avramLa szerint:
+ Egységes volt a jelrendszer.
+ Nagyon tetszett az elején a némajelenet. Megfogott, utána végig a legnagyobb figyelemmel követtem, hogy mi történik a színpadon. Jó az, ha humort visznek bele az előadásba, és ellenpontozzák a drámai részeket.
– Nekem alapjában véve tetszett az előadás, de egy dolog zavart, a halott. Persze, nagyon hatásos kép, de nem kapott elég nagy szerepet ahhoz, hogy indokolt legyen a megjelenése.
demKata szerint:
+ A hatásvadász mozzanatokat leszámítva lényegretörő felépítésével, sajátságos hangulatával, szöveg és mozgás ötvözetével élvezhető produkciónak bizonyult.
– A kezdő jelenet a két szolgálóval nem mondott túl sokat, aranyos közhelyekre épült, emellett még hosszúra is nyúlt.
– Semmi pluszt nem adott az előadáshoz az apa jelenléte. Nem volt se horrorisztikus, se hatásos, sőt, inkább röhejes. Minek sétál be a férfi fizikai valójában a színpadra, más eszközökkel is jelenlévővé lehetett volna tenni.
vmarta szerint:
+ Talán a legemberibb és legkidolgozottabb (kevésbé karakter-szerű) szerepformálás a Ponciát játszó Márton Rékáé és a Martiriót játszó Jakab Orsolyáé.
– Első két alkalommal nagyon érzékletesek a „szobákban” ismétlődő hangok és koreográfiák, de ez hamar kifullad. Már a második alkalommal érthető, hogy az életük milyen rendszerre épül, hogy szenvednek, és hogy milyen egyhangúan és nehézkesen telik az idő.
– A szellem jelenléte az aláfestő zenével hatásvadász, és nem ad választ arra, hogy a rendezőt miért érdekelte a Bernarda Alba háza.
nóra szerint:
+ Az előadás képi világa és hangulata egymásra rímel. Tetszett a ház jelzésszerű ábrázolása, ahogy a változó fények leválasztották a tereket, az időszakokat.
+ A jelenetváltásokat (éjszakákat?) szépen oldotta meg az ismétlődő mozdulatsorral az előadás, egyfajta megszokott szertartást jelenítve meg ezzel. Ugyanennek a szertartásosságnak egy jóval kegyetlenebb megnyilvánulása volt a vétkes lány leköpése.
– A halott férj meg-megjelenésének semmi dramaturgiai funkcióját nem láttam a feszültségkeltésen kívül.
anna szerint:
+ A térfelosztás. Belátunk a lányok szobáiba, ahonnan ők kilátnak. Az asztal elhelyezése segít a csoportos beszélgetéseknél a hangulat megteremtésében.
– Nem sikerül megteremteni a tragikus hangulatot. A komolyabb helyzetek is nevetségesnek hatnak (pl. amikor a jó házból való szigorú erkölccsel nevelt lányok meg akarják nézni a férfiakat, illetve ahogy ezek elmennek az utcában).
– Láttam az újvidékiek Bernarda-előadását (r. Radoslav Milenkovic), és azzal összehasonlítva ebből az előadásból hiányoltam a felfedeznivalókat, a feszültséget, azt, hogy később derüljenek ki egyes dolgok, például a testvérek közti kapcsolatok.
júlia szerint:
+ Végre egy előadás, ami alatt nem azt vártam, hogy legyen már vége. Nagyon tetszett, hogy mind az öt lánynak külön kidolgozott és pontosan bemutatott személyisége volt, egyik sem volt elhanyagolva. Nem minden előadásban ilyen egyértelmű ez...
+ Tetszett a tér, mindenféle ablakaival, és az, ahogyan a szobákat elhelyezték egymás felett. Szép kép a sötétben, mikor csak a hat nő (anya és öt lánya) arca van megvilágítva. De...
– Egy idő után kissé unalmasnak, soknak és érthetetlennek tűnik az időközönként ismétlődő (az idő múlását jelző) koreografált jelenet(ecske). Jobb szerettem volna azt is, ha a halott arca nincs befestve, túl művinek tűnt.
BeGeI szerint:
+ A díszlet, a kellékek és jelmezek egy része érdekes volt. Bár nem számít különösebb színházi nóvumnak az ilyen megoldás, tetszett az előcsarnokban való felravatalozás. Volt továbbá néhány hatásos pillanat, jól sikerült dialógus és játék is.
– Akad néhány megoldatlan vagy nem elég jól megoldott momentum. Ilyen, amikor le akarják szedni az asztalról Adelát a többiek, ő pedig szinte ugrik közéjük (ahelyett, hogy ellenállna). De ilyen hiteltelen pillanat az, amikor asztalhoz ülve az egyik színésznő kinnebb húzza a széket, amikor leül az asztalhoz (nyilván, hogy a mellette-mögötte ülőt ne takarja el), ami irreális gesztus ebben a helyzetben. Az előadás vége szintén megoldatlan. Idő sincs a dramatikus fokozásra (túl hirtelen történik minden), nincs eléggé megtámasztva belülről, ráadásul idő előtt lelövi a poént. Szinte nevetséges, ahogy a lassan leereszkedő kötelet Adela megvárja, majd nagy nehezen felakasztja magát (a közepén amúgy tökéletesen látható kampót nagy üggyel-bajjal beakasztva a hátán lévő akasztóba). Teljesen fölösleges. Vagy legyen eleve ott valami, amire felakaszthatja magát, vagy ne is tegye meg (ha már ilyen látványosan beereszkedik ebbe a sötét térbe egy olyan erős színpadi elem, mint az akasztókötél, már szükségtelen végigidétlenkedni a felakasztást is – ez túlábrázolt így). Az utolsó mondatok hatalmas súlya nem érződik eléggé – ez előtt sincs megteremtve a kellő feszültség. Hangsúlyproblémák akadnak máshol is, időnként pedig egy-két olcsó poén is (például az „egyedül vagyok, mint a kisujjam” szövegnél, amikor előbb a mutatóujját emeli, majd hirtelen a kisujját, jelezve, hogy összetévesztette őket... hihihi).
– Nem vagyok benne biztos, hogy Bernarda halott férjének időnkénti megjelentetése a színpadon hatásosabb fogás, mint a folyamatos hiánya lenne. Volt értelme?
sjuli szerint:
+ Ebben az előadásban az a rituális játék tetszett a legjobban, ahogy az öt lány és az anyjuk egyénenként változó, de mindig ismétlődő gesztusokkal jelenítették meg azt, hogyan telik el a nyolc év gyász.
+ Az is gyönyörű, ahogy az apa szelleme időnként megjelenik a házban, közeledik egy-egy lányhoz, vagy a feleségéhez, szeretné őket megérinteni, de amikor a legközelebb hajolna hozzájuk, mégsem teszi meg. Ilyenkor az, akinek a közelében volt, megérzi a jelenlétét. Hátborzongató.
– Merész dolog tőlem, hogy már megint ezt írom: nem találtam benne hibát. De vállalom. Nagyon tetszett ez az előadás.
kosztya szerint:
+ Nagyon jól működött a tér. Számomra hűen tükrözte a családfő elvesztése utáni állapotot.
+ Az asztal körüli kergetőzésig (Adela és Martirio) pontos, szépen felépített előadást láttam.
– Az asztal körüli kergetőzéstől egy teljesen más nyelvet beszélő, összecsapott végű kavalkádnak voltam tanúja.
hanni szerint:
+ A karakterek átgondoltak, kidolgozottak. A színészi teljesítmények kiemelkedők.
+ A stilizált elemek nagyrészt (a díszlet szabálytalan formái, a furcsa perspektíva, a megjelenő árnyalak) nagyszerűen illeszkednek az előadás egészébe. A zene erősíti a látvány kísérteties hangulatát.
– Az előadás vége nem eléggé kidolgozott. Ha az öngyilkosságot más technikai eszközzel érzékeltették volna, sokat segített volna a helyzeten. A föntről belógatott kötél elidegenítő hatású, s ez a hatás csak nő, mikor a néző számára egyértelművé válik, mi ennek a színpadi kötélnek a mechanizmusa (az alak bár a levegőben lóg, látszik, hogy nem a hurok tartja).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése