Duró Győzőt, a zsűri egyik tagját kérdeztük
anna: Ön szerint mit jelent a ’teatrológia’, ki a ’teatrológus’?
Duró Győző: Magyarországon ezt a szakfogalmat nem nagyon használják. Talán másfél évtizede bukkant fel ez a szó, amikor itt, Erdélyben elkezdték alkalmazni a színháztudományi szakokra a ’teatrológus’ kifejezést. Ezt egyébként nyugaton használják, hiszen két görög szóból tevődik össze: a ’teatron’-ból és a ’logosz’-ból. A ’teatron’ eredetileg a nézőhelyet jelentette, a ’logosz’ kezdetben szót, beszédet jelentett, később a tudomány vagy művelés értelmében használták. A színház tudományos feltérképezéséről beszélünk, aminek vannak elméleti és történelmi vonulatai.
Mivel a tudományos megítélés a lényege, alapvetően egy színházon kívüli látószöget feltételez. Tehát a teatrológiát nagyon helyesen nem azok művelik, akik általában a színházat csinálják.
Meg lehet tanulni üres tanteremben is, könyvekből meg okos professzoroktól a színházat, de az sosem lesz igazi színház. Nagyon-nagyon sokat kell színházba járni, nagyon sokat kell gondolkodni azon, hogy egy előadás miért hatott.
a.: Hogyan viszonyuljon egy teatrológus az előadásokhoz?
D. Gy.: Az nem jó, ha nézem a színházi előadást, és közben már gondolkodom is rajta. A nézőtéren a teatrológusnak is az a dolga, hogy hagyja hatni a látottakat. Utána viszont kötelessége elgondolkodni azon, hogy miért és miként hatott rá az a bizonyos előadás. Másodsorban igen fontos, hogy meg kell ismerkedni a színházcsinálás folyamatával. Tudni kell azt, hogy mennyire sérülékeny műfajról van szó, mennyire kiszolgáltatott, esetleges, a körülményektől függő. Ezt a Dandin György itteni fesztiválszereplése is bizonyítja. Egy szervezési malőr meghiúsított egy előadást, de a színészi találékonyság és rögtönzés részlegesen helyrehozta ezt a malőrt.
a.: Mennyire kapcsolódik a teatrológia más színházi foglalkozáshoz?
D. Gy.: Én nem tudok a román teatrológiáról beszélni. De jelenleg a magyar teatrológia azért van nagyon nehéz helyzetben, mert ahogy ezt Kékesi Kun Árpád nemrég megfogalmazta, a magyar színházi szakma teljesen elméletellenes. Azért elméletellenes, mert jelenleg még csak egy(-két) tanszéken, Veszprémben, illetve ahová átköltözött, a budapesti Károli Gáspár egyetemen oktatnak teatrológiát. Nálunk ezt a szakot színháztudománynak hívják, és ugyan járatják a növendékeket színházba, ennek ellenére nagyon elvont módon tanítanak nekik színháztörténetet, színházelméletet, teljesen külsődleges szempontokból elemeznek nekik videó-felvételeket. Annyira absztrakt módon értekeznek velük, és ehhez ráadásul olyan szakzsargont használnak, hogy azt még mi, színházi emberek is többnyire csak az idegen szavak szótárának vagy bizonyos szakértelmező szótáraknak a forgatásával tudjuk megérteni. Természetes, hogy ilyen szövegektől az egész színházi szakma nervózus lesz. Szerintem élő és szerves kapcsolatnak kellene lennie a teatrológia és a színházcsinálás között. Mind a kettő nagyon sokat tud tanulni a másiktól.
a.: Hogyan kapcsolódik a színházhoz a kritikus?
D. Gy.: A kritikusnak meg a dramaturgnak (ez a kettő a teatrológiának egy-egy sajátos területét jelenti) és énszerintem a színháztudósnak vagy a színházelmélet-írónak is kellene rendelkeznie azzal a minimális empatikus készséggel, hogy ne csak azt a bizonyos jelenséget lássa, ami esetleg neki nem tetszik, hanem gondoljon bele a kívülálló okokba is, hogy valami véletlenül, netán szükségszerűen alakult úgy, ahogy.
Az a véleményem, hogy a legjobb kritikus abból lesz, aki színházat tanult. Tehát, járt például valamilyen gyakorlati főiskolára. Erre jó példa Molnár Gál Péter. Ő volt minden idők talán legjobb, de kétségtelenül leggonoszabb kritikusa, akit a szakma csak „a leggonoszabb toll”-ként emlegetett. Rendező szakot végzett, míg rájött, hogy az nem megy neki. Átállt a másik oldalra, és hihetetlen értő módon tudott viszonyulni az előadásokhoz. Még akkor is, ha aztán az előadás tökéletes megértését arra használta fel, hogy embereket kinyírjon.
a.: És mi a helyzet a dramaturggal?
D. Gy.: A dramaturgoknál más a helyzet. Ebben az esetben azt tartom jobbnak, hogyha rendelkeznek bizonyos teatrológusi végzettséggel. Én egy ilyesfajta, fordított átállást követtem el. Magyarországon 20-25 évig nem működött dramaturg szak. Amikor kikerültem a gimnáziumból, akkor csak bölcsész szakra tudtam menni, elvégeztem a magyar-történelem szakot. Kaptam egy filológusi felkészültséget, amelynek nagy része magánszorgalomból már akkor is a színházra irányult. Utána átmentem a másik oldalra, tehát beálltam a színházcsinálók közé, és ez rendkívül nagy hasznomra volt.
A dramaturgnál tehát az működik, ha van előképzettsége, onnét tagozódik be a színházba, és ezt a tudását a színházcsinálás szolgálatába tudja állítani. Éppen ezért, mint korábban mondtam, a Magyarországon zajló teatrológus-, illetve színháztudományi képzésnek az a baja, hogy művelői teljesen elszigeteltté válnak, mert mindent papíron tanulnak meg, még a színház megítélését is. Papíron és szakterminusokkal.
anna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése