyére, de játszik.

L.: Voltak-e babonái, különös egyéni szokásai előadások előtt?

K. E.: Ezt is együtt csináltuk, mint minden mást. Volt egy közös összefogózásunk előadások előtt. Hogy is volt? Segíts!

Vincze Csilla: Az Übü előtt mondtuk a Jamma-zuka kezdetű verset, s az sokáig megmaradt ’90 után is, amikor a Figura állami színház lett. Nem tudom, hogy van-e az új figurásoknak valamije. Én 98-ig voltam a Figuránál, 85-ben vagy 84 végén kerültem oda, nem tudom... akkor 9-ik osztályos voltam; Laci látta egyik előadásunkat, tetszett neki, hogy próbálkozunk valamivel, és elhívott a csoportjába. Sokkal idősebbek voltak, mint én, mert ők már egyetem után voltak, úgyhogy azt köszöntem neki, hogy „kezit csókolom”. Sikerült megmaradni ebben a társaságban, ők lettek a barátaim, és ez most már egy 25 éves kapcsolat. Valóban, ahogy Edit mondja, Gabi volt ott a kovász. Nem diplomatikus fajta kapcsolattartó volt, hanem ösztönösen érezte, hogy kinek mikor miféle segítségre van szüksége.

L.: Egyfajta „jótét lélek” volt ő a csapatban?

K. E.: Ez nem életprogram volt nála, hanem már lélegzési mód... Tehát nem a jótétemény szándéka volt benne, hanem érzékenység, az a fajta empátia, hogy a körülötte lévő embereket érteni akarja, s ugyanakkor önmagát is, egyre jobban. Nagyon sokat tépelődött, fejlődött, gondolkodott. Ez is a létmódjához tartozott.

L.: A „Figura” név kitalálója valóban ő volt?

K. E.: A legenda igaz, amennyire tudom, a névadó valóban ő, Csucsi.

Lola


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése