Czumbil Orsolya, harmadéves színis Kolozsváron
Phu... nekem a dramaturg jut erről eszembe. A teatrológus szó igazából nincs is, ez valami új. Egyik órán a drámaelmélet tanárunk mondta, hogy ez a szó, ez mi? Mi az, hogy teatrológia? Tehát, hogy ez végül is dramaturgia akar lenni. Mit mond nekem ez a szó? Hát... nem is tudom, sosem gondolkoztam ezen, az az igazság. Hát ők, akik, ugye, a kritikát írják, meg dramatizálnak bizonyos műveket, meg akiknek olyan okos véleménye kell hogy legyen a szakmáról meg az előadásokról.
Nekem szubjektív véleményem van, merthogy színis vagyok, a teatrológusokkal meg van közös óránk, s így a csoporttársaimnak tekintem őket.
Szerintem igen, fontos a jelenlétük; illetve nem is kifejezetten fontos, de hasznos, mert mindenkinek az ötlete, ha jó, akkor az számít. De nem biztos, hogy csak mert teatrológus, tud hozzáadni valamit. De szerintem mindig hasznos, ha valaki új beül, s főleg, ha teatrológus, vagyis van köze a színházhoz, és olvasott, és művelt, és egy csomó darabot látott már, ugye... meg ha van egy kis rálátása, akkor biztos, hogy jó ötleteket ad, s ha jó ötleteket ad, akkor az tök jó!
Iulia Popovici, színikritikus, Observator Cultural
A színháznak két meghatározó tényezője: a színész és a néző. Ez a kettő kötelező. Rendező nélkül van színház, díszlettervező, színházterem stb. nélkül is. A színikritikus közvetítő szerepet vállal nem feltétlenül az alkotók felé, hanem inkább a végtermék és a nézők között. Ő az a felkészült/hivatásos néző, aki tudja, ki a rendező, ismeri korábbi munkáit, ismeri a színészeket, a darabot, a keletkezés történetét, és képes arra, hogy ezen információk alapján elérhetőbbé tegye az előadást a nézők számára, akiknek olybá tűnhet, mintha az előadás a semmiből jött volna létre, míg a kritikus ismeri azokat a mechanizmusokat, amelyek segítségével az a káoszból megszületett.
Patkó Éva, rendező
A teatrológus fogalma nálam összemosódik a dramaturg fogalmával, talán mert eddig főleg ilyenformán dolgoztam velük. Ez nálunk még mindig gyerekcipőben jár, és csak most kezdjük megérteni, hogy valójában miért is van szükség még egy szemre, még egy agyra, akivel együtt lehet gondolkodni. Remélem, a tranzíciós időszak nem fog túl sokat tartani. Én eddig minden előadásban dolgoztam dramaturggal. Szükségem van rájuk. De segédrendezőkkel is nagyon szeretek együttműködni. A szöveggel legtöbbször jómagam dolgozom, viszont szükségem van arra, hogy a dramaturggal, akire partnerként tekintek, meg tudjam beszélni; meg tudjam őt győzni arról, hogy amit a szövegen változtattam, az jó. Mert magamat nagyon könnyű meggyőzni. De őt is meg kell tudnom győzni, illetve győzzön meg ő, hogyha nem jó valami, hogy miért nem jó.
A legfontosabb: megtalálni a jó párost. Nekem eddig semmiféle negatív tapasztalatom nem volt. Egyelőre nem tudok elképzelni olyan munkafolyamatot, ahol azt mondanám, nincs szükségem senki másra. Úgy fejezted ki magad, hogy a rendező használja a dramaturgot – én ezzel nagyon nem értek egyet, én ezt csak párosként tudom megélni, az előadás munkafolyamata csak így tud működni. Nem gondolom azt, hogy a rendező a nr. one, a teatrológus, dramaturg a nr. two, a színész... stb., azt gondolom, hogy csak nr. one van, és abba mindenki beletartozik.
Ungvári Zrínyi Ildikó, egyetemi docens, Színművészeti Egyetem, Marosvásárhely
A teatrológusoknak szavuk lehet a színház és a színházi folyamatok ismertté tételében. Lehetnek dramaturgok, színikritikusok, illetve a médiában is sikerül nagyon jól elhelyezkedniük (újságnál, tévénél). A színházat ezekről a támaszpontokról segíteni nagyszerű dolog.
A dramaturg fontosságáról megoszlanak a vélemények. Van olyan színház, ahol egyszerűen nincs szükség a munkájára, mert nem ismerik fel, hogy ez szükséges. Máshol viszont szeretnek dramaturggal dolgozni a rendezők.
Persze a dolognak mindig van egy személyes oldala, s ez abból fakad, hogy a dramaturg kettős lény. Ő ott él az alkotócsapattal együtt, de kívülről is nézi a munkát. A kívülről látás miatt sokszor sajnos az ellenségképpel azonosítják. Az alkotás gyötrelmeiből kinézni, és látni, hogy valaki ül, és nagyszerűen látja a dolgokat, nem mindig építő érzés. De ezen nyilván túl kell lépni. Jó, ha felismerjük, hogy szükség van dramaturgra egy előadásnál. Jó, ha van egy külső szem, aki meg tudja mondani, hogy például egy bizonyos szövegrész nem alkalmas arra, hogy fönntartsa a feszültséget. Ennek a szükségét több alkalommal láttam a kollokviumon is.
Beszélgettem mostanában román színházi emberekkel (itt is adódik erre alkalom), és sokszor irigykedve tekintenek ránk, hogy jujj, ti dramaturggal dolgoztok.
A színikritikusok kívül esnek az alkotáson. Én persze azt gondolom, s ezt a diákjaimmal is így osztom meg, hogy az a jó, ha a színikritikus utánanéz az előadás történetének, az alkotás körülményeinek, tehát tudja, hogyan született egy előadás, mik voltak a technikai problémák. Ez persze nem kell hogy elhomályosítsa az ítéletét. De azt hiszem, fontos, hogy a kritikát szeretettel fogalmazza meg, hogy együttérzéssel írjon.
Nem vagyok híve annak az ütő-vágó kritikának, ami meg akar semmisíteni valamit. Azt gondolom, látni kell, hogy a gyenge előadás is színházi alkotásként jött létre. Ha ezt sikerül bebizonyítani a kritikusnak, akkor lehet, hogy nem baj az sem, ha ferde szemmel néznek rá, mert az ő lelkiismerete legalább rendben van.
Dobre Júlia, művészeti titkár a temesvári színháznál, Kolozsváron végzett teatrológiát
A teatrológus egyértelműen színházi ember. De ezen belül sokfelé lehet orientálódni. Az ember beállítottságától meg preferenciájától függ, hogy merre tovább.
Művészeti titkár vagyok, de ez nem volt célom. Valójában nem is indultam céllal ezen a pályán; egyetem után rendezvényszervezésre szerettem volna szakosodni, de közben a temesvári színházhoz szerződtem, és rájöttem, hogy a színháztól semmiképp nem akarok elszakadni, legalábbis nem teljes egészében – színházban nőttem fel, ezért nagyon nehéz lenne ez nekem. Mindenképp szeretném összekötni a kettőt: a színházat és a munkámat. A mostani munkakörömben minden be van sűrítve, ami csak lehetséges, a művészeti titkár munkájától a PR-ig. Nem unatkozom, van mit csinálni. Sajtóval is foglalkozom, írni is kell. De nem elég, ha az ember ember Public Relationst tanult, és tudja, hogyan kell felépíteni egy sajtóközleményt, a színházhoz is kell értenie. A teatrológusság tehát az én munkakörömben is benne van; ha színházban dolgozik az ember, értenie kell valamennyire a színházhoz, a nyelvezetéhez.
Nagyjából pozitív dolgot jelent számomra ez a szó. Nyilvánvaló, hogy a színházban is van úgy, hogy rosszul mennek a dolgok, és minden kicsúszik az ember keze meg lába alól, viszont nagyon fontos, hogyan állunk hozzá. De mindenképp pozitív szó a kis negatívumaival együtt.
Kiss Bora Zsuzsanna, elsőéves mesteris színész szakon Marosvásárhelyen
Fontosak a teatrológusok, mert míg mi színészként nézzük az előadásokat, addig ők elméleti szakemberekként. Én néha nem tudom úgy figyelni az előadást, mint néző, mert iszonyúan drukkolok a színésznek.
Nekem színészként az a dolgom, hogy adjak valamit az embereknek, a kritikusnak meg az, hogy értékelje a munkámat, mint néző. Lehet attól a legjobb barátom, de elvárom, hogy őszintén írja le, amit látott.
Fontos, hogy olvassam, amit a teatrológusok írnak, mert kíváncsi vagyok, hogyan gondolkodnak. Ő is társam, partnerem. Voltak a kollokviumon olyan előadások, amikről azt mondtam: igen, ezt így, tízszer le kellett írni, hadd jöjjön rá a színész, hogy mit csinál. Mert ha magától nem jön rá, hogy rossz, amit a színpadon elművel, akkor hadd olvassa el. Hátha…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése