Criticai Lapok

Az idén tizennyolcadik évfolyamánál járó Criticai Lapok az egyik legjelentősebb színházzal foglalkozó nyomtatott orgánum Magyarországon.
A havilap kizárólag színházi témákra fókuszál. Többnyire nagyon jelentős (mondhatni illusztris) szakemberek írásait, szakkritikáit, elemzéseit, interjúit közli. Kommentálja a fesztiválokat is, és nyomon követi a főbb színházi eseményeket, előadásokat. Kifejezetten szakfolyóiratnak számít tehát (bár természetesen nem kizárólag a szakmának lehet érdekes). Főszerkesztője Szűcs Katalin Ágnes.

http://www.criticailapok.hu

BeGeI

KÜLSŐ SZEMMEL BELÜLRŐL

V. M.: Nagyon ritka, hogy egy román kritikus ilyen intenzíven érdeklődjön a kisebbségi színházak iránt...

Alice Georgescu: Ritka, mert az emberek keveset tudnak egymásról; ez vonatkozik a színházi emberekre is. Engem a színház általában érdekel, a színházcsinálás különböző módjai. A romániai kisebbségi színházakban még létezik az a komolyság, szenvedély, a színház és a közönség közti erős kapcsolat, ami a román színházakból elveszett. Ez vonz engem a kisebbségi színházban, ezért járok fesztiválokra, és bemutatókra is, ha meghívnak.

V. M.: Zsűritagként a szakmai beszélgetések állandó hozzászólója volt. Mi a tapasztalata, hogyan válhat érvényessé egy ilyen beszélgetés?

A. G.: Őszintének kell lenni, és érvelni kell. A kevésbé sikerült részek fölött nem kell szemet hunyni. Meg kell értetned az alkotókkal, hogy hol hibáztak, de nem szabad rájuk erőltetned a véleményed és elképzeléseid, az adott előadáson belül kell gondolkodnod.

V. M.: Milyennek találja a fesztivál alatt látott előadásokat?

A. G.: Vannak jó és rossz előadások, de az erdélyi magyar színház előnyben van, mert egyszerre táplálkozhat a román és a magyarországi színjátszásból. Ebből a találkozásból születnek a legjobb előadások. De azt hiszem, hogy a fesztiválon résztvevő színházak nem mindig a legjobb előadásaikat küldik; valószínűleg nem minden produkció fér el ezen a színpadon, esetleg jobb technikai felszereltségre lenne szüksége. Kár, hogy a színházak nem veszik komolyabban a kollokviumot, mert ez jó alkalom a találkozásra és az eszmecserére.

vmarta

A MIZANTRÓP (előbemutató – Sztgy.)

hanni szerint:

– Molière mizantrópja bonyolult figura. Kihívás (lehet) a megformálása, és persze komoly nehézségekkel jár(hat). Az előadásban úgy tűnt, Alceste némileg leegyszerűsített; nevetséges jellege túlságosan nagy hangsúlyt kap.

+ Nagyszerűen megmutatkozott a színészek azon képessége, hogy energiáikkal operáljanak, bár a statikus részeknél (egy helyben állni, és a közönség felé beszélni, vagy csak figyelni) nehéz feladatuk volt.

– A színpadkép ridegsége, az ékes, rímes szöveg, az alakítások élessége lehetetlenné tesz bármifajta barátságos közvetlenséget. Ezt nem számonkérésnek szánom, inkább az előadáshoz való személyes viszonyulásomnak adtam hangot.

vmarta szerint:

+ Az előadás külső egyszerűségében is erős és a lényegre fókuszáló képi világa, a színészi beszédre és a ritka, éppen ezért átható csendekre támaszkodó akusztikus hatás, a nézőtér felé lejtő színpad, melynek többnyire a végén, a nézőkhöz közel játszanak a színészek, a költőien rímelő szöveg, miközben a színész aprólékosan metakomunikál, azt az érzést keltette bennem, mintha Shakespeare színházában lennék.

+ Többször von be résztvevőként a történetbe. Ebben nagyrészt a nézőtérrel szemben elhelyezett hatalmas tükör segít (a nézőteret majdnem végig halványan megvilágítják), de a színészek konkrét reakciókat is „kicsikarnak” belőlem, például hogy megtapsoljam a társaság olcsó pletykáit.

– Az előadás Céliméne és Arsinoé első közös jeleneténél nagyon lelassul és hosszú időn át nem tudja visszanyerni a felütés intenzivitását. Ez valószínűleg azért történhet, mert a formanyelvre egyelőre csak néhány színész tud ráhangolódni, ezért válhatott a színészi játék maga is statikusabbá, és így helyenként fárasztóvá.

júlia szerint:

+ Tetszett, hogy az elvárt vígjátéki díszlet, jelmez, stílus, beszédmód stb. helyett rendhagyó színrevitelt láttunk, úgymint minimál díszlet, elegáns, modern jelmez, az egymásra rímelő sorok miatti nem hétköznapi beszéd. Mindig szeretem az elidegenítő hatásokat.

+ Pálffy Tibor, Alceste. Tudom, hogy mindenki fog írni róla, és köztudott, hogy milyen jó, de inkább nem írok semmi eredetit, egy plusz jel a kettőből akkor is az övé. Deeeee: szeretném mindenképp megemlíteni a többieket is. Gratula, ahogy elmondják azt a nem könnyű szöveget!

– Phú... néha azt éreztem, hogy egy-egy pillanatban leült az előadás, és vontatott lett, de nagy a gyanúm, hogy ez csak a fáradtságomnak tulajdonítható be.

sjuly szerint:

+ Soha nem hallottam még színpadon ilyen szépen, érthetően, tagoltan mondott alexandrinusokat. Látszik, hogy rengeteg munka van mögötte.

+ Rendkívül erős és hatásos jel a közönséggel szemben felállított hatalmas tükör. Ebben az ötletben az a legjobb, hogy a néző játékpartnerként viszonyulhatott a szereplőkhöz. Például abban a jelenetben, amikor Céliméne és vendégei a társaság jelen nem lévő személyeit pocskondiázzák.

– Hadd ne írjak most negatívumot. Különben sem érett még meg bennem az előadás tíz perccel a bemutató után.

BeGeI szerint:

+ Nagyra értékelem az előadás képi világát, térképzését, a használt kellékeket. Nagyon szép és tiszta az egész, csak a legszükségesebbekre szorítkozik. Elképesztő, hogy mit ki lehet hozni egy előadásból egy tükör, néhány szék és persze jó színészi játék segítségével.

+ A tükröt külön is kiemelném. Nem először láttam ezt az önreflexív megoldást a fesztivál alatt (egész pontosan harmadjára), de mindig örülök neki. De ezt az előadást külön is megjegyzem (ebből a szempontból is), mert a legbátrabban használta ezt (hatalmas, tiszta tükör, a közönségen pedig rajta hagytak egy gyengébb teremfényt – így néztünk szembe önmagunkkal, miközben a színészeket egyszerre láttuk hátból is, elölről is).

– Beszélhetnék itt a szöveg adta néhány nehézségről, az előadás lezárásáról (engem nem győzött meg egészen), s ha nagyon keresgélnék, alighanem akadna más is – de miért? Meggyőzött az előadás, eljutott hozzám minden pillanatában. Ehhez képest minden más (csak a kötelező mínuszjel kedvéért keresett) probléma háttérbe szorul, jelentéktelennek tűnik.

avramLa szerint:

– Zajosnak tűnt az előadás, a düh nem jött le, csak az ordítozás.

– Borzalmasan statikus. A néző magára van hagyva, csak a szöveg ragadhatja meg a figyelmét, esetleg Hobó hangsúlyai

+ Ahol Hobó ott van, abban kell legyen valami jó (de nem ez a legjobb szerepe).

anna szerint:

+ Két főszereplőt látok, de az embergyűlölésben Céliméne viszi a pálmát. Látom ezt a nagyon érdekes nőt, és nem tudom megfejteni; és ez milyen jó, mert egyfolytában ezen gondolkodom, és látom a Nőt. Nagyon jó ellenpont, hogy ennek a nőnek, aki képes kiforgatni magából az őszinteséget, Alceste-et, mikor egyedül marad, milyen megnyilvánulása van, hogyan viszonyul a székhez.

+ A szövegmondás milyensége fokozatosan rombolódik, de nem minőségében, hanem formájában, ahogyan fokozatosan megrendül Alceste igazságérzete, őszinteségmániája, annyira, hogy már azért könyörög, hogy hitegessék, szüksége van arra, hogy Céliméne hazugsággal magyarázza hűtlenségét.(De ezt kihozni belőle csak a Nő képes.)

– Nem értem, hogy miért van annyira kifestve Clitandre a többiekhez képest, így egy kicsit kakukktojás. Oronte is nagyon halványan van sminkelve, de ez egyáltalán nem zavaró. Nagyon finoman bohócot juttat eszembe; ehhez, szintén nagyon finoman, az öltözete is hozzátesz, és így végre nagyon finoman, látok egy olyan bohócot színpadon, akit el tudok viselni.

Kosztya szerint:

+ Kell-e több egy jól meg tervezett játéktérnél, amelyben színészek koncentrált játékkal varázsolnak helyszínt, kelléket, érzéseket, egyszóval nézőt? (nem(!))

+ Pálffy Tibor maga az embergyűlölet.

– Zavartak a nézők! (tisztelet a kivétel)

Jelenkor

Pécs város sokszínű kulturális életének legismertebb sárga könyvecskéje a Jelenkor. 1958 óta irigylésre méltóan a magyar nyelvterület egyik legismertebb és legszínvonalasabb irodalmi és művészeti folyóirata. Szerkezetileg többnyire szépirodalmi, tanulmány- és kritika-rovatokra tagolhatjuk. Vers és rövidpróza minden mennyiségben, drámák sajnos csak részletekben. A ’70-es évek körül fordult a színház felé is, majd 2003-tól (46. évfolyam) már gyakoriak benne a színházi róvások, pardon írások. Sokféle és nélkülözhetetlen tanulmány jellegű bírálatot és kisrecenziót tartalmaz az egyre bővülő könyv- (színházi is) és drámatermésről. Ezen belül nevek elemeznek neveket, színháziak színháziakat, gyakran azonos munkakörből. A lapszámok többnyire egy témára épülnek, melyeknek ugyan nem tudjuk előre a tárgykörét, de biztosak lehetünk, hogy fontos művészeti ismeretekkel bővítik majd látókörünket. A POSZT környékén bizton összefuthatunk néhány színházi számmal, hiszen a júniusi szám az, ami kimondottan színházi témájú. 2000 óta majd 500-ra tehető a színházi írások száma, melyek közt elvétve érdekes interjúkat is találunk. A szerzői listát rendszerint ismert magyar (színházi) nevek töltik ki, de a szerkesztők szívesen elolvassák pályakezdő műveit, tanulmányait is. A Jelenkor 2002 óta online is elérhető.

www.jelenkor.net

vmarta

okt. 10. , szombat -- főleg szakmai

Egyre nehezebben ébredek, pedig jóval többet alszom azoknál, akik az írás mellett még a bulikra is eljárnak… Ennyit rólam. Meg még annyit, hogy úgy éreztem, nekem is be kell vállalnom egy ilyen blogot, érzékeny kis lelkiismeretem megnyugtatásaképpen, bár eléggé frusztrál a gondolat, hogy közelről sem leszek olyan sikeres, mint az előttem írók. De ez most kit érdekel (rajtam kívül)?

Szóval a ma délelőtt. Rendhagyó szakmai beszélgetés. Dandinéket a Csikaszt játszó Kónya-Ütő Bence képviseli, a zsidókat senki. Csak magunk vagyunk, szűk családi körben, ezek a beszélgetések a legjobbak, nem a színész szemébe kell mondani, ha valami nem tetszett. Zárójelben megjegyzem, hogy Ungvári Zrínyi Ildikó és Béreslaci már a profizmus határát súrolva felváltva és/vagy párhuzamosan tolmácsol (románról magyarra, magyarról románra stb.). Ma nem is a Dandinről osztjuk az észt, hanem egy Vargyas Márta által felvetett problémáról. A színisekről, pedagógiai érzékkel nem rendelkező rendezőkről, felelősségről… egyébként várj, mert inkább kifejtem. Mártát az a több egyetemen is kialakult helyzet zavarja, hogy a vizsgaelőadások többségében nem a diákokon van a hangsúly, hogy a rendezők nem veszik tudomásul, hogy ilyen esetben a pedagógusi szerepet is fel kell vállalniuk. Ebből adódik, hogy tehetséges színisek sokszor kényelmetlen helyzetbe kerülnek, azaz akaratlanul is lejáratják magukat. Most elmegyek ebédelni…

Jöttem, de rettenetesbe kapcsolok, mert alig egy órám van előadásig. Amúgy ebédnél megszívtam, mert azt hittem, ma is rántott sajt a vega-kaja, de nem: gombapaprikás volt. Utálom a gombát!!! Térjünk vissza az ebéd előtti témához: Márta helytelennek érzi, ha egy rendező elvállal egy munkát, és nem érez felelősséget arra, hogy a játszókat színész-diák minőségükben előrevigye. Az kell, hogy a rendező pedagógusként is legyen része a színisek életének, ha már vállalt, fel is vállalja a saját munkáját. Fontosnak tartja (ti. Márta), hogy erről beszéljünk, mert azt reméli, hogy néhányan még befolyásolhatjuk, hogy az egyetemeken elinduljanak olyan változások, amelyek kiküszöbölnék a fenti problémát. Eme felvezető után kicsiny közösségünk más tagjai is felszólalnak. Bencének a Zsehránszky István kérdéseire adott válaszaiból egészen közeli és részletes képet kapunk az előadás próbafolyamatáról. Fenntebb tévedtem, nem igaz, hogy nem esett szó az udvari színjátszásról (tényleg, Molière igazából is az udvarnak írta darabjait!). Ungvári Zrínyi Ildikó szót emel Dandin és Csikasz western stílusban játszott összetűzése ellen, magyarázat: az a stílus egyenlő helyzetbe hozta a két figurát (ha ügyes lennék, most gyártanék egy figurás poént, de nem tudok), nem volt köztük státuskülönbség, mindazonáltal színészileg nagyon intenzívek voltak. Bence azt mondja, hogy ez a westernes felállás a tegnapi négyórás próba utolsó öt percében született, meg, hogy ez az egész új helyzethez való alkalmazkodás (új térben, az előadást lerövidítve improvizáltak) „rohadt jó tapasztalat volt”! A továbbiakban Ungvári tanárnő kérdésére Iulia Popovici és Alice Georgescu egy-két mondatban körvonalazza a bukaresti színisek és rendezők kapcsolatát. Ugyanaz, mint nálunk. Márta megköszöni, hogy mindezekről beszélgettünk, és itt véget is ér az első (egyben utolsó) félidő. Bár Szilárd, mint mindig, most is lelkiismeretesen készült a felvezetővel, nem veszi rossz néven a Lakodalom válással című előadás alkotóitól, hogy nem jelentek meg a szakmai megbeszélésen. Ami azt illeti, inkább egy (rég nem látott) megkönnyebbült mosoly vonul végig az arcán. Együtt örülönk vele, és elhagyjuk a helyszínt.

Pár napja a szerkesztőségi élet az éjszakai buli egy bizonyos mellékhatása miatt déli egy körül indul. Mire beindulna, eszünkbe jut, hogy éhesek vagyunk, és elmegyünk ebédelni. Ez történt pár sorral fennebb. Ebéd után tömény fokhagymaszag ütötte fel fejét a szerkesztőség falai közt, mire valaki jó becsületesen kiszellőztette a termet. Most már este kilenc van, lejárt a napi két előadás, koncertre készülődünk, egyesek elmentek a Rubin étkezdébe elfogyasztani a páros napi menüt: túros laska, csirkepaprikás. Én inkább egy almát ennék, de nincs. A blog-stafétát ezennel átadom.

júlia

Magyar Narancs

Kedves színházba-járó és kedves színház-kerülő Olvasó!

A most következő írás igyekszik emlékeztetni, illetve felhívni a megszólítottak figyelmét arra, hogy a magyarországi újságosbódék közéleti és kulturális csemegéket tartalmazó polcain hetente friss Magyar Narancs kapható. Legfinomabb cikkei a Kultúra és Visszhang rovatokban ízlelhetők.

Csáki Judit a Kultúra rovatban minden héten új kritikát közöl valamelyik magyarországi színház előadásáról. Írásai élvezetesek, jól átgondoltak. Stílusa időnként éles, de nem bántó. Bátran leírja az előadások negatívumait, de véleményét pontosan megindokolja. Bőven osztogat dicséretet is, valahányszor szép megoldásokat észlel. Ugyanebben a rovatban időnként operáról, operettről szóló részletes beszámolók születnek László Ferenc tollából.

A Visszhangban nem heti rendszerességel, de szintén jelennek meg színházi jellegű, könnyedebb hangvételű írások.

Jó ízlelgetést kívánok minden kedves Olvasónak a MaNcshoz!

http://www.mancs.hu

sjuli

Hamlet.ro

Ha átfogó képet szeretnél kapni az erdélyi magyar színjátszás helyzetéről, akkor legegyszerűbb, ha felkeresed a transindex színházi portálját, a hamlet.ro-t. (Szerkesztője: Hegyi Réka.) Ezen az oldalon a színházi kritikáktól a színházi adatbankon keresztül régiónk aktuális színházi eseményeiig sokmindent megtalálsz. Fesztiválok és színházak programajánlóiból csemegézhetsz kedvedre, s ha már elég információt gyűjtöttél, akkor még mindig rendelkezésedre áll a Kritikatár, hogy lásd, ki mint és hogyan reagált (régebben) az általad megnézés céljából kiválasztott előadásra. Ha még ennél is elszántabb vagy, akkor a Színháznet elnevezésű rovatban Szinbádként kalandozhatsz a Színházak, Színházi portálok, Színházi lapok, Színházi intézetek, Fesztiválok és Más rovatok tengerein. Kalandra fel!

kosztya

Best of Kollokvium

· A legjobb nadrág (a Nóráé)

· A legjobb csépzolis szóvicc: csépnivaló, cséptelenség, elcsípni Csépet

· A legjobb zöld póló (Mártáé)

· A legjobb hely (udvar)

· A legrészegebb arc (Csabi)

· A legtöbbet emlegetett előadás (Phaedra)

· A legkívánatosabb dolog (Béreslaci kitűzője)

· A legjobb alkalmi tördelő (Kata)

· A legkirályabb Kolli-baci-rajongók (dagadt mandulák+orka+tika)

· A legpechesebb (Leo, mert elvették a sofőrkönyvét)

· A legkevésbé változatos menü (Rubin)

· A legbéresebb (Béreslaci)

· A legfelszabadultabb (Emese)

· A legtöbbször fotózott arc (Freddy)

· A legelső előadás (3 tánc...)

· A legjobb breakbeat banda (Gábor és Zénó)

· A legterhesebb (Boró)

· A legorkább (Tika)

· A legtikább (Orka)

· A legbulisabb hely (Living)

· A legnagyobb buli (nem tudni)

· A legjobban bepánikoltak (rendőrök)

· A legszékelyebb (Ricsi)

· A legnagyobbat kapta (kicsi Csongi)

· A legtöbb hajlakkot használó (Lola)

· A leghálásabb banda (Köszi kvartett)

· A legjobb bőgős (Bence)

· A legjobb szinkrontolmács ( Kosztya)

· A legszőkébb (Annácska)

· A legtöbb ebéd megevője (Norbi)

· A legjobb rendező (Török Viola)

· A leghomokosabb előadás (Phaedra)

· Aki a legjobban énekli a szerkesztőség előtt a My fair ladyt (Magyari Andi)

Lola

HOGYAN CSENJÜK EL BÉRESLACI EKUSZONJÁT

Dugába dőlt tervek:

– Ellopunk egy óvodás csoportot, és ráuszítjuk Béreslacira, merthogy a gyerekekre nem gyanakszik, így majd ezek letépik a nyakából.

– Leitatjuk, csakhogy ezt az ötletet hamar elvetettük, mert Mi Lacinknak ½ liter szilvapálinka + 6 sör = 0, tehát túl drága mulatság, még úgy se érte volna meg, ha eladjuk a figurás ezüstmedált, amit megnyerünk, és kifizetjük az árából az alkoholt.

– Felbéreljük a feleségét, hogy este lopja el.

– Mikor mindenki előadásra szeretne bejutni, a gyurakodásban vagy előadás alatt levágjuk a nyakáról, de Béreslaci nem gyurakszik, mindenkit előreenged, nem a nézőtérről, hanem fölülről nézi az előadásokat. Az olló azért folyamatosan a táskánkban volt.

– Tudtuk, hogy a felesége nincs otthon, és két lány el akart látogatni hozzá, hogy elcsábítsa.

– Felbéreljük Emesét (csak nem találtuk meg).

– Titkosügynököktől tudjuk, hogy a pipája szent, tehát elcsenjük ezt, és csereüzletet ajánlunk (erről még Béreslaci sem tud).

– Fűt-fát ígértünk az irodásoknak, ha megszerzik nekünk.

– Szépen elkérjük.

Variaţiuni pe o temă dată:

– A) Elraboljuk a zsűrit, alias nagykutyákat, levágjuk saját ujjunkat, zsarolólevélben megírjuk, hogy ez a zsűri egyik tagjának ujja és addig fogjuk vagdosni, amíg nem hajlandó átadni az ekuszont, persze csak eztán fog rájönni, hogy kitoltunk vele, mert az ujjdarabkák valójában nem a zsűritagoké.

– B) Megbeszéljük a zsűrivel, hogy kávézzanak nyugodtan a büfében szakmai kezdésekor, merthogy rendezni való dolgaink vannak az igazgató úrral, akinek persze azt mondjuk, hogy a zsűri nem hajlandó a szakmait megtartani, amíg az igazgató úr nem hajlandó átadni az ekuszonját.

– C) a. Elraboljuk a feleségét, a Figura stúdiótermének közepén egy székhez kötözzük, de mielőtt a száját is bekötnénk, felhívatjuk vele a kedves férjét, gyere-Lacikám-mert-baj-van üzenettel. Mire megérkezik Laci, megérkeznek a paparazzik, a pressesek, alias szerkesztőség is, szóval tanúk is lesznek, mikor felkérjuk Béreslacit, hogy adja át az ekuszont, ha nem akarja, hogy a feleségének baja essék. És ha nem hajlandó a csereüzletre, akkor benne lesz az újságban, alias Kolli-baci, hogy Béreslaci cserbenhagyja feleségét.

– b. Dagadtmandulák: Szabotáljuk a tervet – miközben anna tárgyalást folytat, lekapcsoljuk a villanyt, és levágjuk Béreslaci nyakából az ekuszont.

– c. anna: Csakhogy az olló nálam van.

Sikeresebb próbálkozások:

– Másolatot készítünk az ekuszonjáról, (megvót a fénymásolata).

– Hamisítványokkal próbálkozunk. Küldtünk párat a szerkesztőségnek.

– Fenyegető levelet írunk, amit elviszünk haza a postaládájába, de csak a szerkesztőségig jutottunk el. Megbeszéltünk egy 4.46 órai talit a fiúbudiban, amire csak Béreslaci ment el (mi elaludtunk).

– Az irodába rohantunk, mikor épp nem véltük látni a nyakában az ekuszont, hátha otthagyta.

– Agressziót alkalmaztunk, ha szép szóval nem ment. Ekkor szereztük meg az ekuszon zsinórját... majd a lényeget, mikor „helyre akartuk hozni” az övön aluli próbálkozásunkat. És Laci nem ér, hogy nem ismered el, mert nincs olyan, hogy játékon kívül adod ide, hogy feltegyük rá a zsinórt, mert ez csak egy csel volt, és te bedőltél!

értelmi szerzők: dagadt mandulák + herezacsik + anna

Mi fán terem a teatrológus? 1.

Czumbil Orsolya, harmadéves színis Kolozsváron

Phu... nekem a dramaturg jut erről eszembe. A teatrológus szó igazából nincs is, ez valami új. Egyik órán a drámaelmélet tanárunk mondta, hogy ez a szó, ez mi? Mi az, hogy teatrológia? Tehát, hogy ez végül is dramaturgia akar lenni. Mit mond nekem ez a szó? Hát... nem is tudom, sosem gondolkoztam ezen, az az igazság. Hát ők, akik, ugye, a kritikát írják, meg dramatizálnak bizonyos műveket, meg akiknek olyan okos véleménye kell hogy legyen a szakmáról meg az előadásokról.

Nekem szubjektív véleményem van, merthogy színis vagyok, a teatrológusokkal meg van közös óránk, s így a csoporttársaimnak tekintem őket.

Szerintem igen, fontos a jelenlétük; illetve nem is kifejezetten fontos, de hasznos, mert mindenkinek az ötlete, ha jó, akkor az számít. De nem biztos, hogy csak mert teatrológus, tud hozzáadni valamit. De szerintem mindig hasznos, ha valaki új beül, s főleg, ha teatrológus, vagyis van köze a színházhoz, és olvasott, és művelt, és egy csomó darabot látott már, ugye... meg ha van egy kis rálátása, akkor biztos, hogy jó ötleteket ad, s ha jó ötleteket ad, akkor az tök jó!

Iulia Popovici, színikritikus, Observator Cultural

A színháznak két meghatározó tényezője: a színész és a néző. Ez a kettő kötelező. Rendező nélkül van színház, díszlettervező, színházterem stb. nélkül is. A színikritikus közvetítő szerepet vállal nem feltétlenül az alkotók felé, hanem inkább a végtermék és a nézők között. Ő az a felkészült/hivatásos néző, aki tudja, ki a rendező, ismeri korábbi munkáit, ismeri a színészeket, a darabot, a keletkezés történetét, és képes arra, hogy ezen információk alapján elérhetőbbé tegye az előadást a nézők számára, akiknek olybá tűnhet, mintha az előadás a semmiből jött volna létre, míg a kritikus ismeri azokat a mechanizmusokat, amelyek segítségével az a káoszból megszületett.

Patkó Éva, rendező

A teatrológus fogalma nálam összemosódik a dramaturg fogalmával, talán mert eddig főleg ilyenformán dolgoztam velük. Ez nálunk még mindig gyerekcipőben jár, és csak most kezdjük megérteni, hogy valójában miért is van szükség még egy szemre, még egy agyra, akivel együtt lehet gondolkodni. Remélem, a tranzíciós időszak nem fog túl sokat tartani. Én eddig minden előadásban dolgoztam dramaturggal. Szükségem van rájuk. De segédrendezőkkel is nagyon szeretek együttműködni. A szöveggel legtöbbször jómagam dolgozom, viszont szükségem van arra, hogy a dramaturggal, akire partnerként tekintek, meg tudjam beszélni; meg tudjam őt győzni arról, hogy amit a szövegen változtattam, az jó. Mert magamat nagyon könnyű meggyőzni. De őt is meg kell tudnom győzni, illetve győzzön meg ő, hogyha nem jó valami, hogy miért nem jó.

A legfontosabb: megtalálni a jó párost. Nekem eddig semmiféle negatív tapasztalatom nem volt. Egyelőre nem tudok elképzelni olyan munkafolyamatot, ahol azt mondanám, nincs szükségem senki másra. Úgy fejezted ki magad, hogy a rendező használja a dramaturgot – én ezzel nagyon nem értek egyet, én ezt csak párosként tudom megélni, az előadás munkafolyamata csak így tud működni. Nem gondolom azt, hogy a rendező a nr. one, a teatrológus, dramaturg a nr. two, a színész... stb., azt gondolom, hogy csak nr. one van, és abba mindenki beletartozik.

Ungvári Zrínyi Ildikó, egyetemi docens, Színművészeti Egyetem, Marosvásárhely

A teatrológusoknak szavuk lehet a színház és a színházi folyamatok ismertté tételében. Lehetnek dramaturgok, színikritikusok, illetve a médiában is sikerül nagyon jól elhelyezkedniük (újságnál, tévénél). A színházat ezekről a támaszpontokról segíteni nagyszerű dolog.

A dramaturg fontosságáról megoszlanak a vélemények. Van olyan színház, ahol egyszerűen nincs szükség a munkájára, mert nem ismerik fel, hogy ez szükséges. Máshol viszont szeretnek dramaturggal dolgozni a rendezők.

Persze a dolognak mindig van egy személyes oldala, s ez abból fakad, hogy a dramaturg kettős lény. Ő ott él az alkotócsapattal együtt, de kívülről is nézi a munkát. A kívülről látás miatt sokszor sajnos az ellenségképpel azonosítják. Az alkotás gyötrelmeiből kinézni, és látni, hogy valaki ül, és nagyszerűen látja a dolgokat, nem mindig építő érzés. De ezen nyilván túl kell lépni. Jó, ha felismerjük, hogy szükség van dramaturgra egy előadásnál. Jó, ha van egy külső szem, aki meg tudja mondani, hogy például egy bizonyos szövegrész nem alkalmas arra, hogy fönntartsa a feszültséget. Ennek a szükségét több alkalommal láttam a kollokviumon is.

Beszélgettem mostanában román színházi emberekkel (itt is adódik erre alkalom), és sokszor irigykedve tekintenek ránk, hogy jujj, ti dramaturggal dolgoztok.

A színikritikusok kívül esnek az alkotáson. Én persze azt gondolom, s ezt a diákjaimmal is így osztom meg, hogy az a jó, ha a színikritikus utánanéz az előadás történetének, az alkotás körülményeinek, tehát tudja, hogyan született egy előadás, mik voltak a technikai problémák. Ez persze nem kell hogy elhomályosítsa az ítéletét. De azt hiszem, fontos, hogy a kritikát szeretettel fogalmazza meg, hogy együttérzéssel írjon.

Nem vagyok híve annak az ütő-vágó kritikának, ami meg akar semmisíteni valamit. Azt gondolom, látni kell, hogy a gyenge előadás is színházi alkotásként jött létre. Ha ezt sikerül bebizonyítani a kritikusnak, akkor lehet, hogy nem baj az sem, ha ferde szemmel néznek rá, mert az ő lelkiismerete legalább rendben van.

Dobre Júlia, művészeti titkár a temesvári színháznál, Kolozsváron végzett teatrológiát

A teatrológus egyértelműen színházi ember. De ezen belül sokfelé lehet orientálódni. Az ember beállítottságától meg preferenciájától függ, hogy merre tovább.

Művészeti titkár vagyok, de ez nem volt célom. Valójában nem is indultam céllal ezen a pályán; egyetem után rendezvényszervezésre szerettem volna szakosodni, de közben a temesvári színházhoz szerződtem, és rájöttem, hogy a színháztól semmiképp nem akarok elszakadni, legalábbis nem teljes egészében – színházban nőttem fel, ezért nagyon nehéz lenne ez nekem. Mindenképp szeretném összekötni a kettőt: a színházat és a munkámat. A mostani munkakörömben minden be van sűrítve, ami csak lehetséges, a művészeti titkár munkájától a PR-ig. Nem unatkozom, van mit csinálni. Sajtóval is foglalkozom, írni is kell. De nem elég, ha az ember ember Public Relationst tanult, és tudja, hogyan kell felépíteni egy sajtóközleményt, a színházhoz is kell értenie. A teatrológusság tehát az én munkakörömben is benne van; ha színházban dolgozik az ember, értenie kell valamennyire a színházhoz, a nyelvezetéhez.

Nagyjából pozitív dolgot jelent számomra ez a szó. Nyilvánvaló, hogy a színházban is van úgy, hogy rosszul mennek a dolgok, és minden kicsúszik az ember keze meg lába alól, viszont nagyon fontos, hogyan állunk hozzá. De mindenképp pozitív szó a kis negatívumaival együtt.

Kiss Bora Zsuzsanna, elsőéves mesteris színész szakon Marosvásárhelyen

Fontosak a teatrológusok, mert míg mi színészként nézzük az előadásokat, addig ők elméleti szakemberekként. Én néha nem tudom úgy figyelni az előadást, mint néző, mert iszonyúan drukkolok a színésznek.

Nekem színészként az a dolgom, hogy adjak valamit az embereknek, a kritikusnak meg az, hogy értékelje a munkámat, mint néző. Lehet attól a legjobb barátom, de elvárom, hogy őszintén írja le, amit látott.

Fontos, hogy olvassam, amit a teatrológusok írnak, mert kíváncsi vagyok, hogyan gondolkodnak. Ő is társam, partnerem. Voltak a kollokviumon olyan előadások, amikről azt mondtam: igen, ezt így, tízszer le kellett írni, hadd jöjjön rá a színész, hogy mit csinál. Mert ha magától nem jön rá, hogy rossz, amit a színpadon elművel, akkor hadd olvassa el. Hátha…

hanni, júlia

BERNARDA ALBA HÁZA (Udv.hely)

avramLa szerint:

+ Egységes volt a jelrendszer.

+ Nagyon tetszett az elején a némajelenet. Megfogott, utána végig a legnagyobb figyelemmel követtem, hogy mi történik a színpadon. Jó az, ha humort visznek bele az előadásba, és ellenpontozzák a drámai részeket.

– Nekem alapjában véve tetszett az előadás, de egy dolog zavart, a halott. Persze, nagyon hatásos kép, de nem kapott elég nagy szerepet ahhoz, hogy indokolt legyen a megjelenése.

demKata szerint:

+ A hatásvadász mozzanatokat leszámítva lényegretörő felépítésével, sajátságos hangulatával, szöveg és mozgás ötvözetével élvezhető produkciónak bizonyult.

– A kezdő jelenet a két szolgálóval nem mondott túl sokat, aranyos közhelyekre épült, emellett még hosszúra is nyúlt.

– Semmi pluszt nem adott az előadáshoz az apa jelenléte. Nem volt se horrorisztikus, se hatásos, sőt, inkább röhejes. Minek sétál be a férfi fizikai valójában a színpadra, más eszközökkel is jelenlévővé lehetett volna tenni.

vmarta szerint:

+ Talán a legemberibb és legkidolgozottabb (kevésbé karakter-szerű) szerepformálás a Ponciát játszó Márton Rékáé és a Martiriót játszó Jakab Orsolyáé.

– Első két alkalommal nagyon érzékletesek a „szobákban” ismétlődő hangok és koreográfiák, de ez hamar kifullad. Már a második alkalommal érthető, hogy az életük milyen rendszerre épül, hogy szenvednek, és hogy milyen egyhangúan és nehézkesen telik az idő.

– A szellem jelenléte az aláfestő zenével hatásvadász, és nem ad választ arra, hogy a rendezőt miért érdekelte a Bernarda Alba háza.

nóra szerint:

+ Az előadás képi világa és hangulata egymásra rímel. Tetszett a ház jelzésszerű ábrázolása, ahogy a változó fények leválasztották a tereket, az időszakokat.

+ A jelenetváltásokat (éjszakákat?) szépen oldotta meg az ismétlődő mozdulatsorral az előadás, egyfajta megszokott szertartást jelenítve meg ezzel. Ugyanennek a szertartásosságnak egy jóval kegyetlenebb megnyilvánulása volt a vétkes lány leköpése.

– A halott férj meg-megjelenésének semmi dramaturgiai funkcióját nem láttam a feszültségkeltésen kívül.

anna szerint:

+ A térfelosztás. Belátunk a lányok szobáiba, ahonnan ők kilátnak. Az asztal elhelyezése segít a csoportos beszélgetéseknél a hangulat megteremtésében.

– Nem sikerül megteremteni a tragikus hangulatot. A komolyabb helyzetek is nevetségesnek hatnak (pl. amikor a jó házból való szigorú erkölccsel nevelt lányok meg akarják nézni a férfiakat, illetve ahogy ezek elmennek az utcában).

– Láttam az újvidékiek Bernarda-előadását (r. Radoslav Milenkovic), és azzal összehasonlítva ebből az előadásból hiányoltam a felfedeznivalókat, a feszültséget, azt, hogy később derüljenek ki egyes dolgok, például a testvérek közti kapcsolatok.

júlia szerint:

+ Végre egy előadás, ami alatt nem azt vártam, hogy legyen már vége. Nagyon tetszett, hogy mind az öt lánynak külön kidolgozott és pontosan bemutatott személyisége volt, egyik sem volt elhanyagolva. Nem minden előadásban ilyen egyértelmű ez...

+ Tetszett a tér, mindenféle ablakaival, és az, ahogyan a szobákat elhelyezték egymás felett. Szép kép a sötétben, mikor csak a hat nő (anya és öt lánya) arca van megvilágítva. De...

– Egy idő után kissé unalmasnak, soknak és érthetetlennek tűnik az időközönként ismétlődő (az idő múlását jelző) koreografált jelenet(ecske). Jobb szerettem volna azt is, ha a halott arca nincs befestve, túl művinek tűnt.

BeGeI szerint:

+ A díszlet, a kellékek és jelmezek egy része érdekes volt. Bár nem számít különösebb színházi nóvumnak az ilyen megoldás, tetszett az előcsarnokban való felravatalozás. Volt továbbá néhány hatásos pillanat, jól sikerült dialógus és játék is.

– Akad néhány megoldatlan vagy nem elég jól megoldott momentum. Ilyen, amikor le akarják szedni az asztalról Adelát a többiek, ő pedig szinte ugrik közéjük (ahelyett, hogy ellenállna). De ilyen hiteltelen pillanat az, amikor asztalhoz ülve az egyik színésznő kinnebb húzza a széket, amikor leül az asztalhoz (nyilván, hogy a mellette-mögötte ülőt ne takarja el), ami irreális gesztus ebben a helyzetben. Az előadás vége szintén megoldatlan. Idő sincs a dramatikus fokozásra (túl hirtelen történik minden), nincs eléggé megtámasztva belülről, ráadásul idő előtt lelövi a poént. Szinte nevetséges, ahogy a lassan leereszkedő kötelet Adela megvárja, majd nagy nehezen felakasztja magát (a közepén amúgy tökéletesen látható kampót nagy üggyel-bajjal beakasztva a hátán lévő akasztóba). Teljesen fölösleges. Vagy legyen eleve ott valami, amire felakaszthatja magát, vagy ne is tegye meg (ha már ilyen látványosan beereszkedik ebbe a sötét térbe egy olyan erős színpadi elem, mint az akasztókötél, már szükségtelen végigidétlenkedni a felakasztást is – ez túlábrázolt így). Az utolsó mondatok hatalmas súlya nem érződik eléggé – ez előtt sincs megteremtve a kellő feszültség. Hangsúlyproblémák akadnak máshol is, időnként pedig egy-két olcsó poén is (például az „egyedül vagyok, mint a kisujjam” szövegnél, amikor előbb a mutatóujját emeli, majd hirtelen a kisujját, jelezve, hogy összetévesztette őket... hihihi).

– Nem vagyok benne biztos, hogy Bernarda halott férjének időnkénti megjelentetése a színpadon hatásosabb fogás, mint a folyamatos hiánya lenne. Volt értelme?

sjuli szerint:

+ Ebben az előadásban az a rituális játék tetszett a legjobban, ahogy az öt lány és az anyjuk egyénenként változó, de mindig ismétlődő gesztusokkal jelenítették meg azt, hogyan telik el a nyolc év gyász.

+ Az is gyönyörű, ahogy az apa szelleme időnként megjelenik a házban, közeledik egy-egy lányhoz, vagy a feleségéhez, szeretné őket megérinteni, de amikor a legközelebb hajolna hozzájuk, mégsem teszi meg. Ilyenkor az, akinek a közelében volt, megérzi a jelenlétét. Hátborzongató.

– Merész dolog tőlem, hogy már megint ezt írom: nem találtam benne hibát. De vállalom. Nagyon tetszett ez az előadás.

kosztya szerint:

+ Nagyon jól működött a tér. Számomra hűen tükrözte a családfő elvesztése utáni állapotot.

+ Az asztal körüli kergetőzésig (Adela és Martirio) pontos, szépen felépített előadást láttam.

– Az asztal körüli kergetőzéstől egy teljesen más nyelvet beszélő, összecsapott végű kavalkádnak voltam tanúja.

hanni szerint:

+ A karakterek átgondoltak, kidolgozottak. A színészi teljesítmények kiemelkedők.

+ A stilizált elemek nagyrészt (a díszlet szabálytalan formái, a furcsa perspektíva, a megjelenő árnyalak) nagyszerűen illeszkednek az előadás egészébe. A zene erősíti a látvány kísérteties hangulatát.

– Az előadás vége nem eléggé kidolgozott. Ha az öngyilkosságot más technikai eszközzel érzékeltették volna, sokat segített volna a helyzeten. A föntről belógatott kötél elidegenítő hatású, s ez a hatás csak nő, mikor a néző számára egyértelművé válik, mi ennek a színpadi kötélnek a mechanizmusa (az alak bár a levegőben lóg, látszik, hogy nem a hurok tartja).

Melyik Figurás színész lennél?

Ha egy rendező szájából elhangzik a következő instrukció: „Lásd meg a látványt, és halld meg a hallványt”, hogyan reagálnál?
a) Lehajtott fejemet csóválnám.
b) Szemberöhögném.
c) Káromkodni kezdenék.
d) Kolozsváron ilyent nem tanítottak.
e) Egyszer Szentgyörgyön ezt az instrukciót már kaptam.
f) Nem tudom. Egyszerűen nem tudom.
g) Végrehajtanám.
h) Jó, de melyik hallványt?
i) Letáncoljam?

Melyik erdélyi színházban játszanál a legszívesebben?

a) Én innen nem megyek sehova.
b) A főiskola is választható?
c) Kézdivásárhely, mert ott még nem voltam.
d) Egyértelműen Kolozsvár.
e) Mindegy, csak Bocsárdi rendezzen.
f) Nekem mindegy.
g) Vásárhely.
h) Bárhol, csak játszhassak.
i) Nekem a kontakt az életem.

Holnaptól te vagy a Figura igazgatója. Mi az első dolog, amit változtatnál?

a) Én nem akarok igazgató lenni.
b) Nekem jó így minden.
c) Még nyitnék egy klubot.
d) Nem ütném bele mindenbe az orromat.
e) Fizetééééésemelééééés.
f) Háááát…
g) Mosógépet minden szintre.
h) Igazgatói irodámat lakásnak rendezném be, ahol a magam ura lehetek.
i) Meghívnám Eduard Gabiát rendezni.

Ha megtudnád, hogy a következő évadod fele gázsiért kell végigcsinálnod, mit tennél?

a) A f….mat, azt!
b) Semmit. Úgyis a szüleim tartanak el.
c) Nyitnék egy lovardát.
d) Most játsszak ingyen?
e) Tudtam előre!
f) Rendben, de akkor több szabadságot kérek.
g) Az akkor most mennyi?
h) De a lakbért külön fizetik, ugye?
i) Hogy a szolgálatos jegesmedve húzza bele a piros és kék, vérerektől duzzadó fülét!

Hogyan jellemeznéd egy szóban a gyergyói életet?

a) Nehéz.
b) Buli!
c) Mit?
d) Veszélyes…
e) Megvagyunk.
f) Neharagudjdenemtudomegyszóban.
g) Jó!
h) Mámoros.
i) Hideg.

ismeretlen szerző a 21. sz. elejéről

Eredmény:
Legtöbb a): Freddy; legtöbb b): Gábor; c) Ede; d) Csongi; e) Boró; f) Maresz; g) Gyöngyike; h) Ancsa; i) Erzsébet.

Mit csinál az a színész, aki épp nem csinál semmit?

László Kati: A Mesél a bécsi erdőben egyetlenegy jelenetem volt, az első felvonás végén. De nekem is el kellett jutnom addig az állapotig, ahol be tudok lépni, annak ellenére, hogy nem voltam jelen a színpadon. Nem lehetett csak ülni és elmélázni – ugyanúgy ott kellett lennem, mint a többiek. Ezt úgy sikerült elérni, hogy az öltözőben a hangosbemondóban végighallgattam az előadást. Ez ebből a szempontból érdekes feladat volt.

Kófity Ami: Jókat lehet aludni az öltözőben... Vagy a takarásban...

Kiss Bora: Attól függ, hogy milyen az előadás. Hogyha jó, akkor végignézem, miután kijöttem a jelenetből. Ha nem, akkor valahogy kikönyörgöm, hogy hazamehessek... Vagy feltalálom magam – rajzolok közben!

Szász Kriszta: Attól függ, hogy egyfolytában bent vagy a színpadon, vagy kint unatkozol... A Bástya sétányban konkrét feladatom volt. Egy helyben álltam 1 óra 40 percet. Zsibbadt érzés volt. Végignéztem az előadást – kívülről.

Csurulya Csongor: Ugyanolyan tégla vagy a falban, mint a többi. Ha egy tégla a sarkon van is, ugyanúgy része az egész háznak.

Kőmíves Csongi: Nem szoktam statisztálni. Ha nincs, amit csináljak a jelenetben, akkor nézem az árnyékom a falon... Vagy nem tudom...

Antal Csaba: Helyzettől függ. Attól, hogy milyen a próbahangulat, ki a rendező, mi a darab, milyen a szerep... Az élet ilyen részletes. Nem tudom, hogy mit csinál „általában” a színész, nincs erre recept. Mindig helyzet van, a színház is mindig a jelenlétről szól.

Bartha Boróka: Ha olyan az előadás, és ha olyan a helyzet, hogy te nagyon jól vagy elhelyezve statisztaként az adott jelenetben, akkor a szerves részévé válsz, ha nem, akkor unatkozol. De a színész általában megpróbál olyan arcot vágni, mintha ott lenne. Keveset statisztáltam, még főiskolás koromban. De akkor is mindig helyzetbe voltunk hozva, futottunk, jöttünk-mentünk a színpadon.

Faragó Zénó: Attól függ, milyen a munkafolyamat. Néha a színész nagyon örül, hogy nem kell csinálnia semmit. Mert ha sz.r a munka, akkor minden mindegy. Máskor segíti a kollégáit a figyelmével és a koncentrációjával. Ez a legideálisabb helyzet. Vagy kitalál magának egy pillanatot, amiben megmutathatja magát. Ha jó a munkafolyamat, akkor ő is része az egésznek.

Csaba: Én mindig főszerepet játszom!!

Zenkő: Fikázunk mindent és mindenkit, de főleg az előadást!

nóra

EMBERI HANG (Arad)

sjuli szerint:

+ Szép és sokatmondó volt az a megoldás, hogy a színésznő egész előadás alatt egy masszív, nyakörvszerű lánccal kapcsolódott egy hajszálvékony kötélhez. Ez sok játéklehetőséget hordozott magában. Az volt a legszebb, amikor Melkvi Bea úgy járkált fel-alá a nyakára erősített csörgő lánccal, mint az a kutya, amelyikről éppen beszélt. Ahogy nőtt a feszültség, egyre állatiasabban viselkedett.

+ Számos olyan előadást láttam, amely a szerelmet abszolút beteljesedésként, boldogságként jelenítette meg. Örültem, hogy ez az előadás rácáfolt erre az értelmezésre, és azokat a gyötrelmeket jelenítette meg, melyeket többnyire egyedül élünk át.

– Tudom, hogy kemény munka egyik pillanatról a másikra váltogatni az állapotokat. Ebben Melkvi Bea nagyon ügyes volt, de az előadás vége felé azt éreztem, hogy kifáradt, hosszabb szüneteket tartott az állapotok között, emiatt kevésbé tudtam rá figyelni.

hanni szerint:

+ A színésznő elképesztő hitelességgel formálta meg a kétségbeesett, eszelős figurát. Ha nem tudtam volna, hogy színházban vagyunk, azt hittem volna, ténylegesen megtörténik vele ez a borzalom. Pontos gesztusok, alapos lélektani felépítettség.

+ Tetszett, hogy a beszédhelyzet lehetetlenségét (miért monologizál valaki egyfolytában hosszú perceken keresztül) feloldotta az a hiteles szituáció, hogy a beteg nő magában beszél.

– Bár a színésznő egy percig sem esett ki a szerepéből, kívülről szemlélve olykor kifáradt a hasonló állapotot kifejező gesztusrendszer, mozgássor eszelős ismételgetése (például a szorongás megjelenítése, a fénykörből fénykörbe való ideges járkálás). Szerencsére az ilyen „megállapodott” részek után mindig tudott újat nyújtani az előadás (pl. a szenvedés új vetületeit).

kosztya szerint:

+ Végre egy telefonbeszélgetés, amit nem szégyelltem pofátlanul végighallgatni. Bevontak, és én bevonódtam.

+ Nagyon erős színészi jelenlét, pontos váltások jellemezték az egész előadást.

– Habár képileg nagyon erős volt a láncra kötött nő, egy idő után szájbarágósnak éreztem, főleg, hogy ez a dolog a szövegben is elhangzik.

avramLa szerint:

– Sajnálom a színésznőt, ő nagyon próbálkozott, végigszenvedte az egészet, de mégsem működött az előadás vagy legalábbis nem jutott el hozzám. Erőltetettnek éreztem, letisztázatlannak, művinek. Életemben először történt meg velem, hogy sajnálatból tapsoltam.

– Az előadást nagyon zavarossá tették a hangok: kutyavonítás, ajtóbecsukás, eső, vonat, lépések, szavak, telefon hangjai. Hol vagyunk, mit hallunk, mi valóság, mi képzelet, egyáltalán mi történik itt? Erre a színésznő is rátett egy lapáttal, a tekintete egyszer azt mondta el, nincs körülötte semmi, máskor megteremtett egy teret, de ez nem kötődött a szöveghez.

+ Csak egy dologra mondhatom, hogy tetszett, arra a részre, amikor elmeséli, hogy milyen vénasszonyt látott a tükörben. Az vicces volt, aranyos.

nóra szerint:

– Fölöslegesnek éreztem a díszletet, főleg a láncon függő nyakörves részét, ahogy a legtöbb zenei aláfestést is. Jobb lett volna, ha csak a szöveg és a játék teremti meg a feszültséget, a hatást.

– A szöveg kezdeti felépítése gyorsan lelepleződött, így egy időn túl a történet nem volt érdekes. Tudjuk, hogy miről van szó, azt is, hogy a helyzet nem fog változni, innen kezdve a játék is kiszámítható lesz.

+ Tetszett, ahogy az első pillanatok természetes hangnemű „telefon”-csevegéséből fokozatosan derül ki a valódi háttértörténet.

BeGeI szerint:

+ Az elmúlt három nap leghitelesebb színpadi produkciója volt az én privát ranglistámon (na jó, a temesváriakat leszámítva – az egy más világ, a hitelesség kérdése is másképp tevődik fel esetükben). Még akkor is, ha voltak benne túlzások meg manírok, klisék, és egy-egy pillanatra elfáradt az előadás. Mindez apróságnak tűnik a szépen (belülről!) felépített alakításhoz, erős színpadi jelenléthez képest. Meggyőzött. A kellékek minimalizálásának külön örültem (első sorban is annak, hogy nem próbálta – pl. kézzel – jelezni a képzelt telefonálást). Talán a nyakörves megoldás is túlzás, bár én el tudom éppenséggel fogadni (szépen és sokfelé utal: a szövegben megjelenő kutyára, a kötődésre, a megkötöttségre, a szerelem és az őrület hálójába szorult állapotra stb.).

+ Nem szakmai szempont, de el kell mondanom: ez számomra a művel való nagy találkozás(ok) tipikus esete volt. Véletlenül éppen egy ötéves kapcsolatban élek, és véletlenül rengeteget telefonálok az illetővel (is). Ez azért lehet fontos szempont, mert a témát egy meglehetősen speciális (ráadásul speciálisan női) szemszögből közelíti meg az előadás. Nekem mégis volt hozzá „közöm”, az említett körülmény folytán. Nem vagyok viszont meggyőződve arról, hogy ezzel a szöveggel (vagy akár a látott reprezentációjával) mindenki ugyanúgy megérinthető. Sőt, biztos vagyok benne, hogy sokakat egyszerűen hidegen hagy, pontosan speciális volta miatt. Aki (hozzám hasonlóan) élt távkapcsolatban, és sok kapcsolatot ápol telefonon, annak valószínűleg életközelibb ez a téma (a telefon és az őrület párhuzama is). Én valóban komoly problémának látom a kapcsolataink virtualizálódását (ami az előadásban eljut a virtualitás elképzeléséig is).

– Nem tudok újat, mást mondani, mint az első bekezdésemben (lásd: „Még akkor is...” kezdetű mondat).

Lola szerint:

+ Elképesztően gyors váltásokkal dolgozik a színésznő, teljesen hiteles, árnyalatokban gazdag a játékmód, ezzel sikerül fenntartania a közönség figyelmét.

+ A fényhatások erős hangulatteremtő erővel bírnak.

– A lánc a nyakában nem kap igazán értelmet, alkalmazási lehetőségei nincsenek kihasználva.

júlia szerint:

+ Tetszett a fény, a fényhasználat. Tetszett a koncepció, hogy a hátsó árnyék jelezte a másik odaképzelt jelenlétét, mikor pedig „eltűnt”, vele semmisült meg az árnyék is. A fentről, egyetlen sávban az őrültet játszó színésznőre hulló fény adott valami pluszt a hangulathoz, félelmetesebbé, irtózatosabbá tette.

+ A színésznő sikeres pillanatai: a higgadtabb pillanatok. Az őrültség tetőfokán, úgy tűnt, kicsivel többet játszik, mint kéne, viszont a csendes őrült szerepe egészen jóra sikerült!

– Nekem nem jött be a szöveg, folyton ledobott magáról, nem volt elég erős ehhez a témához.

Prae.hu

A Prae egy irodalmi folyóirat, melynek első száma 1999-ben jelent meg. Nevét Szentkuthy Miklós azonos című regényéről kapta. Az alapító főszerkesztő Balogh Endre. A lapot negyedévente adják ki a Palimpszeszt Kulturális Alapítvány segítségével.

A szerkesztők fejlesztettek egy internetes általános művészeti portált is, a prae.hu-t, melyen helyet kap irodalom, színház, design, építészet és zene. A honlap fórumot, blogot, praewiw-et is tartalmaz, és bárki készíthet rajta saját művészeti porfoliót. Kedző művészeknek hasznos lehet, feltölthetik saját alkotásaikat, képeiket, írásaikat, zenéiket, videóikat. Aki nem tudja eldönteni, mit csináljon szabadidejében, meglátogathatja a prae.hu Programajánló menüpontját, ahol operát, koncertet, előadást, fotókiállítást ajánlanak a szerkesztők.

avramLa

A csapat lelke volt

Lola: Mi, fiatalok, annyi szépet hallottunk Bocsárdi Gabiról... Kíváncsiak lettünk rá, sajnáljuk, hogy nem ismerhettük. Mesélne nekünk róla…?

Kulcsár Edit: Még úgy érzem, hogy párbeszédet folytatok vele, még nem tudok múltbéli jelzőkbe szorítkozni vele kapcsolatban, összeszorul a torkom, azért is menekültem előled. Gabi egyformán barátja volt a társaság minden tagjának, nem hiszem, hogy bárki közülünk kisajátítaná magának a legjobb barátnő vagy legbizalmasabb címet. Mert mindenkire figyelt a csapatból, mindenkinek ismerte a rezgéseit, különböző emberekkel volt különböző típusú, nagyon szoros kapcsolata, velem is, igen. Kísértetiesen hasonló utat jártunk be: én is játsztam a temesvári Tháliában, aztán amikor ide megérkeztem, egy hónapig náluk laktam, amíg lakásom nem lett. De végül is mindenki. Mindig nyitva volt az ajtajuk, kettejüknek, Lacival együtt, mert hát ők ketten voltak egy, ez mindig így volt érvényes. Talán náluk voltunk a legtöbbet, amúgy meg körbejártuk egymás lakásait, még a bútorok is ugyanolyanok voltak sokunknál. Kreatív volt, a szobáik teljesen egyéniek voltak, a saját ruhatárát megvarrta, mindene a képzeletét, a fantáziavilágát tükrözte. Aztán milyen kitartása volt, ha elhatározott valamit…

Lola: Mindig volt ereje derűlátónak maradni – mert ugye színházat indítani nem könnyű feladat –, mindig volt ereje azt mondani, hogy folytassuk?

K. E.: Akkor ez még nem tevődött fel, mert a legelső időkben még burokban voltunk, az első négy év az a tökéletesség időszaka volt. Majd később, mikor a társulat egyik része kilépett a színház másképpen működő világába, egy színházi intézménybe, akkor lehettek sokkal nehezebb pillanatok. Korábban igazából az egymáshoz való őszinteség volt a jelszó, ahogy Laci mondta, és Gabi ennek gerjesztője volt. Talán az egyik leginkább kitárulkozó, igen, a legőszintébb ember volt közöttünk. Rendkívül érzékeny is volt, talán emiatt voltak mindenkihez antennái a csapatból. Ő volt ennek a csapatnak a lelke.

L.: Mosolygós személynek képzeljem? Akinek a feltűnése figyelmet követelt, jelenléte meghatározó volt a társaságban?

K. E.: Egyértelműen. Gabi mindig jó humorú volt, szerepeiben is. A mély érzésű szomorú és vidám bohóc. Aki kíváncsi a dolgok mélyére, de játszik.

L.: Voltak-e babonái, különös egyéni szokásai előadások előtt?

K. E.: Ezt is együtt csináltuk, mint minden mást. Volt egy közös összefogózásunk előadások előtt. Hogy is volt? Segíts!

Vincze Csilla: Az Übü előtt mondtuk a Jamma-zuka kezdetű verset, s az sokáig megmaradt ’90 után is, amikor a Figura állami színház lett. Nem tudom, hogy van-e az új figurásoknak valamije. Én 98-ig voltam a Figuránál, 85-ben vagy 84 végén kerültem oda, nem tudom... akkor 9-ik osztályos voltam; Laci látta egyik előadásunkat, tetszett neki, hogy próbálkozunk valamivel, és elhívott a csoportjába. Sokkal idősebbek voltak, mint én, mert ők már egyetem után voltak, úgyhogy azt köszöntem neki, hogy „kezit csókolom”. Sikerült megmaradni ebben a társaságban, ők lettek a barátaim, és ez most már egy 25 éves kapcsolat. Valóban, ahogy Edit mondja, Gabi volt ott a kovász. Nem diplomatikus fajta kapcsolattartó volt, hanem ösztönösen érezte, hogy kinek mikor miféle segítségre van szüksége.

L.: Egyfajta „jótét lélek” volt ő a csapatban?

K. E.: Ez nem életprogram volt nála, hanem már lélegzési mód... Tehát nem a jótétemény szándéka volt benne, hanem érzékenység, az a fajta empátia, hogy a körülötte lévő embereket érteni akarja, s ugyanakkor önmagát is, egyre jobban. Nagyon sokat tépelődött, fejlődött, gondolkodott. Ez is a létmódjához tartozott.

L.: A „Figura” név kitalálója valóban ő volt?

K. E.: A legenda igaz, amennyire tudom, a névadó valóban ő, Csucsi.

Lola

Színházi hiszekegy

Hiszek egy színházban,

mindenható rendezőjében,

térnek és koncepciónak kitalálójában.

A mi színházunkban,

a Figura Stúdióéban,

mi alapíttaték Bocsárditól,

keresztelteték Angi Gabi által,

kínzaték Papp Jóska alatt. (…)

Hiszek a művészszínházban,

egy katarktikus rendezői vízióban,

szöveg, mozgás és látvány egységében.

Vallom a figurás szellemiséget,

a színészek alázatát

és az eljövendő örök mecenatúrát.

Figura.

„Mert megígértem...” Béreslaci a dagadtmanduláknak

Óda a szerk.-hez

Nincs rengeteg pénzem, nem vagyok gyergyói és nem hordok bugylibicskát. Románia egyik leghidegebb és legeldugottabb helyén vagyok, és rajtam kívül több ezren értik, hogy mire gondolok, amikor azt mondom, hogy “kollokvium”.

A szerkesztőség most a családom, és nem örülök, hogyha az olvasók összekeverik a cikkek íróit. Büszkén gondolok Andira, a főszerkesztőre, a szerkesztőkollégákra, Zsekára és Duróra, szeretem a reggeli kávét, Béreslacit, a pikámerek zaját, a pityókatokányt. Itt élek a fesztivál szívében. Írásban mi vagyunk a császárok, és igenis a szerkesztőségünkben alkotnak a fesztivál legszebb női... Kolli-baci, én így szeretlek!

kosztya

okt. 9., péntek éjjel –- szakmamentes

Mna írok én is blogbejegyzést, ha már megérkeztem több mint egy napja és sikerült belesüppednem a szerkesztőségben a bemőke távozása után üresen maradt székbe. Valaki azt mondta nekem két héttel ezelőtt, hogy nem fogom túlságosan élvezni a gyergyói kollokviumozást, mert előtte egy hetet Rómában töltök, és Róma után bárhová megy az ember, az nem fog olyan jól telni, mint amilyen jól telne, ha nem megy előtte az ember Rómába. Na de jöttem én, lám mi lesz belőle. Egy nap után már bátran állítom, hogy az illetőnek nem volt teljes mértékben igaza. (Azt nem mondhatom, hogy abszolút nem volt igaza, mert neki mindig igaza van, ha csak egy kicsit is.) Arról van szó, hogy én nagyon élvezem a kollokviumot, még ha nem is vagyok megelégedve minden előadással, mert a szerkesztőségben jó a hangulat. Az egyetlen dolog, ami hiányzik, az a 26 fok, ami Rómában volt, de ma Gyergyó is próbálta elérni azt a szintet, meglepően meleg volt a délben, egy szál rövidujjúban lehetett sétálni. Tökéletes idő egy szabadtéri előadáshoz. Ugyanis a vásárhelyi színiseknek technikai okokból a színház udvarán kellett eljátszaniuk a Dandin Györgyöt. Az esti előadásra azért behúzódtunk a színházterembe, sajnos egyesek popcornnal felszerelve érkeztek, és természetesen végigrágcsálták az előadást. A még cifrább az volt, hogy fényképezték is egymást, vakuval. Igen, előadás közben!

Az est csúcspontja a Köszi Kvartett koncert volt. Játsztak mindenfélét, Ain’t no sunshine-tól cigányzenén keresztül Rammsteinig (az egy kicsit fájdalmas volt a tegnap éjjeli bunyós akció miatt). Nagyon vicces volt, amikor az a nagydarab, szakállas ember, aki a Vizi Imre névre hallgat, elkezdte énekelni, hogy „I’m a barbie girl...” Backstreet Boysnál már nem tudtunk ülve maradni, felálltunk, táncoltunk (mert amúgy üldögélős koncert volt sajnos). És jól is tettük, hogy felálltunk, mert így könnyebb volt később Lolának kicsalni Béres Lacit a „táncparkettre”, majd jött egy nagy embertömeg, és letámadta, sikerült kierőszakolni az áldozat nyakából a kitűzőt, amiért napok óta folyik a hajtóvadászat. Mint később mondták, „nem a figurás medálért csináltuk, hanem a tisztesség kedvéért”. Így hivatalosan véget ért a Béreslaci-kitűzős pályázat.

Na és most mehetünk a Livingroom-ba, mert a karaoke-party elkezdődött, és ahogy Márta is mondta, „kíváncsi vagyok, hogy énekel egy részeg színész”.

avramLa

LAKODALOM VÁLÁSSAL (Buk., zsidó szh.)

BeGeI szerint:
+ Az egyetlen pozitívum, amit felhozhatok az előadás mellett (de nem mentségére!), hogy jiddisül van. Ritkán hallani ezt a tájainkon már kihalt, ma már inkább brooklyni sülökben (haszid zsinagógákban) beszélt nyelvet. Sajnos ez a szempont nem szakmai...
– Nagyon bárgyú előadás, kár is ezt nagyon részletezni. Buta poénok, hiteltelen játék, erőtlen éneklés, olcsó ripacskodás, hagymázas mű–érzelgés. Nem folytatom.
– Emlékszem egy csíkszeredai Hegedűs a háztetőn-re, ami után a szatmári zsidó közösség részéről többen (ismerőseim) elkeseredésüknek adtak hangot, mondván: az előadás általánosít, lebutít figurákat (pl. egy teljesen félkegyelmű rabbit láttunk), a – székely – színészek pedig semmit nem tudnak átadni a hiteles zsidó gondolkodás- és viselkedésmódból stb. [Itt megjegyzem, hogy az előadás önmagában egyáltalán nem volt olyan borzasztó, és nem-zsidó vagy nem-vallásos szemmel ezek a „hiteltelenségek” fel sem tűntek elsőre]. Hát szegény ismerőseim... Ha ezt a bukaresti előadást látták volna... Egyszerűen döbbenetes, ahogy a legbutább sztereotípiákat játssza ki a végsőkig, már-már infantilis színpadi jelzésekkel. A rabbi jelmeze a ráaggatott könyvekkel (össze-vissza a ruháján) és a tudós-jelmez a két legborzasztóbb példa erre. Kár is sorolni, tényleg. Külön elszomorító, hogy ezekkel az infantilis sémákkal épp a Bukaresti Zsidó Színház él a színpadon.

avramLa szerint:
+ Szimpatikusnak tűnt, hogy kívánták a közönség részvételét, a tapsot, a reakciókat, a fény kétszer is felgyúlt a nézőtéren.
– Elnézem én a bohóckodást, meg azt, hogy a poénokon kívül nincs benne semmi, de azért egy színész tudjon énekelni, s a hangja legyen olyan erős, hogy töltsön be egy majdnem 400 férőhelyes színháztermet. Fájdalmas, amikor a színészek playback-elnek a színpadon.
– Tele van klisékkel, már a második jelenet is, a székes. Ahol csak lehetett, kliséket használtak.

sjuli szerint:
+ Voltak szép pillanatok. Például amikor a kórus tagjai kikérték maguknak a tapsot. Vagy amikor a menyasszony és a vőlegény kiszolgáltatott, félő, mindenre elkészült arccal állt a színpad két oldalán, szemben a közönséggel, és várták, mit határoz felőlük a násznép.
– Rossz ötlet a kivetítő. Egyrészt mert a második sorból is alig lehet kibetűzni a sűrű, narancssárga szöveget, másrészt mert túl alacsonyan helyezték el, és néha a színészek is eltakarták. Jobb lett volna a fülhallgatós fordítás.
– Az előadás sajnos ripacskodások tömkelege volt. Elképesztő, hogy még mindig lehet olyant látni a színpadon, hogy valaki kihúzza a széket a másik alól, és az a földre csücsül. De ennél is elképesztőbb, hogy még mindig van olyan közönség, aki ezen nevet.

anna szerint:
+ Van benne valami újszerű. Folyton fenntartja az érdeklődésem. Soha nem láttam még ilyenfajta előadást. Az „ilyenfajtát” nem tudom, hogyan magyarázzam, de nálam működött. Tetszik pl. ez a nyelv: a jiddis (ezt Csép Zolitól tudom).
+ Nagyon aranyos Motl, ahogy játssza a halálosan szerelmest.
+ Vannak benne apró, finom játékok, pl. kórus.

hanni szerint:
+ A közönségnek sikerült átvennie az előadás hangulatát.
– A playback szégyenletes volt.
– Örültem, hogy nem hosszabb az előadás.

júlia szerint:
+ Csodálom az önbizalmukat, hogy fellépnek ezzel az előadással. Őszintén.
– Szeretnék egyik zsűritag egy korábbi előadásra tett megjegyzésével élni: Ez az előadás úgy, ahogy van, rossz.
– Ugyanaz még egyszer.

vmarta szerint:
+ Az előadás többnyire akkor működött és vált szórakoztatóvá (ebben a környezetben), amikor a színészek a bohóctréfákat csak gesztussal és indulatszóval játszották.
– A playback miatt nézőként sértve éreztem magam. Bármennyire is summázta a dalok szövege a mesét.
– Hamar kifáradt az egyszerű történet, mert a színészek gyakran egymás után ismételték ugyanazt a geget (amik egyszer kijátszva talán szórakoztattak volna).

kosztya szerint:
+ Olvasható volt a felirat. (Nem igaz – szerk.)
– Statikus jelenetek váltják egymást, és közben a színészek elénekelnek több kétszavas dalt. Kicsit megtapsoltatják a nagyérdeműt, és kész a boldog végkifejlet. Ilyen egyszerű volna?
– Hiába próbálkoztak magyar kiszólásokkal, ezen az előadáson az sem segített volna, ha litván népdalokra hastáncot mutatnak be kézen állva.

DANDIN GYÖRGY (Mvhely)

avramLa szerint:

+ Kihasználták a tér minden sarkát, elbújtak a nézők közé, a kútba, felmentek az erkélyre, kiszaladtak a folyosóra. Rendesen improvizáltak, feltalálták magukat, mindent jól lereagáltak, a láb alatt lévő nézőket, a szokatlan helyszínt, az ablakokat, a kutat…

+ Mit mondjak, na, ügyesek voltak.

anna szerint:

+ Láttam az eredetit, ez a kis improvizáció egy jól sikerült paródia. Jót mulattam.

+ Nagyon nagy bátorság utolsó percben félredobni a biztonságot, és szinte teljesen újat csinálni, új térben, új koncepcióval.

sjuli szerint:

+ Hihetetlenül jót tett ennek a produkciónak, hogy a játszók kénytelenek voltak nem az eredeti terében (nagyszínpadon, díszlet között), hanem a gyergyói színház falakkal körülvett, kavicsos udvarán játszani. Érthetőbbé váltak a szereplők közötti viszonyok. Pl. olyan erővel csapódott be a vasajtó Dandin Gyuri orra előtt, hogy abból nem lehetett nem érteni Angyalka elutasítását. A hangsúly egyértelműen a színészi játékon volt, nem a díszleten, jelmezen vagy rendezésen – amiről itt nem is beszélhetünk, mivel improvizációt láttunk. Jó volt, hogy a színészek élénken figyeltek egymásra, és amikor háttérbe szorultak, akkor is aktívan részt vettek a játékban.

+ Jó volt, hogy a szereplők első perctől kapcsolatba léptek velünk: bemutatkoztak és arra kértek, szórjunk rizset az ifjú párra. A kapcsolatot menet közben is fenntartották, például amikor lakodalmi étellel kínáltak bennünket. Tetszett, hogy időnként felvállaltan kiléptek szerepeikből, pl. amikor Csikasznak nem jutott eszébe Klitander neve, és buzdította a közönséget, hogy segítsen: „Tudják, Molière…” ; vagy amikor Lükeházynét „ott felejtették” egy padon, ő pedig zavartalanul cigarettát kért valakitől, majd egy mondattal („tőlem tanulta”) visszalépett szerepébe.

júlia szerint:

+ Büszke vagyok rájuk ezért a majdnem-impróért! Tetszett, ahogy feltalálták magukat a váratlanul jött új térben, és jólestek az újonnan beépített (vásárhelyi színis) poénok.

- Kicsit fáj, hogy azt éreztem: esik szét, és aki nem látta az eredeti előadást, nem biztos, hogy mindent megértett. De ez a mínusz inkább a szervezőknek megy...

nóra szerint:

+ Tetszett a tér kihasználása, az, hogy feltalálták magukat ebben az idegen hely(zet)ben. Szerettem volna látni az egész darabot így. Külön pluszpont azért, hogy ebben a nyílt térben sem veszett el a hangjuk, ha az erkélyről, ha az udvar bármelyik sarkából beszéltek, tisztán hallatszott.

hanni szerint:

+ A színészek nagyon ötletesen helyzetbe hozták a külső tér adta lehetőségeket.

- A külső tér ötlete viszont nagyon lehetetlen helyzetbe hozta a színészeket.

BeGeI szerint:

+ Ügyesen vágták ki magukat a felmerült (szervezési) problémák alól ezzel az improvizációs ötlettel. Nem adták fel, és legalább valamit megvillantottak az előadásukból.

+ Vérbő, élvezhető volt a játékuk, jól kommunikáltak a közönséggel.

- Kevés volt ez a néhány perc. Bármihez is. (Ezért nem is próbálom kész előadásként értelmezni/értékelni.)

vmarta szerint:

+ A diákok annak ellenére, hogy az egyetem és a fesztivál (akik leszervezték ezt a szereplést) nem biztosított számukra jó előadáshoz szükséges feltételeket, „lélekjelenlétüknek” köszönhetően nem hagyták előadás nélkül a nézőket. Egy Molière szórakoztató lehet egy szabadtéri improvizációban.

Lola szerint:

+ Igazán jólesett ezen a péntek délutánon a színház belső udvarában előadást nézni. Háttérinfókból tudom, hogy ez csak egy részlete volt a teljes előadásnak, de azt gondolom, ez csak előnyére vált, mert így pörgött, lendülete és íve volt. A legjobbkor hagyták abba, a közönség meglepődött bár, de elégedett lehetett az addig kapottakkal.

kosztya szerint:

+ Láttam a teljes előadást Vásárhelyen. Az itteni improvizációnak kikiáltott szösszenet fényévekkel jobban működött, mint az eredeti, vásárhelyi változat. Lehet, hogy az otthoni változaton egy ilyen fajta extrém helyzet segítene. A mai megmozdulásukat látva azt hiszem, hogy igen. Mindenesetre le a kalapokkal a mesteri II. évfolyam előtt, hogy a mostoha körülmények ellenére is derekasan helyt álltak.

Ki lennél a dagadtmandulák közül?

Mikor költötted el a pénzed?

· az első bulin (n)

· nem hoztam pénzt (cs)

· mindig van a bankban (z)

Hányszor voltál workshopon?

· egyszer, de fáradt voltam (cs)

· egyszer, de unatkoztam (n)

· kétszer, de megbántam (z)

Tetszett-e a Phaedra?

· nem (z)

· nem (n)

· nem (cs)

Hányszor kértél kölcsön?

· abból élek (cs)

· utálom, ha valaki kölcsönkér (n)

· én adok kölcsön (z)

A kajabonokat mindig leeszed?

· még másét is (n)

· csak ha csirkehús van benne (cs)

· én odaadom az első válasznak (z)

Meddig maradsz a buliban?

· attól függ, ki visz haza (z)

· én zárok (cs)

· ha elfogy a pia (n)

Mit veszítettél el a Kollokviumon?

· a fogamat (cs)

· az önbecsülésemet (z)

· semmit, én találtam (n)

Mi az életcélod?

· hogy olyan legyek, mint Freddy, mert körülzsongják a lányok (n)

· Béreslaci kitűzőjének megszerzése (cs)

· nem mondhatom meg (z)

Kire hasonlítasz?

· Pumuklira (z)

· Leóra, az oroszlánra (cs)

· egy románra (n)

Mit szívsz?

· mindig a más cigijét (cs)

· füvet (z)

· a fogamat (n)

Volt már ügyed a rendőrséggel?

· van dossziém is (n)

· még nem (cs)

· anyám rendezte a dossziékat (z)

Ki a kedvenc szuperhősöd?

· Ketvumen (z)

· Béreslaci (cs)

· Freddy, mert mindig benne van az újságban (n)

Fáradt vagy és unatkozol?

· igen (n)

· igen (z)

· igen (cs)

Megfejtés:

cs (csaby) – örök vesztes vagy, és rohamosan haladsz az alkoholizmus felé

z (zency) – szerelmi bánatodat a Kollokviumba fojtod

n (norby) – boldogan élsz, elhízol és román leszel

a 3 színis dagadtmandulák + anna

okt. 8., csütörtök éjszaka -- szakmamentes

EMESE színházba megy

„Emese” eredeti jelentése: anyácska. A szó nyelvünk legősibb rétegéből származik.

Nem várta vagy hívta senki, de ő jött – nem karóval, de nem is virággal – és nem egyedül. Fellépése irigylésre méltó lenne színészek számára is. Itt járt köztünk, és mi nem bírtuk nem észrevenni. Délcegnek éppen nem mondható, de tömzsi teste sokat sejtető. Mosolya elevenen él a lányok szívében. Amerre ő eljárt, szédelgett a nép. Talán a piától, talán az egyedi illatfelhőtől, mely hűséges kutya módjára követte őt. Bocibársony szemeiben tudásszomj nem lobogott, de értelem sem. Messze földön híres ő, ismerik nevét, s félve veszik a szájukra harmadosztályú útszéli örömlányok. Rettegett vitéz, ki sok bajból verekedte ki magát. Joggal vezeti a rendőrségi toplistát. Hogy mi jött rá, nem tudom, de se szó, se beszéd, hirtelen kedve kerekedett kultúrát látogatni. Az ember ritkán jár egyedül színházba, hacsak nem kritikus az illető, így ő sem volt rest derék cimboráit felbuzdítani egy egész estét betöltő kultúra-ápolásra. Erre a tettére felfigyelt a sajtó és a rendőrség is. Különböző kulturális egyesületek üdvözölték e nemesi vérvonallal nem rendelkező ember elszánt igyekezetét. Egyedül a helyi politikai elit fogadta kétkedve a Pál-fordulatot, gondolták – szavazni nem szavazott soha életében, most pont színházba járó, rendes állampolgár lesz, hiszi a piszi... A színházi vezetőség, ha meghívót nem is ajánlott fel, de már számolni kezdett a következő évi nézőszám-gyarapodással, hiszen ez az ember olyan rétegeket tud megmozgatni, amilyeneket eleddig senkinek sem sikerült a marketing-osztályon. Ő lesz a mi reklámarcunk ott, ahol eddig az egyetlen kulturális megmozdulást a szüreti bál alkalmából megszervezett, Verőlegény volt az apám című, nagy sikernek örvendő rendezvénysorozat jelentette.

Ha nem is volt egyetértés abban, hogy ez most jót jelent vagy sem, azt mindenki elismerte, hogy nem akármilyen esemény az, melyen ez a galamblelkű erénycsősz megjelenik. Lassan-lassan kezdtek megbékélni az emberek a gondolattal, hogy hősünk kultúrapártivá vált.

Igaz ugyan, hogy a színházat EMESÉnk nem az előadás alatt, hanem utána látogatta meg, és alatta, a Livingben. Red bull-t rendelt és whiskyt, pajtásainak sört és vodkát. Látszott rajta, hogy valami nyomja a nagyon mélyre eltemetett, picinyke lelkét. Tekintete ködös volt, leheletétől pult mögé rejtőzött a már sokat próbált bufetos bácsi. Zagyvaságokat motyogott arról, hogy ő szereti ápolni a kultúrát és a művészeket. Csak később derült ki, hogy mit értett pontosan ezen a kifejezésen. Baleseti és pszichiátriai elemzők még most sem értenek egyet abban, hogy mi történt vele. Ugyanis egyik pillanatról a másikra kivetkőzött magából és ruháiból, és önfeledten nekiesett a önfeledten bulizni vágyó művészeknek. Akkora szeretet tombolt benne, hogy néha cimboráit is a helyes értelmezés ösvényére terelte, azaz szórta az igét és a pofonokat. Végül a rendnek őrei – remegő gatyával és zárlatos, elektromos sokkolóval – igyekeztek lecsitítani őt. Nem sikerült.

Jóval később, valahol a periférián még hallották átkait, miket, megrészegülve a kultúrával való találkozástól, fennhangon harsogott. Közönsége nem lévén, csendesen elszenderült egy árokba dőlve. Kutyák nyalták szája szélét... (optimista verzió)

Köszönjük, EMESE!

(a cikket a Kollokvium Bank, a gyergyói Rendőrség, a gyergyói Mentőszolgálat és a Kolli-baci szerkesztősége támogatta)

kosztya

Rammstein élesben -- szakmamentes

– a hazai csapat –

Ede a nyugalom! „Nah maradjunk még, mert itt baj lesz... Baj van! Játszma vége... Ez van. Menjünk haza, holnap folytatjuk.”

Szilárd a békítő! „Nem lesz itt semmi baj, a nagy debella már be is hányt a sarokba, de azért menj hátra. Most!”

Freddy az ész! Halálos fegyvere a „hagyjátok abba, fiúk, és kuss legyen!”

„Fotós” vs. Freddy: „Fotós vagy? Te fényképeztél le a teraszon? Gyergyói vagy?”

Gábor a stílus! Berepül az ajtón, hátbavágja EMESÉT, majd fordulatból a másikat fejbehajítja a telefonjával. (Na de balta helyett telefon?!?) Egyetlen hibája a rossz időzítés.

Kicsi Csongi az áldozat! Rossz időben rossz helyen, mint általában. Ha már egyszer kiment az ajtón balhé előtt, minek kellett visszajönnie?

Zénónak Krisztus-kompexusa van! Széttárt karokkal próbálja megváltani a helyzetet (no result).

Előd a pilóta. Nagy ívben a sarokba repül. (A rossz nyelvek szerint.) Szoft verzió: egy pohárral a kezében oszja az észt. (A rossz nyelvek szerint.)

Csabi a szédült! Bár ehhez az is közrejátszott, hogy fejbevágták (mint utólag kiderült).

A félresikerült pom-pomlányok! A sarokban visítanak (visítunk) és bámulnak bele a pogó közepébe.

Ricsi az elvetemült! „Én még ide visszajövök, ezt megígérhetem nektek!”

Gazdag Erzsébet a Pulitzer-díj várományosa. „Ne mozogjatok, nem tudlak lekapni!“

A két rendőr a tökéletes párhuzam. Nem igazán vágják, hogy mi van, de azért örülünk, hogy ott vannak.

Lola és demKata

MELYIK ÓKORI GÖRÖG DRÁMA HŐSNŐJE VAGY?

1. Melyik jelző illik rád leginkább?
a. önfeláldozó
b. határozott
c. megbízható
d. szép
e. bátor
f. kitartó
g. segítőkész

2. Mit tekintesz a fő hivatásodnak?
a. feleség vagyok
b. sírásó vagyok
c. siratóasszony vagyok
d. díva vagyok
e. papnő vagyok
f. anya vagyok
g. varázslónő vagyok

3. Melyik rossz tulajdonság illik rád leginkább az alábbiak közül?
a. manipulálhatóság
b. makacsság
c. haragtartás
d. hűtlenség
e. csaló vagyok
f. kétszínűség
g. bosszút szomjazom

4. Mitől rettegsz leginkább?
a. attól, hogy a házasságom bemocskolódik
b. semmitől se rettegek
c. attól, hogy a bűnösök megússzák szárazon
d. az unalomtól
e. attól, hogy szeretteimnek baja esik
f. ellenségeim bosszújától
g. attól, hogy megcsalnak

5. Mi a jeligéd?
a. Alvilág
b. sírkamra
c. hajfürt
d. Trója
e. gímszarvas
f. bíbor szőnyeg
g. sárkányfogat

6. Mit tennél, ha férjed/párod hosszú üzleti útra menne?
a. felajánlanám, hogy elmegyek helyette én
b. gondoskodnék arról, hogy ne éhezzen az úton
c. fellélegeznék
d. megszöknék otthonról
e. nyugodt lennék
f. nyílt viszonyt folytatnék másik férfival
g. a bűvös gömbömön figyelném minden lépését

7. Mit tennél, ha az üzleti út egyre hosszabbra nyúlna?
a. várnék, még akkor is, ha fájdalmas a várakozás
b. elmennék utána
c. élvezném a vakációt
d. nem érdekelne
e. nem veszíteném el a nyugalmam
f. tervezni kezdeném, hogyan szabaduljak meg tőle, ha visszajön, elvégre már másik férfival élek
g. sárkányfogatot küldenék utána

8. Mi a fegyvered?
a. a jóindulatom
b. a kitartásom
c. a remény
d. a szépségem
e. a furfang
f. balta
g. méreg

9. Mit tennél, ha megtudnád, hogy megcsalt a párod?
a. heteken keresztül keservesen sírnék
b. szakítanék vele
c. azt mondanám: „ágyő”
d. olyan nincs, hogy engem megcsaljanak
e. nyomtalanul eltűnnék
f. megcsalnám én is őt
g. megölném a nőt, akivel megcsalt

10. Van-e valami, amiért az életedet is feláldoznád?
a. a kedvesemért
b. a tisztességért
c. az igazságért
d. nincs, magam vagyok az, akiért életeket áldoznának fel
e. a győzelemért
f. a hatalomért
g. a sajátomat nem áldoznám fel


Lehetséges eredmények:

legtöbb a.: Alkésztisz
Magad vagy a női önfeláldozás. Igazi szerető feleségként párodért akár az életedet is feláldoznád, ám vigyázat, nem árt néha azt is ellenőrizni, hogy ez kölcsönös-e.

legtöbb b.: Antigoné
Az igazad mellett a végsőkig kitartasz. Amit elterveztél, határozottan végigviszed, semmitől sem riadsz vissza. De vigyázz, néha ajánlatos kompromisszumot kötni, mert a makacsság miatt sokszor több a kár, mint a haszon.

legtöbb c.: Elektra
A remény tart életben. A kilátástalan helyzetekben bízol abban, hogy megérkezik a segítség. Bízzál jobban saját erődben, vedd kézbe a dolgokat, ne hidd, hogy csak kívülről jöhet segítség!

legtöbb d.: Heléné
Vonzó megjelenéseddel mindenkit leveszel a lábáról, sosem kell amiatt aggódnod, hogy egyedül maradsz. Szépséged hódító, ugyanakkor hosszas viszályt, ellenségeskedést szülhet.

legtöbb e. Iphigeneia
A közösség ügyéért nagy áldozatokat hozol, bátran nézel elébe a megpróbáltatásoknak, ezért mindig akad segítőtársad. Vigyáznod kell arra, hogy a magad érdekeit is számításba vedd.

legtöbb f.: Klütaimnésztra
A gyerekeidért mindent megteszel, s ha bajuk esik, kíméletlenül bünteted azokat, akik felelősek ezért. Vigyázz azonban: a bosszú sosem vezet jóra. Ha bűnre bűnnel felelsz, az újabb bűnt szül.

legtöbb g.: Médeia
Szerelmednek segítséget nyújtasz, akkor is, ha az nagy veszéllyel jár. Elvárod, hogy kedvesed ezért hálás legyen. A hálátlanság miatt bosszúd mérhetetlen. Vigyázz, könnyen túlzásba esel, és magadnak is árthatsz.
hanni

okt. 8. , csütörtök dél -- szakmai

Szakmai beszélgetés Nagy Eszter Megöltem az anyámat című egyéni műsoráról és a Szatmárnémeti Társulat Mindhalálig Beatles című produkciójáról.

Tíz órakor a szatmári társulat színészei türelmetlenül toporognak a 40-es terem előtti teraszon. Türelmetlenségük érthető: sietniük kell haza. Amint sikerül körbeülnünk, Ungvári Zrínyi Ildikó köszönti a jelenlevőket. Tekintettel a szatmáriak sietségére, először a Mindhalálig Beatles című előadásról beszélgettünk. Kányádi Szilárd rendezőszakos hallgató indította a beszélgetést, és egyenesen a színészekhez intézte észrevételeit. Az előadás legerősebb részének a „Beatles-imitators” munkáját tartotta. Külön kifejezte tiszteletét a legendás zenekart alakító színészeknek. A zsűri tagjai úgy vélték, a színészek zenészként jól megállnák helyüket, ezért arra buzdították őket, hogy folytassák ezt a tevékenységet. Szilárd külön kiemelte Csiki Orsolya alakítását. Tetszett neki a „szürke kisegér” alakja (Duró Győzőt vagy Zsehránszky Istvánt idézve – uhhh, ki is mondta?), aki folyton összeszorított térdekkel rohan az illemhelyre.

Ezen a ponton már nem tudtuk elkerülni, hogy az előadás problematikus részeiről beszéljünk. A szöveg annak apropóján született meg, hogy néhány zenélni vágyó színész Beatles-dalokat játszhasson a színpadon. Nyilvánvaló, hogy a rendező is a Beatles-utánzókat szándékozott az előadás középpontjába helyezni, amit a színészek elismertek. Ezzel nincs is semmi gond. Ami valóban probléma, hogy a szöveg silány, sekélyes, tele elhasznált, kopott, nevetséges poénokkal. A szöveg egyik hibája, hogy a három nő figurája nincs kellőképpen körvonalazva, szinte semmi dramaturgiai funkciójuk nincs. A zsűri tagjai arról beszélgettek, hogy bár a darab rossz, egy dramaturg talán kezdhetett volna vele valamit, értelmes szöveget adhatott volna a három színésznő (Némethy Zsuzsa, Bándi Johanna, Csiki Orsolya) szájába. Itt azonban nem volt dramaturg, amit a szakemberek finoman fel is róttak a szatmáriaknak. A három színésznő nem jutott játéklehetőséghez, hanem kénytelen volt egész előadás alatt türelmesen „vegetálni” egy fotelben, vagy fel-alá járkálni a térben. Ez viszont a rendezőnek róható fel, akinek erre kellett volna figyelnie.

Rövid szünet után Nagy Júlia kollégám vezette fel azt a beszélgetést, amely Visky András Megöltem az anyámat című monodrámájának előadását hivatott méltatni. A színésznő (Nagy Eszter) nem volt jelen, úgyhogy a beszélgetés a szakmabeliek és a szakma „tanoncainak” szűk körében zajlott. Júlia is pozitív értékeléssel indította felvezetését. Szépnek találta a kezdőképet, amint a színésznő piros ruhában, fekete vállkendőben, egy szál bőrönddel érkezik a színpadra. A kép egyszerűsége ragadta meg. Majd azzal folytatta, mennyire jónak találja Visky András Megöltem az anyámat című darabját. A szöveg önmagában él, de mivel Nagy Eszter nem a megfelelő eszközökkel nyúlt hozzá, így nem tudott működni a színpadon. A színésznő túl sok gesztust használt, túl vidám, túl színes volt, ahhoz képest, ahogyan az író a szövegben lefestette. A felszólalók közül mindenki jónak tartotta a szöveget, és egyetértettek Júliával abban, hogy kevesebb eszközzel kellett volna hozzányúlni ( pl. kizárólag csak hanggal, vagy esetleg arcjátékkal, fénnyel). Természetesen ez nem lehet recept, az mindig szövegfüggő, hogy miként lehet hozzányúlni ehhez a műfajhoz.

sjuli

okt. 9., péntek dél -- szakmai

Nem akarom a nemtűrés giccshatárát feszegetni (hogy Zsehránszky István fordulatával éljek), de van valami kedves szépségük a szakmai megbeszéléseknek. „Korán” (értsd álmos) reggel van, netán kiülünk a teraszra. Persze egyre erősödő napsütésben. Együtt gondolkodunk az előző napi előadásokról, miután „aludtunk rájuk” egyet. Aki úgy érzi, hozzászól. Főleg a zsűri érzi úgy.

A Ködszurkáló avagy egy bohóc nézetei esetében feltűnően lakonikusra sikeredett a beszélgetés, de mindenképp kirajzolódott valamilyen kép az előadás befogadásáról. Mozaikszerű kép, amelyből hiányoznak bizonyos darabok. Nem időrendi sorrendben beszélnék az elhangzottakról, hanem a meglevő mozaikdarabokat szeretném rendezgetni.

A központi megállapítások az előadás koherenciájához kapcsolódtak. Alice Georgescu megjegyezte, hogy túlságosan elütő stílusú szövegek hangzottak el (Kupás Anna a felvezetőjében a sok ars poetica jelenlétét említette), s a központi gondolat emiatt homályossá vált. Értékelte, hogy Mátyás Zsolt teljes képet nyújtott előadói képességeiről: színészként, bohócként, filmszínészként egyaránt bemutatkozott. Ungvári Zrínyi Ildikó a sok technikai megoldással magyarázta az előadás széttartását. Érzékletesen úgy fogalmazott, hogy bár sok kidolgozott helyzet volt, „szétforgácsolódott az energia”. Alice Georgescuhoz hasonlóan kiemelte az erőteljes indítást: a filmes kezdést és a bohóc „berobbanását” a színre. Az értékelés mellett az előadás értelmezésére is történtek kísérletek. Zsehránszky István kulcsmondatát emelném ki: „beteg a bohóc”. Végezetül az alkotótól megtudhattuk, hogy eddig kilencszer adta elő a bohóc nézeteit, s a mostani előadást sikerültség szempontjából a második helyre sorolná.

Az Amor omniá-ról szóló, az előzőnél részletesebb beszélgetés vezérfonalnak tekinthető kérdése az volt, hogy érdemes-e, lehetne-e továbbgondolni, továbbcsiszolni az előadást. A produkció nyújtotta élmény két véglete fogalmazódott meg a beszélgetés során. Kosztya a felvezetőjében elmesélte, hogy korábban már látta az előadást, és akkor úgy ült, mint egy elképedt kisgyerek, aki egy nagyon jó rajzfilmet néz, és nem tér magához. Ezzel szemben Duró Győző a beszélgetés egy későbbi fázisában kijelentette, hogy unatkozott. Fekete-fehér álláspontja persze senkinek sem volt, így az unalom vádját (amely bármilyen előadás esetében az egyik legsúlyosabb) enyhítették a pozitívumok, amiket Duró Győző felsorolt: az együttes munkája, az árnyjátékok mint szép megoldások, az akusztikus hátterek. Duró vádjának második része: „a nemtűrés giccshatárát súrolták egyes jelenetek”. Ungvári Zrínyi Ildikó is csatlakozott ehhez a megállapításhoz: az átvezető képeket tartotta giccsesnek. Az volt az alapérzése, hogy túl hosszúra nyúlt az előadás (a repetitív elemeknek ebben nagy szerepük volt). Bizonyos jeleneteket azonban igazán jónak tartott. Alice Georgescu is említett kedvenc jeleneteket, de illusztratív momentumokat is. Kosztya elkerülhetetlennek tartotta a klisés megoldásokat a téma miatt. Ungvári Ildikó azt mérlegelte, hogyan lehetne megtartani a jót, és átalakítani a klisét. A beszélgetés végén a temesvári színház igazgatója, Balázs Attila is felszólalt, és elmondta, hogy ez az előadás így született, nem lesz Amor omnia 2. A legnagyobb nyereségnek pedig azt tartja, hogy a csapat összerázódott.

hanni

Jársz-e színházba?

1. Hány színházi előadást nézel meg havonta?

a. semennyit

b. 1 előadást

c. 3-6 előadást

d. több mint 20 előadást

2. Miért mész színházba, miután amúgy is fáradtan mész haza a munkából?

a. mert találkozni akarok a városi elittel

b. mert sírni akarok, annyira felhúzott a főnök

c. mert a színház jobbá teszi a világot

d. mert félek, hogy valaki többször lát egy előadást, mint én

3. Gyakran gondolsz vissza az előadás valamelyik pórul járt szereplőjére?

a. igen, valahányszor egy szerencsétlen embert látok

b. naponta többször

c. nem gondolok rá

d. nem érdekel, ki jár pórul

4. Egy látott előadás után eltelik három nap. Eszedbe jutnak-e még az ott hallott poénok?

a. Nem.

b. Néha.

c. Nagyokat szórakozok rajta még hónapok múlva is.

d. Igen, de már nem tudom, mi volt olyan vicces benne.

5. Melyik hőst tartod komikusnak?

a. Hamlet

b. Tartuffe

c. Don Juan

d. Phaedra

6. Mit néznél meg szívesen a hétvégén?

a. Szophoklész: Antigoné

b. Shakespeare: Rómeo és Júlia

c. Molière: A mizantróp

d. Csehov: Ivanov

7. Hol született a tragédia?

a. Románia

b. Olaszország

c. Görögország

d. Málta

8. Mi a komédia őshazája?

a. Az Északi sark

b. Románia

c. Görögország

d. Luxemburg

9. Mikor érzed magad a legjobban?

a. Ha fullaszt a hőség.

b. Ha pólómra csorog a sör.

c. Ha a színházpénztárnál a vesémbe könyökölnek.

d. Ha puha ágyikómba fekhetek.

10. Szerinted miért mindig a c) válasz a jó?

a. Szeretnéd te, hogy az legyen.

b. Lehet, hogy helyesek, de unalmasak.

c. Így ússza meg a szerző mások valódi kivesézését.

d. Az a szerző kedvenc betűje.

bemőke

Milyen Figurás lennél?

1. A világ melyik részére látogatnál szívesen?

a. Amerika
b. Ázsia
c. Madagaszkár
d. Európa
e. Északi v. Déli sarkkör

2. Melyiket fogyasztanád szívesen az alábbi ételek közül?

a. marhapörkölt juhtúrós sztrapacskával
b. tökfőzelék
c. pekingi kacsa bambuszrüggyel
d. mindegy, csak pityókából legyen
e. dresszing saláta

3. Melyik a kedvenc évszakod?

a. ősz
b. nyár
c. tél
d. tavasz

4. Mennyire bírod az alkoholt?

a. nagyon
b. kétszer voltam elvonókúrán
c. bírjuk egymást
d. semennyire
e. koktélt is neveztek el rólam

5. Melyiket választanád az alábbi munkák közül?

a. marhabél-lapátoló
b. hidegburkoló
c. hivatásos katona
d. igazgató
e. illegálispálinka-főző mester

6. Melyik az a Figurás előadás, amiben a leginkább szeretnél játszani?

a. Scapin furfangjai
b. Agamemnon
c. egyikben sem
d. Rókajáték
e. Leonce és Léna

7. Melyik fesztiválra igaz, hogy a szervezők nem rohangálnak körbe, nem tépik a hajukat, mosolyognak, türelmesek, és mégis minden működik?

a. Eurorégiós Színházi Találkozó
b. Reflex Nemzetközi Színházi Biennálé
c. Romániai Kisebbségi Színházak Kollokviuma
d. Interetnikai Színházi Fesztivál
e. Európai Színházi Unió Fesztiválja

8. Mivel szeretsz utazni?

a. vonattal
b. stoppal
c. busszal
d. ufóval
e. lóháton

9. Hány Figurás előadást láttál?

a. az elmúlt 25 év minden előadását megnéztem
b. az elmúlt 25 év minden előadásában játsztam
c. elegem van belőlük
d. egyet
e. mi az a Figura?

Megfejtés:
Karikázd be a válaszaidat. Ha legtöbb találatod az első kategóriába esik, gratula! (Ha a harmadikba, akkor is... :D)

I. Natural born Figurás:
1. a és c / 2. d / 3. c / 4. b / 5. e / 6. ha a, b, d és e egyszerre (mert mindet Béreslaci rendezte) / 7. c / 8. b / 9. c

II. Potenciális Figurás:
1. b és e / 2. a és c / 3. a és d / 4. a és c / 5. d / 6. ha a, b, d vagy e / 7. a / 8. a és c / 9. a és d

III. Felejtsd el!!!
1. d / 2. b és e / 3. b / 4. d és e / 5. a, b és c / 6. c / 7. b, d ,e / 8. d és e / 9. b és e

kosztya

AMOR OMNIA (Temesvár)

sjuli szerint:

+ Ennek az előadásnak rendkívül gazdag a képvilága: szépek a színes árnyjáték-jelenetek, a vissza-visszatérő világűr látványa (legalábbis ahogy megfejtettem magamnak a kivetített mozgó, fehér foltokat), vagy a találkozások a parányi gyertyalángocskák között.

+ Kedvenc jelenetem, amikor férj és feleség egy éjszakán át huzigálják le egymásról a paplant, aztán egy lepel alatt vicces sziluett-veszekedést rendeznek, végül olyan gondosan takargatják be egymást, hogy majdnem azon is hajba kapnak, ki takarja be a másikat. Nagyon szépen kidolgozott, szórakoztató jelenet.

– Nagyon szép lehetne a zárókép is, ha nem éktelenkedne a vásznon két oda nem illő, élettelen, nevetséges figura.

nóra szerint:

+ Az előadással minden a lehető legnagyobb rendben... lett volna, ha mondjuk fele ennyi ideig tart. Tetszettek az ötletek, a már-már tökéletes technikai kivitelezés, a titokzatosság, hogy vajon ezt hogy csinálták... Csak fárasztó volt jó másfél órát ülni azokban a kényelmetlen székekben.

+ Az élő zenét, s főleg a szépen csengő énekhangokat mindig örömmel hallom a színházban. Ebben az esetben csak az zavart, amikor az élőt a felvett-összevágott zenével keverték. Sokkal szívesebben vettem volna, ha végig egy stílusú zenét hallok az amúgy ugyanazt a művészi kifejezésnyelvet képviselő képek háttereként.

– Nem láttam sok értelmét a képernyő-pihentetőre vagy galaxisbeli utazásra emlékeztető vetítésnek. Egyszerűbb s hatásosabb lett volna a sötét, amiben fel-felvillannak a gyújtók-gyertyák lángjai.

avramLa szerint:

+ Szavak nélkül is el tudnak mondani mindent, tiszták a szereplők közti viszonyok, az indítékok, a történet, minden lejön.

+ Értékelem az élőzenét és a hangeffekteket.

– Variációk ugyanarra a témára. A történetek különállóak, egyik sem ad hozzá semmit a többihez. Elég lett volna 2-3 jelenet, így túl hosszú, a nézőnek egy idő után mehetnéke támad.

kosztya szerint:

+ Totális, emberi és nem gépi erővel megoldott látványszínházat láttam, gratulálok.

+ Zseniális ötletek tömkelege, helyenként remek kivitelezéssel.

– Nagyon sok ismétlődő elem, amelyek elég sokszor nem tudnak túllépni kliséken. A sok ismétlésnek tudható be a jelenetek idő előtti kifáradása is.

BeGeI szerint:

+ Gyönyörű képi világa van az előadásnak. Őszintén szólva, a sok „agyrecsegtetés” után már hiányzott is nekem egy olyan előadás, amelyik nem elsősorban az intellektusomat, hanem az érzékeimet és a szépérzékemet célozza meg, könnyen dekódolható, egyszerű, de szépen megformált jelekkel – úgy, hogy közben minőséget is akar produkálni.

+ Az árnyjátékokat külön ki kell emelnem. Nagyon szép és nagyon pontos munka.

– Néha azért túl sok a jóból. Helyenként egész jeleneteket is fölöslegesnek érzek (legalábbis többet ártanak, mint használnak). A hintás jelenet például a többihez képest keveset ad hozzá az előadáshoz. Csak annyit tartok igazán értékesnek belőle, amikor a szereplő – mintegy keresztként – a hátára veszi a hintadeszkát, és hátramegy vele (amúgy csak hintázást és a hintával való súlytalan játékot láttam benne). De ilyennek tartom a „fátyol” (nejlon) mögötti játékot is egészen addig, míg vörössel meg nem világítják, hullámozni nem kezd, és el nem kezdődik mögötte az árnyjáték (addig ugyanis csak homályossá teszi a képet, de nem is igazán stilizálja), de zavartak a képbe belógatott élettelen sziluettek (fénylő emberalakat idéző bábuk) és a botos jelenet egy része is. Amit még a rovására írhatnék, hogy nem mindenütt köti elég világosan egyik „történetet” a másikhoz (mégis szépen tagol a repetitív elemekkel).

bemőke szerint:

– Az előadás hosszúnak tűnik. Mind nagyon jó ötleteket sorakoztat fel a rendező, és felfokozott látványvilág jellemzi az előadást, de a variációk egy témára struktúra miatt a látvány is fárasztóvá válik a nézőnek.

+ Nagyon hatásosnak tartom az álomjelenetet, amikor a férfi meg a nő lepedőben van és táncol. Olyan Figurás alakok, nem? J

+ Az előadás minden perce nagy élményt nyújt, de mindenképp kiemelendő a fénnyel és az árnyékkal való finom bánásmód. Tetszik az, hogy ennek segítségével kerülnek be az előadásba a színek.

anna szerint:

+ Nagyon érdekes és kifejező a menyasszonyi ruha tasakból.

+ Egyetlen témára épül fel. A feldolgozások közül legjobb az álomjelenet, és ennek kerete.

– Elfáraszt.

júlia szerint:

+ Minden pontos, nagyon sok munka van benne, ez értékelendő!

+ Molnos András Csaba és Szilágyi Ágota hangja nagyon szép és élvezhető, különben ez általában érvényes az élőzenei részekre is.

– Nagyon giccses. Nagyon. Ez szubjektív vélemény, tudom, és stílus meg ízlés kérdése, de engem álmosra untatott a sok szerelmes árnyjáték. Annyira nem tetszett a forma, el sem jutottam odáig, hogy a tartalmon gondolkozzak.

hanni szerint:

+ Legjobban az a jelenet tetszett, amelyben a humor kiemelt szerepet kapott: a férfi és a nő kezdetben határozott mozdulatokkal rántják le egymásról a lepedőt, hogy majd a végén felváltva takargassák egymást. A komikus fordulat előtt hatalmas rugalmas lepedőburokban produkálnak komikus küzdelmet-táncot.

+ A különböző fény- és árnyjátékos megoldásokat, technikákat előnyösen használja ki a rendezés. Ezek mozgással való ötvözése valóságos mozgó képzőművészeti alkotást eredményez.

– Az utolsó jelenetek közül néhány nem elég erős ahhoz, hogy a végére tartogassák. Sőt, van, ami egyenesen elhagyható, mert alulmarad az előadás látványvilágához képest (arra gondolok, amikor alig kivehetően minden a hatalmas nejlon mögött játszódik).

KÖDSZURKÁLÓ (Temesvár–Várad)

nóra szerint:
+ Tetszett az a koncepció, hogy vetítéssel kezdődik és végződik az előadás. Hatásos volt a (szószerinti) átmenet filmből „valóságba”.
– A szöveggel kapcsolatban az volt az érzésem, hogy a „szerző” (vágó?) minden alapműből a lehetséges legnagyobb közhelyeket vágta össze (ld. a művész feladata, hogy alkosson típusokat), hogy így minél többet elmondhasson az Életről.
– Nem éreztem indokoltnak a meztelenséget – úgy tűnt, csak azért vetkőzik le, hogy utána felöltözhessen. Féltem, hogy megint le fog vetkőzni...

avramLa szerint:
+ A szöveg közvetlensége tetszik. Általában működik, ha a színpadról egyenesen a nézőkhöz beszél a színész („nem tetszett, mi?”).
+ Mindegyre becsap a szereplő, apró elvárásokat teremt, majd meglepi a nézőt. Sajnos csak részleteiben sikerül ezt elérnie, az előadás egészében nem történik nagy változás, de legalább a néző figyelmét megragadja és megtartja.
– A mozgás helyenként erőltetett, mintha nem a helyzetekből születne meg, hanem valahonnan kívülről, egy ráhúzott forma.

sjuli szerint:
+ Ötletes a jelmez: a hosszú, piros bélésű, fekete kabát önmagában is szép. De még jobban tetszik, amikor Mátyás Zsolt kifordítja, majd egy székre teríti a kabátot, amely ekkor a „lady in red” ruhájává változik.
+ Az öltözéknél maradva kiemelném azt a szép képet, amikor a bohócruha üresen hever a padlón: cipő, nadrág, ing, kalap, piros sál, de ember egy szál se.
– Az elején nyugodtan néztem a kis filmet a vásznon, élénken gondolkodtam azon, amit látok, és egyszer csak rettenetesen megijedtem, mert egy figura hatalmas zajjal törte át magát a vásznon. Nagyon hatásos volt, csak azt nem tudom eldönteni, hogy pozitív vagy negatív értelemben-e. Lehet, hogy hatásosabb és szebb lett volna néma csendben „lelépni” a képernyőről.

vmarta szerint:
+ Az előadásban szereplő film egyik kitűnő részlete, amikor a lépcsőházban úgy halad lefelé a bohóc, hogy mindig csak a lépcsősor egyik felén látom távolodni, érdemes lenne ezen a szálon továbbvinni a színpadi jeleneteket is.
– Nem értem, miért jó, ha egy bohóc reálizmusra törekedve játsza a részeget, sok felesleges kellék segítségével. a néző szívesebben tartana vele, ha egy bármilyen clown lenne, mert megteremthetné az önvalló művész paradox helyzetét (stb.).
– Az előadás egyik fő hibája, hogy nem hisz a néző képzelőerejében, és megpróbál mindent túlmagyarázni.

júlia szerint:
+ Tetszett az intró. Úgy megijedtem, hogy csak fél perc után tudtam kiengedni a levegőt. De jó volt.
+ Tetszett a kabát bélése: a piros női ruha. Szép megoldásnak tartom, ahogy az ujjatlan estélyi ruha belesimul a férfikabát belsejébe. A bohóc még mindig magával, (jelképesen) talán a hátán hordozza régi szerelmét.
– Helyenként úgy éreztem, túl van játszva, más pillanatokban viszont egészen jóra sikeredett az alakítás. Kár, hogy nem volt kiegyensúlyozott a játék.

kosztya szerint:
+ Igazán izgalmas a színpadra landolás.
+ Erőteljes gesztusok, mimika, mozgás.
– A rengeteg mozgás, ötlet ellenére sem tudott megérinteni az előadás. Azt éreztem, hogy nagyon ki van találva, pillanatról pillanatra, és nekem, nézőnek nem hagytak semmi felfedeznivalót.

anna szerint:
– Mikor először meghallom a Marie-ról szóló szöveget a bohóc szájából, szeretném látni az arcát, maszk nélkül, hiányzik az a tapasztalat, hogy meglátom a történet el nem mondható vagy játszható valóságát, amire csak arc és tekintet képes.
– Az az érzésem, hogy a szándék az, hogy csodát mutasson, hogy megváltoztassa a világot, ezért vannak összevagdosva ezek a szövegrészletek, nagyon hatni akar, de én se csodát nem tapasztalok, meg sem mozdít bennem semmit, és nem is változtat. Amúgy se tudok igazából a szövegekre figyelni, mert folyamatosan elveszi a színész a játékkal a figyelmemet, és azok szintén nem nyújtanak semmiféle újdonságot.
+ (Nagyon erőltetem magam…)

hanni szerint:
+ A bohóc kedvesének sálját a saját sáljához hozzákötve őrzi. A ragaszkodás tiszta, kifejező megfogalmazása ez. Az elválaszthatatlan sálakhoz való viszonyulás (melynek csúcsponja a velük lejtett tánc) érzelmileg sokat hozzátesz az ötlethez.
+ Az előadás elején levetített színvonalas kisfilm különleges hangulatot teremt, melyet valósággal „százszorosára bombáz” az a rendkívüli effektus, hogy a bohóc „kiugrik a filmből”, vagyis szétszaggatja a vásznat előretörve a vászon mögül fény- és hanghatás kíséretében. A következmény: negyed perc hisztéria a közönség köreiben (én élegalábbis felordítottam).
– Az erős kezdést már nem lehet semmivel megfejelni.

bemőke szerint:
+ Nem jutott el hozzám a szöveg. Fogalmam sincs, miket mondott a színész.
– Ha már bohócra utal a cím meg a jelmez, akkor szerettem volna látni az erre utaló erőteljesebb mozdulatokat, gesztusokat. Ez a bohócfigura kicsit kifáradtnak és unalmasnak hat.
– Miért ködszurkáló? Nem utalt számomra erre semmi.

BeGeI szerint:
+ Nagyon hatásos (merészen sokkoló) a kezdés – de éppen ezért szinte folytathatatlan, nehéz bármivel überelni. Le is ül utána egy időre az előadás.
– Vannak nem eléggé indokolt, alátámasztatlan részek. Nem értem például, hogy mi értelme van levetkőznie? Azont túl persze, hogy ez egy nagyon erős színházi jel – de itt mit jelöl? Ha nem csalódom, a szerelméről beszél közben, tehát egy kézenfekvő magyarázat, hogy a vele való szexuális kapcsolatra utal. Ebben az esetben viszont miért ilyen szemérmes (miért takargatja magát mégis)? Ki vetkőzik így a szeretett nővel való szexuális együttlét előtt? Ha nem erről (nem közvetlen szexuális allúzióról) van szó, vagy ezt nem meri felvállalni, akkor inkább egyáltalán ne tegye! Ha a szereplő, mint bohóc magamutogatására vonatkozik ez a jel (akár szimbolikusabb értelemben is), mert ez is egy lehetséges értelmezés lenne, akkor azt (is) jelezni kellene. Így viszont – minthogy teljesen alátámasztatlan –, teljesen fölösleges is. Talán egyszerűen ki kellene hagyni. Sok problémám van a (kompillált) szöveggel is. Engem egyszerűen untat (sok például a közhelyes megállapítás a művészekre vonatkozóan), nem is túl fordulatos, nem juttatja el sehová a szereplőt.
+ Vannak jó ötletek, sok jól kitalált mozgás van benne, és a kellékek egy részét kifejezetten szépen használja a színész.

Lola szerint:
+ Hatásos színpadra lépés. Azt gondolom nem volt ember a stúdióban, aki ne kapta volna fel a fejét, az addig vetítővászonként használt kifeszített papír átszakítására, ami mögül szereplőnk megjelent.
+ Szép maszk, igazán bohócos bohóc-ábrázat.
– Eszköztelen a játék. Egy igazi bohóc ennél „színesebb”, gazdagabb mimikával dolgozik, változatosabb játékkal, több hanggal, ezeket hiányoltam az előadásból.

Observator Cultural

Az Observator Cultural egy bukaresti hetilap. Lassan az ötszázadik száma kerül az olvasók kezébe. A lapot általában 20 és 55 év közötti olvasóközönség forgatja, de természetesen mindenkinek ajánlják, akit érdekel a politika, az irodalom, a zene vagy a színház. Román nyelvű hetilapról lévén szó meglepő, hogy jelent már meg benne magyar nyelvű írás is, pl. a szentgyörgyi Reflex Nemzetközi Színházi Biennálé alatt. Színházi rovatának szerkesztője Iulia Popovici, egy karizmatikus, barátságos fiatal nő, aki máris befolyásos színházkritikusnak számít Romániában.

Olvasóinak száma több ezerre rúg, de közülük kevesen vásárolják meg a lapot, nagy részük az elektronikus változatot részesítik előnyben. Ritkábban keresnek vissza a régebbi számokra, mindig azt olvassák, ami épp a címlapon van. Ilyenek vagyunk mi, olvasók.

A színházi írások – drámák, kritikák és beszélgetések – jelentős helyet foglalnak el a lapban, s ha netalán nem lenne elegendő 36 oldal ezekhez az írásokhoz, csatolnak hozzá még pár lapot az olvasók kedvéért.

Iulia Popovici az Observator Culturalon kívül a Scena.ro-t ajánja a kultúrára éheseknek.

www.observatorcultural.ro

bemőke

Ima a kollokviumhoz

Mi Lacink,

ki vagy az igazgatói székben,

fára plakátoltassék a te neved.

Jöjjön el a te kollokviumod,

amint a kisteremben,

úgy a nagyteremben is.

A mi mindennapi kajabonjainkat

add meg nékünk ma,

És bocsáss meg nekünk,

hogy nem megyünk workshopra,

miképpen mi is megbocsátjuk,

hogy ilyen workshopot szerveztél.

Ne vigy minket Ködszúrkálóra

és szabadíts meg a Phaedrától,

mert tied a színház, a társulat

s tied az elismerés.

Mindörökké Figura.

– dagadt mandulák –

(Zency, Csaby, Norby)

Ellenfény

Az Ellenfény című folyóirat 1996-ban látott először nyomdafestéket. Meghatározó „kritikai fényforrás” a magyar nyelvű színházi orgánumok között, átfogó képet nyújtva a kortárs tánc- és színházművészet eseményeiről. Havi rendszerességgel jelenik meg Budapesten, Sándor L. István főszerkesztésében. Rovatai, melyeknek címei játékosan, a lap nevéhez hasonlóan, a fénytechnikára, a fényképészetre utalnak (Nagyítás, Pontfényben, Fénykör, Fókuszban, Visszfény, Reflektorfényben stb.) mind magyar, mind külföldi előadásokra, társulatokra, alkotókra, fesztiválokra ráirányítják a nézők és a szakma figyelmét. A recenzensek nézőpontja mellett az alkotóké is helyet kap benne, a lap rendszeresen közöl beszélgetéseket rendezőkkel, színészekkel, táncosokkal, drámaírókkal. A lapszámok gyakran egy-egy tematika köré szerveződnek.

Két éve beindult a lap online változata is, amely igyekszik még jobban lefedni a kortárs tánc és színház területeit. Kritikai jellegét továbbra is megtartja, híreket, beharangozókat tehát itt nem olvashatunk, de az aktuális előadásokra, kortárs tánccal, színházzal kapcsolatos jelenségekre azon melegében reflektál az Ellenfény online. A korábbi lapszámok tartalmának nagy része is megtalálható itt.

www.ellenfeny.hu

hanni

Székelyföld

Ha érdekel az irodalom vagy más művészet, a történelem vagy más társadalomtudomány, a Székelyföld kulturális folyóirat havi rendszerességgel bővíti érdeklődési körödet, már több mint tíz éve. A csíkszeredai folyóirat középpontjában általában a szépirodalom áll, de átlag háromhavonta vannak benne képzőművészekkel folytatott beszélgetések a Műteremtés, tudósportrék az Academica Transsylvanica és színházi emberekkel készített életpálya-interjúk a Forgószínpad rovatban. (A rovat fölött külső munkatársként Zs.A. bábáskodik. Ha tudni akarod, ki az a Zs. A. ... á, nem segítek.)

A havilap 2006-ban jelentette meg 100. számát, s azóta is szívén visel minden kedves olvasót, így vannak gyermek-tematikus lapszámai, és a szerkesztők arról is gondoskodnak, hogy értesülj, ha Bodor Ádám 70 vagy Kányádi Sándor 80 éves lett.

Kattanj rá itt és most!

www. hargitakiado.ro

bemőke

MINDHALÁLIG BEATLES (Szatmár)

sjuli szerint:

+ Látszik, hogy az előadók rengeteg energiát fektettek a „beatleskedésbe”. A szépen begyakorolt és előadott dalok világosan mutatják ezt.

+ Az tetszett legjobban, hogy a zenekar tagjai valóban csapatként voltak együtt a színpadon. Olyan érzésem volt, mintha koncerten lennék. Jó volt őket hallgatni.

– Az előadás témáját sajnos nem érzem elég jelentősnek ahhoz, hogy színpadon lássam: elkallódott tehetségek története, akik életük derekán lehetőséget kapnak karriert építeni, de nem élnek vele és visszasüppednek régi életükbe. Ebből a történetből hiányzik a dráma. Inkább egy rossz szappanoperához hasonlít.

demKata szerint:

+ Tisztelem a „Beatles- tagokat”. Zeneileg nagyon sokat kihoztak magukból, ennyit ez az előadás nem is érdemel meg. De jobban értékeltem volna a produkciót mondjuk a Livingroom-ban.

– Sok a közhelyes poén. A színészeken is érződik, hogy nem akarják kimondani őket. Így ez duplán ront az előadáson.

– A színészeknek sokszor nincs mit kezdeniük magukkal a színpadon. Sok a statikus pillanat, a kínos „ott-levés”.

Lola szerint:

+ Le a kalapokkal a színész-együttes előtt.

– De mi köze az O-Zone együttes Dragostea din tei című 2004-es számának a korai ’90-es évek dizájnját képviselő lokálhoz és a jelmezekhez?

– Hol maradt a viszontlátás őszinte örömének bár fikarcnyi látszata a szereplők arcáról? Számomra hamisak voltak.

hanni szerint:

+ A Beatles-dalok értékét vitathatatlannak tartom, előadásuk kapcsán elsősorban a lelkesedést emelném ki.

– Elképesztő, hogy milyen irdatlan mennyiségű olcsó poén hangzott el a prózai részekben.

– Ugyancsak a prózai részeknél: mintha minden egyes momentum azt a célt szolgálta volna, hogy teljesebbé tegye az előadás szétesését, degradálódását, süllyedését.

bemőke szerint:

+ Az előadás egyetlen erénye a zene, s ha próbálok nem akadékoskodni, akkor mindenképp kiemelném a hangszeres zenét és a profizmust a hangszerek használatakor. Külön dicséret Rappert Gábor színész, de főként zenész részére.

– Ha az előző napi egyik előadás szövegét túlságosan „megvágottnak” ítélték, ennek az előadásnak a szövege dramaturgiailag nincs kidolgozva, nincs „meghúzva”.

– Döntsük el, hol van a realitás és a mese határa. Néhol kezdem azt gondolni, hogy a történet halálosan komoly és megalapozott, néhol (többnyire) mintha valami bohócfigurákat látnék a színpadon, akik önmagukat parodizálják.

BeGeI szerint:

+ A dalok persze jók, a színészek is jól énekelnek és játszanak (ebben rengeteg munka, próba, gyakorlás van, nyilván).

± Van néhány jó pillanat, eltalált gesztus, mozgás, sőt, talán egy-két emészthetőbb poén is akad. Sajnos messze nem elég.

– Gyengének tartom a darabot. Sok ponton megíratlannak érzem, különösen a mellékszerepek (elsősorban a női szerepek) tekintetében. Már a szövegkönyv olvasásakor szinte legurulnak a lapról, és ezen sajnos a rendezés és a dramaturgiai munka (ha volt ilyen egyáltalán) sem segített: ezek a szereplők sokszor csak téblábolnak a színen (ha nagyon durván akarnék fogalmazni, azt mondanám, szinte a fotel is lejátssza őket). A zeneszámok beékelését, felvezetését elképesztően primitív módon oldja meg már a darab is (a rendezés, dramaturgia ezen sem segít), amolyan „diákszínjátszós” módszerekkel (elnézést a diákszínjátszóktól): „tudunk pár dalt, kössük már össze valamivel” megoldás ez (nem lehet nem megmosolyogni az „Így kezdődött a történetem... Ez a dal pedig így kezdődik...”-jellegű szövegrészeket).

vmarta szerint:

+ A négy színész a zenés részeknél tanúbizonyságot tett arról, hogy milyen nagy jelenléttel is képesek létezni az előadásban, és hogy az valódi hatással van a nézőkre.

– Egy színésznek éreznie kellene, hogy mit áldoz miért: jó zenét rossz minőségű körítés nélkül is lehet játszani.

– Ez az előadás (a rendező szavaival ellentétben) a legbutább színpadi szöveget próbálja eladni már-már színházellenesen gyenge helyzetekkel.

anna szerint:

+ Folyik a pia.

– A színészek úgy kezelik a szerepüket, mintha idegen lenne számukra, emiatt mesterkéltnek hat.

– Nincs többletjelentése.

nóra szerint:

+ Tetszett a Black Bird című szám, ahogy és amilyen helyzetben eljátszották, megvolt ennek a dalnak a helye abban a pillanatban.

– Rengeteg közhely hangzott el a színpadon, értelmetlenül, csak-azért-hogy-mondjunk-valamit-alapon...

– Nem értettem Szonja és Janó kibékülését, abból, hogy a nő visszajött, nem következik okvetlenül az egymásraborulás...

kosztya szerint:

+ Tiszteletem és elismerésem azoknak a színészeknek, akik a zenekarban játszó kollégák mellett gyakorlatilag bio-díszletként asszisztáltak, mert hihetetlen szakmai alázatról tettek tanúbizonyságot.

+ Remek hangszerelés, kiváló énekhangok.

– Akkora hangsúlyt kaptak a Beatles-számok, hogy teljesen fölöslegesnek éreztem a prózai részeket.

júlia szerint:

+ Az a néhány pillanat, amikor élvezhetem egy-egy színész jó hangját.

– Nagyon fájnak a hamis hangok, a rossz viccek, az üres megoldások. Színpadra való-e egyáltalán ez a darab?

– Az a baj, hogy az első plusz csak azért lett, hogy ne írjak három mínuszt...

Színház

A Színház folyóirat színházszakmai havilap, 1968 novembere óta jelenik meg Budapesten. A lapnak létezik internetes oldala is, melyen az éppen aktuális lapszám mellett megtalálhatóak a régebbi kiadások is. Továbbá a portál struktúrájának köszönhetően egyszerű művelet rákeresni interjúkra, színházi személyiségekre, kritikákra és minden más színházzal kapcsolatos írásra, mely valaha megjelent a lapban. A folyóiratban minden hónapban van drámamelléklet, ahol elsősorban kortárs magyar drámák jelennek meg. A folyóirat állandó rovatai mellett, mint például a Kritikai tükör, a Tánc vagy a Világszínház, vannak havonta változó, az éppen aktuális eseményekről beszámoló rovatai is. Ennek az összeállításnak köszönhetően tiszta képet kapunk a magyar színházi élet pillanatnyi állapotáról és betekintést nyújt a külföldön zajló eseményekbe is. A lap minden hónapban színvonalas, jól átgondolt írásokat közöl, jelenlegi főszerkesztője Koltai Tamás.

www.szinhaz.net

Lola

Látó

Próza, líra és dráma, kortárs szerzők tollából egy csokorba gyűjtve. Mi lehet alkalmasabb hely erre, mint a Látó szépirodalmi folyóirat és elektronikus változata. Akárcsak egy könyvtár archívumában, itt is turkálni lehet többszáz kortárs tollforgató megjelent munkáiban.

Mennyire vagy színházlátó? Feltetted már magadnak a kérdéset? Nekem igen gyakran felteszik. Ha úgy gondolod, hogy nem nagyon vagy jártas a színházban, de az e témájú irodalom igencsak megmozgatja fantáziádat, erre is van megoldás. A SzínházLátó különszámban többek között Matei Vişniec vagy Christopher Marlowe drámáival, Schulze Réka és Ungvári Zrínyi Ildikó szakszövegeivel találkozhatsz. Jobban megismerketsz rendezőkkel (pl. Matthias Langhoff), írókkal, színészekkel. A SzínházLátó 2009 augusztus-szeptemberi számában olvashatjuk például Láng Zsolt Bíró Józseffel folytatott beszélgetését.

A Látónak különös módon mindig a nyári, összevont száma színházas. Talán hogy az évad szünetében ne maradjunk anélkül. Ja, és újabban a többi számban is van színházas írás (nézzetek körül pl. a Nézőtér rovat háza táján).

Végezetül, ha nem olvastatok volna még eleget a lato.ro-n, további böngészési lehetőségre kap meghívást az olvasó a Látó által ajánlott honlapokon.

www.lato.ro

bemőke

színház.hu

Kis sziget a világháló óceán-rendszerében: Magyar Színházi Portál. Erről az oldalról kattintásnyira kerül a látogató mindentől, ami színházzal kapcsolatos a Kárpát-medencében vagy azon túl is. Naprakész információk, hirdetések, bemutatók, programkereső, illetve jegykereső áll az érdeklődők rendelkezésére. Ha ez még nem lenne elég, a színházi szaknévsorból mindenki számára elérhető kedvenc színésze, rendezője, színháza, fesztiválja, és ha a fórumot is igénybe veszi, akár üzenhet ezen keresztül vagy be is számolhat színházi élményéről. Előadásfotók és rövid, szöveges ismertetők tömkelegéből szemezgethet a színházba vágyakozó nagyérdemű. Ha mindezek ellenére sem lenne egyértelmű, hogy melyik előadást válassza azokon az estéken, amikor színház nélkül nem élet az élet, a Szakmai sajtó című rovat segítségével végképp eldöntheti, hogy melyik abban a pillanatban a “leg, leg, leg”…

www.szinhaz.hu

kosztya

Erdélyi Riport

Elég egyszer felütni, vagy interneten végigböngészni az Erdélyi Riport néhány számát ahhoz, hogy az egyébként újságot nem nagyon olvasó, de kíváncsi ember kedvet kapjon hozzá. „Egyfelől, másfelől” van itt politika, gazdaság, gasztrománia ínyenceknek, fíling... A szerkesztők jól keverik a műfajokat: izgalmas jegyzetváltás folyik Demény Péter és Zsigmond Adél között, színes fotókkal fűszerezett riport-csemegék csábítanak, kérdezz-felelek játék zajlik, „inter-you”.

Annak ellenére, hogy a hetilap szerkesztői úgy vélik: a kultúra gyerekcipőben, sőt kitaposott cipőben vánszorog, mégis több oldalt szentelnek számára, és ezeket ki is töltik tartalmasan. Terítéken: irodalom, képzőművészet, zene, film és színház. A művészetről szóló hírek, beszámolók, interjúk, portrék, kritikák többnyire a kultúra címszó alatt olvashatók, de van külön színház/ thalia rovat, amely kimondottan színházzal foglalkozik. A szerkesztők mindenről írnak, ami színházi berkekben történik: fesztiválokról, előadásokról, színészek, rendezők, igazgatók életpályájáról. Írásaik frappánsak, érdekesek, jól-megcsináltak. Ajánlom a kedves Olvasó figyelmébe!

www.riport.ro

sjuli

Scena.ro

A Scena.ro nemrég alakult román nyelvű színházi folyóirat. Célja feléleszteni a romániai színházi kritikát, erre a pályára irányítani a fiatalokat, a már neves kritikusoknak pedig helyet biztosítani írásaik számára. A főszerkesztő – Cristina Modreanu – állítása szerint csak a kritikaírással lehet jó irányba terelni a román színházat, így lehet nemzetközileg ismertté tenni tehetséges színházi alkotóinkat. Kritikák mellett beszámolók, interjúk, tanulmányok is helyet kapnak a lapban. Az első szám márciusban jelent meg, így az UNITER-jelölésekről volt benne szó bőven. A második szám a gazdasági válság következményeit taglalta, azt, hogy mennyire befolyásolja a színházakat a krízis. A nyári kiadás a szebeni színházfesztiválról és Shakespeare fontosságáról szólt. A legfrissebb, szeptemberi szám Grotowski mellett az edinburgh-i és az avignoni fesztiválról is tesz említést. A folyóiratban többek között George Banu, Dariusz Kosinski, Anca Măniuţiu, Visky András, Vlad Massaci, Jaroslaw Godun tollából olvashatunk írásokat.

avramLa

Korunk

Színházi tér – 2009. január

A Korunk erdélyi magyar kulturális havilap, több mint 80 esztendős múltra tekint vissza. Kolozsváron jelent és jelenik meg, jelenlegi főszerkesztője Balázs Imre József. Noha a lap elsősorban irodalmi, társadalomtudományi jellegű, majdnem évente megjelenik egy színházi tematikájú lapszáma is.

2009-ben ilyen volt a Színházi tér című, januári kiadás. Ez a szám a színházelméleti témák mellett a Kolozsváron megrendezett Európai Színházi Uniós fesztivállal foglalkozik, körüljárja mindenféle szempontból. A felütést például Tompa Gábornak, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatójának a verse adja meg.

Találunk ezenkívül változatos műfajú írásokat a lapban, interjút Roger Planchon francia rendezővel, közös beszélgetést Visky Andrással és Tompa Gáborral, tanulmányokat a japán színházi tér dramaturgiájáról (Szántai Edina tollából), a görög tragédiáról (Sebestyén Rita) vagy éppen az érzékelés tereiről olvashatunk Ungvári-Zrínyi Ildikó megvilágításában. A színházi témájú cikkeket fel-felváltják versek, például András Sándor 4 rövidebb műve. Markó Róbert Esterházy Rubens és a nemeuklideszi asszonyok című drámáját elemzi, egyszerre foglalkozik Esterházy drámaíróként való megítélésével és a darab Pesti Színház-beli bemutatójával. Esik szó továbbá a kolozsvári Măniuţiu-féle Woyzeck térhasználatáról, de olvashatunk Gianina Cărbunariu új darabjának, a Sado-Maso Blues Barnak a bemutatójáról a bukaresti Nagyon Kis Színház „kirakatában”.

Ebben a számban sem mindegyik cikk színházi témájú, azok azonban szinte feltűnés nélkül keverednek el a lapban.

Jobb lenne talán, ha havi rendszerességgel „keveredne be” egy-egy színházzal foglalkozó cikk, kritika, értekezés vagy bármi egyéb a lap hasábjaira...

www.korunk.org

nóra

színház.tv

Színházi előadások felvételeit – leginkább részleteket – felvonultató portál, az Index és az Indavideó jellemző stílusában, külalakjával, címkézési módszereivel. A videómegosztókhoz hasonló hatású oldal, de természetesen nem szabad feltöltéssel.
Lehetőséget nyújt előadások rövidebb-hosszabb részleteinek megtekintésére, megvitatására (regisztrált felhasználók kommentjei), értékelésére. Egyfelől folyamatosan tematizálja a színházat, másfelől tájékoztató, figyelemfelkeltő, promóciós jellege révén segítheti a nézőt rátalálni egy-egy előadásra, nem utolsósorban dokumentumként is értékes felvételeket közvetít (főként a hosszabb részletekre és az előadásegészekre gondolok).Minimális szöveget, kommentárt, értékelést tartalmaz (a szerkesztők részéről), leginkább csak az előadás adatainak rövid ismertetésére szorítkozik. Interjúkat, átfogóbb ismertetéseket is találunk az oldalon.
A böngésző mellett a tematikus címkézés, a felvételek átfogó kategóriákba sorolása is segíti a keresést (pl. „Budapest”, „Vidék”, „Külföld”, „Báb”, „Opera”, „Fesztiválok”, „Teljes előadások” (!) stb.).
Kettős kategorizálást használ: egy másik szempontrendszer szerint a „Legfrissebb”, „Legnézettebb”, „Legjobb” és legvitatottabb („Sok vita”) felvételeket érhetjük el.

http://szinhaz.tv/

BeGeI

MEGÖLTEM AZ ANYÁMAT (Sztgy.)

nóra szerint:

+ Az egyszerűsége nagyon tetszett. Az egész előadás belefér egy bőröndbe (technikástól legyen személyautó...), mégis hatásosabb sok hatalmas költségvetésű produkciónál.

+ A színészi munka és jelenlét – ahogy a színésznő több szereplőt egy-egy gesztussal megelevenített, ahogy a minimális számú kelléket (telefon, újság, cigaretta) pontosan a megfelelő helyen használta, ahogy a végletekig elment és pillanatok alatt visszaváltott a történetek mesélése közben... Ezektől lett igazán szép az előadás.

+ Szerettem a történetet, a szöveg humorát és változatosságát. Persze ez elsősorban nem az előadás érdeme, mégis nagyon örültem a színésznő döntésének, hogy épp ezt és így fogja „megcsinálni”.

júlia szerint:

+ Olyan jó ez a szöveg!!!

– Csak kár, hogy a színészi játék megöli. Griguca Irénnek nincs ennyi energiája, nem lehet ilyen heves, nem ilyen harsány, nem ilyen sokszínű, még akkor sem, ha időnként más szerepeket játszik... és Csipeszt is sajnálom, nem talál hozzá az a kis selypegő hang.

– Tele van zsúfolva gesztusokkal, szinte minden szóra külön mozdulat, nem kell, túl sok, az is a szöveg rovására megy...

sjuli szerint:

+ A színésznő nagyon jól bánik a hangjával. Kacagnom kell, ha arra gondolok, milyen lehet az a Csipesz, akinek ilyen vicces orrhangja van. És megborzongok attól, hogy ez az aranyos Csipesz (mert ilyennek képzelem), milyen kegyetlen tanácsokat osztogat.

+ Tetszik a kendővel való játék. Eleinte a jelmez része: vállkendő. Később fejkendőnek használja a színésznő, és így jeleníti meg anyját. Legvégül pedig leteríti a kofferre, ráteszi cipőjét, és otthagyja, mint az életét. Nagyon szép ez az utolsó jelenet.

– Néha úgy tűnik, a színésznő túljátssza magát, mert sokszor olyan váratlanul tör elő belőle a lelkesedés (pl. hangutánzó szavak formájában), hogy ettől hamissá válik a figura.

BeGeI szerint:

+ Sok oldaláról megmutatkozott a színész, voltak erősebb pillanatai és szép mozgásai is.

– Néhol túlterheltnek éreztem a játékot. Egy-két fölöslegesnek tűnő kellék is akadt. Voltak túljátszott pillanatok is.

– Nem tudom megmondani, miért (ergo ez egy alátámasztatlan, szubjektív, szakmaiatlan érv, de mégis így éreztem:) Visky András szövege nekem többet adott, amikor először elolvastam, mint most, amikor színpadon találkoztam a reprezentációjával.

kosztya szerint:

+ Egyszerű, tiszta, követhető, szerethető és megható előadást láttam.

– Annak ellenére, hogy Nagy Eszter nagyon erős gesztus rendszerrel építette fel a szerepét, úgy éreztem, hogy nem tudott igazán belehelyezkedni az általa megformált figurába.

– Habár nagyon szépen elváltak egymástól a megszólaltatott karakterek, helyenként túlzásnak éreztem a szerepváltási megoldásokat.

vmarta szerint:

+ A színésznő nagy energiabedobással és sok apró ötlettel dolgozott.

+ A finoman beúszó halk zenék szépen vezették a pillanat hangulatát.

– A színészi játék nem adott hozzá a szöveg keserédes humorához, sőt, néhol tompította azt.

anna szerint:

– Jobban élveztem az eredeti szöveget. Sajnáltam a húzásokat.

– Zavaróak voltak a technikai megoldások, a fény- és hangeffektusok. Nem kell konkrétan megmutatni a pofonütést és a gépfegyver hangját, bízzák ezt az én képzeletemre.

– A játék megöli a szöveget. Szájbarágósnak tartom a színészi játékot, a szöveg mint olyan sokkal inkább megmozgatja az agyamat. Magából a szövegből nehezebben bontom ki a történetet és emiatt több asszociációs lehetőségem van, míg az előadásból egyből megfejtem, hogy miről van és miről lesz szó.

hanni szerint:

+ Az elbeszélő részeket színező elemek tetszettek. Pl. hogy Eszter azokat a figurákat is megjeleníti, akikről harmadik személyben beszél, s az ő hangjukon.

– A nézőkkel való interakció kicsit hamis volt, nem reagált megfelelően a megnyilvánulásaikra.

– Idegen figurák alakításánál néhol túlzottnak éreztem a karikatúrát.

bemőke szerint:

+ A színésznő (Nagy Eszter) színészi tehnikája nagyon pontos, jól építkezik belőle, s ebből kifolyólag gyorsak, finomak a váltásai.

+ Jó az, hogy olykor a színésznő kiszól a közönség felé is és nem tekinti teljesen kívülállónak, idegennek. Nem feledkezik meg róla. Nem hagyja ki a történetből, sőt inkább bevonja a történetbe.

– Néhol kicsit egysíkúnak tűnik ez az Irén-figura, hiszen főként egy perspektívából ismerjük meg. A kereső és a porig alázott áldozatként látjuk, míg nem igazán tud, vagy nem akar meggyőzni arról, hogy lehet más, hadd nevezzem emberibbnek.

okt. 7., szerda dél -- szakmai

…Azt hiszem, nem vagyok nagy rajongója a szakmai beszélgetéseknek. Abból ítélve, hogy eddigi fesztiválozásaim során alig vettem részt ilyenen. Butaság volt, tudom, hasznos lenne, tudom – de az vesse rám az első követ… Lényeg a lényeg, ma mégis elmentem a Fizikusok kiértékelőjére. Mert azok után, hogy BeGeI hatalmas reklámot csapott a Romeo&Júliás megbeszélésnek, vétek lenne bár egyet is kihagyni – hátha még egyszer megtörténik a csoda. Meg persze ez a színis társaság és előadásuk közel áll szívemhez. Nehéz is volt ezért „elemző fejjel” hozzáállni, mindig az volt az érzésem, szubjektív vagyok, ha jónak tartom az előadást. Gondoltam, hadd lássuk…

A beszélgetés Bessenyei Gedő István ex-kolozsvári, friss vásárhelyi teatrológus hallgató felvezetőjével kezdődött. Beszélt az előadás erőteljes képszerűségéről és zeneiségéről, a dramaturgiai változtatásokról, a játékmesterről, a beiktatott vendégszövegekről (igen, a záró monológ tulajdonképp Nietzsche szövege). Aztán csend. Kicsit olyan feelingje volt a helyzetnek, mintha mi mind, akik a Fizikusokat szinte alapból szeretjük, csak a zsűri meglátásaira lennénk kíváncsiak. Innentől a beszélgetés is így alakult: a tapasztalt „fölnőttek” beszélgettek a fiatal alkotókkal. Duró Győző, aki mindannyiunk meglepetésére a Fizikusokból szakdolgozott, kiemelte a dramaturgiai változtatások kérdését. Abban mindenki egyetértett, hogy ez a tudósok felelősségéről szóló dráma ma nem állja meg a helyét szöveghúzás nélkül. A látott előadás – így Duró – sokkal inkább minden ember társadalomban élésének-élhetésének felelősségéről szól. Felvetődött a bonyolult jelrendszer kérdése is, többen nehezményezték, hogy a látott jelek nem feltétlenül mutattak egy irányba (pl. a leszbikusság problémája, a virágruhás ifjú meg-megjelenése). Mire Zsehránszky István csak annyit mondott, meg kell nézni többször ahhoz, hogy letisztuljon. Vagy, ahogy Gönczi Hunor, az előadás dramaturgja fogalmazott, nem is baj, ha nem érthető minden egyből, hiszen csak így lehet gondolkodásra sarkallni a nézőt.

Végkövetkeztetés? Talán az, hogy az amúgy erőteljes rendezés néhol még pontosításra szorul, összességében viszont egy átgondolt, jó előadást láthattunk. Ebbe mindenki belenyugodott, talán az egy Béreslacit kivéve, aki számára, saját bevallása szerint, a beszélgetés végére sem tisztázódtak a rejtettebb értelmek. Számomra meg (ismét) kiderült, hogy szakmaikra járni mindenképp tanulságos. A holnapira például azért fogok elmenni, mert Kosztya tartja a Beatlesről...

nóra

Hátrahagyott szándék

Csuszner Ferenc (darabszerző)

Közel sem gondoltam, hogy ekkora hangsúlyt kap a darab humoros oldala. A felolvasás után sikerült beszélgetnem néhány nézővel, és akik benne éltek abban a korszakban, amiről a darab szól, közel sem találták annyira nevetségesnek az általam megírt helyzeteket, mint a fiatalabb nézők. Talán ez a tegnapi felolvasás legfontosabb tanulsága számomra: hogy mennyire másként reagálnak a különböző generációk.

A végét át kellene dolgoznom. Sőt, még szükség lenne 1-2 jelenetre.

Voltak mondatok, szövegrészek, amik hosszabbnak tűntek a kelleténél.

Érdekelnek a formabontó kísérletek, de úgy gondolom, hogy előbb még le kell futnom néhány kört a klasszikus szerkezettel, ugyanis sem elméleti tudásom, sem tapasztalatom nincs elég ahhoz, hogy nyugodt lelkiismerettel vágjak bele a „formabontásba”.

Kicsit szájbarágósak az ismételgetések, viszont az értelmüket is láttam, emiatt nem tervezek komolyabb változtatásokat ezeken a helyeken.

Fontosak a felolvasások, de az is lényeges, hogy az ember egyedül tudjon maradni a szövegével.

Bartha Boróka (a felolvasás rendezője)

Tetszik, hogy a besúgó figurájáról nem tudni, jó vagy rossz. Egyik pillanatban azt érezted, hogy van gerince ennek az embernek, a másikban pedig hogy lehetne erősebb, egyenesebb.

Nagyon szerettem a gyerekek jeleneteit. A szereplők ártatlansága, naivitása, tisztasága élővé, humorossá tette ezeket a részeket.

Néhány replikát nehezünkre esett kimondani archaikus székelységük miatt. De nagyrészt magától értetődő volt a szöveg, nem volt erőltetett.

Nagyon jó, hogy van felolvasószínház, az új drámák így bekerülnek a köztudatba.

Kolozsi Borsos Gábor (Endre)

Hozzám nem áll túl közel a téma, a megjelenített kor.

Nagyon tetszett a szöveg felépítése, a szerkezet szép, tiszta volt.

Színészek vagyunk, úgyhogy mi a szöveg nagy részét kivágnánk.

A telefonkönyvből is lehet nagyon jó előadást csinálni.

Kőmíves Csongor (Csongi)

A felolvasószínházban csak olvasod a szöveget, ugyanakkor érzed az ingerét, hogy még gesztikulálj is. Hogy úgy olvasd, mintha játszanál.

A színház nem csak aggyal elemzett dolog kéne legyen.

Vannak poénok, amik olvasás közben előjönnek, és ha hozzáteszed a játékot, akkor elvesztődnek.

Nem igazán tudok azonosulni a darab témájával.

Nem értem az István nevű szereplő esetében, hogy parasztról van szó vagy entelektüellről.

Barabás Árpád (István)

A darab erőssége akkor nyilvánul meg, mikor nem akar olyan véresen komoly lenni.

Akkor lehet hitelessé tenni egy művet, ha az nagyon-nagyon személyes, velem történt, bennem él.

Nem szeretem, amikor a darab keresztrejtvényekben akar beszélni.

A szerző nagyon jól megragadta István figurájának nyersességét.

Nyilván minden darabot érdemes színpadra vinni, kérdés csak az, hogy mennyire tudunk ennek a problémának aktualitást adni így húsz évvel a szekuritátés történetek után, és mennyire tud hiteles lenni annak, aki majd meg akarja rendezni.

hanni

okt. 6., kedd éjszaka -- szakmamentes

…A szerkesztőségben általában csend van, vagy inkább az kéne legyen, de mostanában folyton kacag valaki valamin. A fáradság miatt? Mikor azt gondolod, hogy kész vagy leírni a legjobb gondolataidat, és a legjobb cikk alakul, valaki akkorát kacag valamin, hogy elfelejted még azt is, amin dolgozol. Később aztán kiderül, hogy valamelyik kolléga írását olvassák. Eddig Kosztya viszi a pálmát, mert írásain még álmunkból felkeltve is nevetni tudunk. Ezek után már félek bármit is leírni a mai napról, mert ki tudja, mi lesz a vége.

De kezdjük mindjárt a legelején. Nálunk, Kolozsvárról érkezőknél a nap délben kezdődik. Reggeli után kicsit visszafekszünk, már ha sikerült felébredni, aztán egy jéghideg zuhany után jöhet az ebéd. Evés, alvás, evés. Eddig egyszerű. Az ebédek mindig hosszúra nyúlnak, mert mikor épp elhatározzuk, hogy itt az idő indulni, valaki épp megrendelte a kávéját, vagy úgy dönt, elszív még egy cigarettát. Hát lehet így dolgozni? Aztán amikor felkerekedünk, ismét az iroda fele igyekszünk, hogy mihamarabb befejezzük függőben maradt dolgainkat, de az úton minduntalan valami újat fedezünk fel egymásról. Telnek a napok, és rájövünk, hogy kinek-kinek valami hiányzik otthonról. Van, akinek a fésűje hiányzik reggel, mikor felébred, van, akinek a jelzőlámpák fényei (mert itt ugyebár nem a szemaforok megléte a kérdés, hanem működésük kérdéses), nekem pedig az úttestre felfestett gyalogátjáró hiányzik. Ebben a városban, azt hiszem, csak egy látszik kellőképp, azon igyekszünk át mindig a napos oldalra. Szabályosan.

Az újság fogy, mint a cukor, mi meg, íme, az oda nem festett gyalogátjárókkal vagyunk elfoglalva. Itt a idő komolyabb dolgokkal is foglalkozni.

Legújabb megállapításom szerint kétféle hátsó szándék létezik. Az egyik természetesen a kolli-baci rovata, a másik pedig az, ami itt ma történt. A Fizikusok kapcsán derült ki minden, mikor a főnök, úgy is, mint Béreslaci kedves határozottsággal kijelentette, irány a zsinórpadlás, ha látni akarunk valamit az előadásból (hogy holnap ne fűtsék hiába a szerkesztőséget :). Nem volt mit tenni, felmentünk a kakasülőre. Sokan voltunk. Valaki említette közben, hogy úgy hallotta, nem igen biztonságos sok embernek itt egyszerre. Erre mind ott maradtunk. Mindent jól láttunk fentről. És kimondottan hátulról. Hogy kit milyen szándék vezérelt, azt nem tudom, de kulisszák mögött látni egy előadást, az tényleg izgalom. Mi aztán mindent láttunk. Azt, hogy táncikálnak a színészek, mikor a színen szól a zene, hogy inkognitóban cigarettára gyújtanak, hogy valójában szabálytalanul sakkoznak, hová teszik be a kígyót, hogyan próbálnak koncentrálni, és még sorolhatnám. És akkor írjunk az előadásról... a szándék megvolt. Csak hátsó. …

bemőke

FIZIKUSOK (Kvár) / Hátrahagyaték (Figura)

nóra szerint:

Fizikusok:

+ Tetszik, hogy egy klasszikus szöveghez merészen nyúlnak hozzá (pl. Newton-Wolverine, az almavadász Einstein, a kihangosított asztal...). Tetszik az előadás ötletessége, ami az előadás rovására is mehetne, ám sikerül bizonyos mértéket betartani. Így az előadás, ha lehet ilyet mondani, egészségesen hatásvadász.

- A két lelepleződő fizikus-titkosügynök (?) motivációjának kicsit kevés, hogy „ön zseni, s mint ilyen, közvagyon”. Kevésbé hihető, hogy mindketten pusztán saját ambícióból s az emberiség javáért szeretnék megkaparintani Möbius felfedezéseit.

Hátrahagyaték:

- Elhiszem, hogy még mindig aktuális, de talán épp emiatt éreztem kicsit elcsépeltnek a darab témaválasztását. A besúgó-jelenség, a rendszer kegyetlensége – ebben a témakörben még drámában is nehéz újat mondani.

Kata szerint:

Fizikusok:

+ Möbius és ex-neje találkozásának jelenetében a gyerekeik nem jelennek meg. (A drámában, s ezáltal az előadás szövegében viszont igen.) Még betegebbé válik a helyzet, és lehetőséget ad a jelenlevő szereplők jellemzésére. Elsősorban a fizikus őrültségét domborítja ki azáltal, hogy a fotókhoz beszél, viszont a többiek reakciói is sokatmondóak.

- A történet bonyolításában segédkező némaszereplő (Kőmíves Csongor) egy cselekményen kívüli, misztikus nézőpontot képvisel. Azzal, hogy a végén megszólal és tanítómesébe illő végkövetkeztetést von le, megszűnik a misztikus jellege.

Hátrahagyaték:

+ A történelmi vonatkozások számomra nem érdekesek. Ez a darab emberileg mond sokat. Különösképpen Tamás alakja.

bemőke szerint:

Fizikusok:

+ Pozitívumok: 1. Bár a zenei stílusok igencsak keveredtek, a zenének hangulatfestő szerepe van, és plusz lendültet, lökést ad az előadásnak. 2. Nagyon szépnek és hatásosnak bizonyult az a jelenet, amikor akárcsak egy tábortüzet, körbeülik a tüzet és énekelnek „Mónika tiszteletére”. Több szólamban ráadásul. 3. Az előadásban nagyon pontosak és kidolgozottak a ki-bemenetelek.

- Kisebb tehnikai hibák, lásd pl. a sakkfigurák dobálásakor a már elvitt evőeszközök is repülnek a falak mögött.

Hátrahagyaték:

- A román szöveggel egyeseknél baj van. A dikció igencsak nehézkesnek bizonyult néhol.

anna szerint:

Fizikusok:

- Túl sok a jó ötlet.

+ Zseniális megoldás Mónika halála.

Hátrahagyaték:

+ Nagyon jó a szöveg megformáltsága, finom humora.

sjuli szerint:

Fizikusok:

+ Elbűvölő látvány volt a fehér abroszos, fénytől izzó asztal különösen a zsinórpadlás magasságából.

- Úgy érzem, hogy az előadás a tetőponton véget ér, anélkül, hogy befejeződne. Bár lehet, hogy éppen ez a cél.

Hátrahagyaték:

+ A színészek kifejezően olvastak. Úgy képzeltem magam elé a szereplőket, ahogyan a felolvasók festették le nekem hanghordozásuk, hangerejük, hangsúlyaik segítségével.

BeGeI szerint:

Fizikusok:

+ Szeretem az önreflexív elemeket (a színház reflektál önmagára, saját színházszerűségére). Nagyon hatásosnak tartom például, amikor szembevilágítják a közönséget, az pedig saját tükörképét látja meg, tetszik a játékmester beiktatása, helye az előadásban, egyes szövegek kifelé (a közönség felé) mondása stb.

- Néha az az érzésem, hogy a hatásosság és a hatásvadászat közti ingoványos terepre téved a produkció.

Hátrahagyaték:

+ Jó, hogy egy olyan témát érint a darab, ami kibeszéletlen és máig élő probléma, például a besúgó (Tamás) esetében. Tetszett az is, amit ezzel kapcsolatban a szerző elmondott-felvetett: kicsit elmaszatolunk, összemosunk dolgokat, amikor a besúgó és a gonoszság, elvetemültség közé reflexből kitesszük az egyenlőségjelet. Ez komoly társadalmi problémákat rejt, és időről időre kiderül, hogy még nem tisztázott dolgok ezek (lásd: a Szilágyi Domokos kényszerű ügynöksége körüli nagy vitát – még ilyen nagy költőre is rá próbálták húzni a sémát).

kosztya szerint:

Fizikusok:

+ Remek rendezői elképzelések és megoldások úgy az előadás fényei, mint a díszlet szempontjából. Átgondolt, szépen építkező dramaturgiájú előadást láttam.

- Az első felvonás vontatottságát a kissé megoldatlanul maradt jelenetváltásoknak tudtam be. Ez a jelenség igaz volt helyenként a második felvonásban is.

Hátrahagyaték:

- Teljes mértékben kimerítette a felolvasószínház fogalmát, mégis olyan hangulatom volt, mint mikor egy kedves baráti társaság önszorgalomból ápolja a kultúrát a legnagyobb lakással rendelkező családnál.

Lola szerint:

Fizikusok:

+ Szerettem azt a fajta szemérmetlen lazaságot, amit megengedett magának a rendező és a dramaturg a darab kézbevételekor.

+ A csapat többi előadását ismerve jó volt végre látni, hogy ebben a színészek valóban találkoznak a megformált karaktereikkel és élvezik azt, amit csinálnak.

Hátrahagyaték:

- A szöveg egységével voltak helyenként gondjaim, többször becsúsztak olyan szavak, amik más szövegkörnyezetből jöttek és nem állták meg a helyüket ebben az esetben.

júlia szerint:

Fizikusok:

+ Képek, zene, humor. Legszebb kép (számomra) a Monica haláláé, szeretem a zeneválasztást (kedvencem a „... nem volt erős vagy több minálunk, ... nem volt se jó, se szép. Most … nem akar a földön járni, fölszállt inkább a fejünk fölé!” ...), sokszor olyan erős, hogy szöveg nélkül is megélne egy-egy jelenet, meg is él; és jólesik a humor, a plussz humor egy ilyen témájú darabban.

+ Szép az erős, letisztázott, pontos, eredeti alakítás. Ez is jólesik.

Hátrahagyaték:

- Van valami ott a végével, nincs lekerekítve, befejezve, vagy csak én nem voltam figyelmes; amúgy a szöveg jó, nekem tetszett, a felolvasás is (+).

vmarta szerint:

Fizikusok:

+ Az előadás a negatívumaival együtt is, messze a legkidolgozottabb munka, amit az elmúlt évek egyetemi terméséből láttam.

+ A színészek jelenléte és játéka ugyan nem egységes, mégis érzékelhetően kiváló színészvezetés eredményei.

Hátrahagyaték:

- A dráma történetépítése tiszta és egyszerű, de a szöveg még néhol nyers és nehézkes.

hanni szerint:

Fizikusok:

+ Markáns karakterek markáns miliőben.

- Az előadást, főleg a második felvonásban, túlterhelik a különféle szimbolikus jelentéssel bíró, vagy az azt erőltető kellékek. Ilyenek a hattyú nagyságú sakkfigurák, Mónika nővér drótból készült kontűrje, végül a többi szereplő hasonló kontűrje. Úgy is lehetne fogalmazni, hogy nem kellenek ezek a kellékek.

Hátrahagyaték:

+ A felolvasószínház remekül kimutatja, hogy a még be nem mutatott daraboknak mekkora esélyük van a színpadon való „megfoganásra”. A Hátrahagyatékot érdemes lenne megrendezni, s ebben Csuszner Ferenc eleven (mondható, játszható) drámai szövege, illetve a szöveg hiteles megszólaltatása egyaránt közrejátszik/közrejátszott. Az (fel)olvasás jóval több volt olvasópróbánál.

okt. 6., kedd dél -- szakmai

...Ha tudnátok, miről maradtatok le! A fesztivál eddigi legizgalmasabb szakmai megbeszélése zajlott le ma reggel (na jó, délelőtt), a fesztivál két kiemelkedően izgalmas előadásáról. A szokásoson kívül (felvezető, hozzászólások stb.) megtörtént, ami eddig egyszer sem: volt vita. Igazi parázs vita, markáns elképzelések ütköztetésével, pro és kontra érvekkel, szóval úgy igazán.

Kakuts Ágnes Árva életéről (azazhogy az Anna néniéről) és az M Stúdió hatalmas sikerű Romeo & Júliájáról beszélgettünk, a felvezetőt pedig mindkét esetben Nagy Júlia kolléganőm tartotta. Felvezetői eltértek az eddigi (mélyre hatoló, részletesen elemző és értékelő) bevezetőktől, ennyiben talán ő felelt meg leginkább a műfaj követelményeinek: valóban vitaindítót mondott. A vita pedig el is indult, annak rendje és módja szerint.

Az Árva élet esetében Júlia az előadást megelőző felvezetést, illetve az abba beékelődő kvázi civil magyarázatokat problematizálta. Elsőre zavarónak, idegen testnek érezte ezeket a momentumokat, utólag azonban úgy látja, szükség volt rájuk.

Ehhez kapcsolódva Duró Győző Kakuts Ágnes koncepcionális erényeként értékelte, hogy „lemondott arról a csábító lehetőségről, hogy beöltözve jöjjön be”, az ugyanis hiteltelen lett volna. Anna nénit nem eljátszotta, hanem „megidézte” ilyenformán, és a megidézés folyamatát hagyta a szemünk előtt kibontakozni (pl. ahogy a ruhák bemutatása után, ahol egy megrázóbb rész következik, a fején hagyja a kendőt – ez nagyon hatásos színpadi jel).

E sorok írója szóvá tette, hogy az elején nagyon is indokoltnak látta a felvezetést, amennyiben az pótolt bizonyos dramaturgiai beavatkozásokat (hiszen ez nem egy eleve dramatikus textus, mégis erőszak volna bármilyen beavatkozás, a szöveg speciális íze, jellege miatt – hacsak nem találnának hozzá valahol egy csángó dramaturgot ). Ezzel szemben a „szünet”-ben történő civilbe való kilépés már idegennek és zavarónak tűnt.

A jelenlévők többsége ezt másként látta: már a kendő miatt is – és nemcsak – érdemes volt beékelni, illetve ez is egyike azon gesztusoknak, amikkel a színésznő eltávolítja a „szerepet” magától, és jelzi, hogy ő nem Anna néniként áll előttünk, hanem Anna néni Árva életének interpretátoraként.

Duró Győző az ellenpontozás miatt is fontosnak tartotta ezt a momentumot, mint ahogy általában is szívesen találkozik ezzel a megoldással: amikor valami nagyon súlyos dolgot egy ugyanolyan súlyos, de egészen más jellegű momentummal ellensúlyoz az alkotó.

Ungvári Zrínyi Ildikót ennek ellenére zavarták bizonyos kilépések a szerepből (pontosabban azok jellege): főként azok, amelyekben bizonyos tipikus színésznős manírok köszöntek vissza. Ezeket túl erősnek találta, ugyanakkor értékelte, hogy (és ahogy) Kakuts Ágnes a saját gesztusat vegyíti a – feltehetően – Anna nénitől átvett gesztusokkal.

Béres László rákérdezett: néprajzi színháznak nevezhető-e ez az előadás? Zsehránszky István már a fogalmat is tisztázatlannak tartja, de abban is egészen biztos, hogy ez semmiképp sem valamiféle etnografikus színház. Inkább monodráma.

Daria Dimiu a „helyreállító színház” terminust ajánlotta, abban az értelemben, hogy itt tulajdonképen az emlékezet helyreállításáról van szó.

Alice Georgescu Anna néni hármas tragédiáját hangsúlyozta: egyfelől ez egy elzárt közösség tagjának története, másfelől egy nő története, de ami a legfontosabb: egy emberi lény története, helyzetének minden tragikumával együtt. Csatlakozott Zsehránszky István azon meglátásához, miszerint ez semmiképp sem etnografikus színház. Szerinte akkor lenne az, ha eleve beöltözve jönne be a színésznő – de ezzel az előadás többet vesztene, mint nyerne. Egyetértett Ungvári Zrínyi Ildikóval abban, hogy helyenként tényleg zavaróak a színésznő gesztusai. Mondhatnánk azt is, hogy úgyszólván kilóg a színészláb egy kicsit.

Ungvári Zrínyi Ildikó Peter Brook egyik történetét idézte fel, melyre valóban rímel a ruhák körbemutatása az előadás „szünetében”: Brook meséli el, hogy egy általa látott törzsi szertartás után az aktor levette maszkját és körbemutatta a jelenlevőknek, a szimbolikájára vonatkozó magyarázatok kíséretében. Ekkor már semmi köze sem volt korábbi lényéhez (farmerben, félmeztelenül reflektált arra akivé korábban átváltozott, felmutatva az átváltozás aktusát).

Rövid szünet, kávé, és kezdődik a következő előadás megbeszélése (a szakmai fórum legizgalmasabb része).

Nagy Júlia a mozgás pontosságát, Mercutio és Tybalt, valamint Mercutio és Romeo kettősét méltatta.

Ezután a háttérről esett szó: mint kiderítettük, olasz romvárost ábrázol. Duró Győző szerint ha ez tényleg így van (mind bizonytalanok voltunk ebben, a társulat pedig nem volt jelen, hogy segíthessen), akkor az nagyon mély értelmezés-lehetőséggel kecsegtet: ha ebben a romvárosban jelenik meg egy nagyon jól öltözött társaság, az arra is utalhat, hogy ezek a romok jelentik az ő jólöltözöttségük árát. Zsehránszky István olvasatában a téma időtlenségére is utalhat az, ha egy antik romváros előtt játszanak kortárs jelmezekben.

Többen kiemelték a ketrecek fontosságát, a bennük folyó játék erejét. Duró Győző a ketrecben folyó szerelmi jelenet kapcsán elmondta, hogy itt épp a fordítottja történik a drámaszövegben elmondottaknak. Ott „mintha sírból” nézne fel, itt pedig fentről (mintha sírba) néz le Romeo Júliára.

Kupás Anna a tükröződő felületek funkcióját emelte ki (erős megoldás, hogy a végén magunkat látjuk), Sántha Júlia pedig a barátság mozgással történő kifejezésének megoldásait hangsúlyozta, mint számára legkedvesebbeket (Mercutio és Romeo).

Duró Győző az „uniszex” jelmez szimbolikáját húzta alá (olyan uniformizáló jelmezzel találkozunk, ami sem társadalmi helyzetre, sem nemhez tartozásra nem utal), Zsehránszky István ehhez képest azt tartotta lenyűgözőnek, hogy mégis, szinte első pillanattól tudjuk, ki kicsoda.

Duró Győző rákérdezett: vajon a Romeo és Júlia történetét nem ismerő néző számára mennyire érthető az, ami történik? Vajon ugyanazt olvassa-e ki belőle? Zsehránszky István elárulta: ez már tegnap vita tárgyát képezte a zsűri tagjai között. Úgy vélte, ez nem húsbavágó kérdés, másrészt ha a befogadó tud olvasni ebben a táncnyelvben, akkor szerinte ugyanazt, vagy nagyon hasonló történetet olvas ki belőle (két fiatal szerelme, környezetük feszültségektől terhes volta, akadályok, melyek útjukba kerülnek, kripta, öngyilkosság stb.). Duró Győző hangsúlyozta, hogy szerinte ez egyáltalán nem mellékes kérdés, hanem valódi probléma. Ungvári Zrínyi Ildikó sajnálatát fejezte ki, hogy erről a problémáról nem „interjúvoltunk” meg az előadást követően olyan fiatal nézőt, aki a szöveget előzőleg nem ismerte (hasznos adalék lett volna). Így azonban a vita eldönthetetlen, hiszen a jelenlevők mind ismerik a shakespeare-i szöveget.

Béres László szerint még így is voltak pillanatok, amikor nem lehetett pontosan tudni, hol is tart az előadás a shakespeare-i történetben, a szöveget esetleg nem ismerők számára tehát valószínűleg még kevésbé tiszta a kép. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy szerinte nem az eredeti szöveg lekövetése a cél. Szerinte sokkal izgalmasabbak az elemelt, stilizáltabb pillanatok, sőt, néhol bosszantó, hogy ezekből kilép az előadás, és a szöveget kezdi követni. Kínosan igazodik annak szukcesszivitásához, mindenképp elő kell kerülnie a méreggel telt üvegcsének (azaz jelzik, hogy ott van – helyette szimbolikusabbá lehetne tenni ezt a részt is), így a szöveg mintha lefelé húzná, földhöz kötné az előadást.

Ezzel parázs vitát váltott ki, pro és kontra érvek röpködtek a megbeszélés bábelivé növekedő zűrzavarában (ki románul, ki magyarul érvelt a saját igaza mellett – istenem, még jó, hogy a németek már hazamentek...).

Én magam Béres László véleményét osztom (ennek hangot is adtam), sőt, már a tegnapi 2:1-emben is leírtam, hogy jobban tetszenek azok a tánc- és mozgásszínházi megoldások, amik valahogy úgy viszonyulnak a shakespeare-i szöveghez, mint mondjuk Wilson Hamletgépe a Hamlethez, mint azok, amik egy szavak nélküli „narrációval” pontosan le akarják követni a darabot.

Ungvári Zrínyi Ildikó szerint viszont ez pusztán ízlés kérdése, és ha az előadás, a mozgás, a tánc jó, akkor nem baj, ha az eredeti történetet pontosan követi végig. A mozgás nyelve amúgy is sokat ad hozzá az eredeti történethez, ráadásul – figyelmeztetett – bőven vannak elemelt, szimbolikusabb részek így is.

Zsehránszky István inkább Ungvári Zrínyi Ildikó véleményét osztotta, míg Duró Győző inkább Béres Lászlóhoz csatlakozott: szerinte a jelen nem lévő eszközök megidézése (pl. tőr, méreggel teli üvegcse, stb), a hozzájuk való merev ragaszkodás mindig elvesz az előadás értékéből. „Ha mozgásról van szó, akkor testtel kell ölni, nem tőrrel vagy méreggel”. Épp ezért pozitívum szerinte, hogy Júlia végül mégsem öngyilkos lesz, hanem Romeo alatt szenved ki (!) – ez a szövegre is szépen utal vissza, de nem annak utasításait követi. Azt a szövegrészt idézi inkább, amikor Júlia „hívja” a tőrt („Jöjj, drága tőr! Ez hüvelyed.”), és az ebben rejlő erotikát (a halál erotikája).

Daria Dimiu megjegyezte, hogy ő az előadás egyes részei kapcsán Bizet Carmenjére asszociált, majd kifogásolta, hogy olykor hiányzik belőle az eredeti szövegben is meglévő költői, metafizikus világ jelenléte – bár a kripta megmutatásánál és a zárójelenetnél megjelenik.

A vitázók még érveltek egy darabig saját meglátásuk mellett, aztán újra a diákokhoz került a szó. Kupás Anna az előadás humorát emelte ki, Sántha Júlia pedig a jelmezek finom jelzéseiről beszélt.

Ungvári Zrínyi Ildikó néhány diplomatikus, összegző megjegyzéssel zárta le a vitát (melyben végülis nem tudták igazán meggyőzni egymást a felek, de egymás hatására valamennyien árnyalták véleményüket). „Azt hiszem, jót beszélgettünk”.

Valóban: elégedett arcok a teremben. Végre tényleg kiveséztünk dolgokat, vitáztunk. Miközben eltölt az a kellemes érzés, ami az izgalmas viták sajátja (az egészséges birkózás után elégedetten ziháló gyermek boldogsága), még egyszer végigfuttatom magamban a pro és kontra érveket (szent ég, milyen kis töredék az, amit itt le tudtam írni...).

Aztán oldódik a hangulat. Pár poén megüti a fülemet arról, hogy lám, még használt is a beszélgetésnek az alkotók távolléte, és hogy ezentúl mindig itt, az igazgatói irodában kellene beszélgetnünk, ilyen zárt körben. Duró Győző felveti: a színészek nézhetnék mondjuk kivetítőn. Harsány nevetés. (Tényleg, milyen mélyen ironikus helyzet ez: a szakma elméleti szakemberei mennyivel mélyebben és jobban kivesézik azt, amit a gyakorlat felmutat, ha maguk a felmutatók nem „kellemetlenkednek” a helyszínen... – Persze nem biztos, hogy csak ez az oka.)

Eszembe jut, amit Selyem Zsuzsa mondott az erdélyi magyar (irodalmi) kritikai diskurzusról: hogy tudniilik az kissé maszturbatív. Picit így voltunk mi is. A partner magunkra hagyott, mi viszont nagyon jót beszélgettünk. Vajon tényleg csak két út lenne: vagy nagyon jól átbeszélünk valamit, de kevés gyakorlati haszonnal, vagy hasznosak vagyunk, de korántsem mélyülünk el úgy a témában?

Sántha Júliával beszélgetek erről a büfében, mindjárt a megbeszélés után. Érdekes gondolatot vet fel: milyen jó lenne, ha a fesztiválokon mindig két szakmai megbeszélés lenne. Egy az elméleti szakembereknek (és diákoknak), ahol a téma mélyrétegéig hatolunk, vitatkozunk, következtetéseket vonunk le (melyeket legfennebb hallgathat vagy olvashat akár az érintett is), és egy, amelyben a levont következtetések alapján az elméleti emberek visszajelzéseket adnak az alkotóknak, akik válaszolnak, elmondják, hogy a tanácsok közül mit tudnak elfogadni, mit nem tartanak jogosnak, satöbbi. Érdekes felvetés...

BeGeI

okt. 5., hétfő éjszaka -- szakmamentes

…A kolli-baci szerkesztőségét megtámadták a vírusok. Szerencsére bacilusilag sokan voltunk, vírus meg csak egy flash drive-on meg egy laptopon. Ennek ellenére elég becsületes volt a fejetlenség. De nem csak emiatt. Sok jó ember kis helyen is... Folyt a konnektor-háború, weblap-költöztetés, s persze a piszkálódás. Az elmaradhatatlan. Egy idő után már szavak nélkül is működik. Muszáj átállni energiatakarékos üzemmódba, amibe a beszélgetés természetesen nem fér bele.

Beérkezett a szerk.-be Béres Laci „ekuszonja”. Elég alternatív formában, de mindenképp értékelendő a próbálkozás. További pályamunkák érkezését várjuk.

Közben pötyögtetés, messenger-kattogás, sóhajtozás, a maestro szentségelése, s persze röhincsélés, jó sok.

Mire mindenki befejezte mindazt, amihez ért (és amihez nem...), eléggé megfogyatkoztunk. Létszámilag és energiailag egyaránt. De hát buli van a Livingben! Sör nincs, de megoldjuk...

És persze megérdemeljük: megvan már a holnapi lapszám.

A Livingben szakmai megbeszélés folyik (az egyik sarokban), a többi részén inkább a sör. Rájöttem, hogy a tévén futkosó adásban a holland (vagy svéd?) felirat koncepció. S a „jamaica-jamaica” outlook is. Jó hely.

A zenéről annyit, h „szeretünk Gáááábor” – Lola szerint. És nemcsak.

A főszerkesztőasszony (mert kiérdemelte ezt a megszólítást!) a többség szerint „olyan laza, esik szét” … (Ezt valószínűleg ki fogja innen cenzúrázni.) A Kosztya–Lola párost pedig egyöntetűen megszavaztuk a táncparkett szerkesztőinek. Rádolgoztak.

Páran alszanak, páran szökdösnek, egyesek csak kóvályognak, vagy épp folynak le a székről.

Hány óra? – – sok.

„Utolsó hangos dal…..” Egyeseknek nem fog tetszeni, de már késő van. Megyünk haza Discovery-t nézni.

És nem, Gábor, a „f*******ó Szeredát” nem fogom beleírni a blogba. Még a hokimeccsre való tekintettel sem.

Hjajjj, holnap fel kell kelni...

demKata