Egyre nehezebben ébredek, pedig jóval többet alszom azoknál, akik az írás mellett még a bulikra is eljárnak… Ennyit rólam. Meg még annyit, hogy úgy éreztem, nekem is be kell vállalnom egy ilyen blogot, érzékeny kis lelkiismeretem megnyugtatásaképpen, bár eléggé frusztrál a gondolat, hogy közelről sem leszek olyan sikeres, mint az előttem írók. De ez most kit érdekel (rajtam kívül)?
Szóval a ma délelőtt. Rendhagyó szakmai beszélgetés. Dandinéket a Csikaszt játszó Kónya-Ütő Bence képviseli, a zsidókat senki. Csak magunk vagyunk, szűk családi körben, ezek a beszélgetések a legjobbak, nem a színész szemébe kell mondani, ha valami nem tetszett. Zárójelben megjegyzem, hogy Ungvári Zrínyi Ildikó és Béreslaci már a profizmus határát súrolva felváltva és/vagy párhuzamosan tolmácsol (románról magyarra, magyarról románra stb.). Ma nem is a Dandinről osztjuk az észt, hanem egy Vargyas Márta által felvetett problémáról. A színisekről, pedagógiai érzékkel nem rendelkező rendezőkről, felelősségről… egyébként várj, mert inkább kifejtem. Mártát az a több egyetemen is kialakult helyzet zavarja, hogy a vizsgaelőadások többségében nem a diákokon van a hangsúly, hogy a rendezők nem veszik tudomásul, hogy ilyen esetben a pedagógusi szerepet is fel kell vállalniuk. Ebből adódik, hogy tehetséges színisek sokszor kényelmetlen helyzetbe kerülnek, azaz akaratlanul is lejáratják magukat. Most elmegyek ebédelni…
Jöttem, de rettenetesbe kapcsolok, mert alig egy órám van előadásig. Amúgy ebédnél megszívtam, mert azt hittem, ma is rántott sajt a vega-kaja, de nem: gombapaprikás volt. Utálom a gombát!!! Térjünk vissza az ebéd előtti témához: Márta helytelennek érzi, ha egy rendező elvállal egy munkát, és nem érez felelősséget arra, hogy a játszókat színész-diák minőségükben előrevigye. Az kell, hogy a rendező pedagógusként is legyen része a színisek életének, ha már vállalt, fel is vállalja a saját munkáját. Fontosnak tartja (ti. Márta), hogy erről beszéljünk, mert azt reméli, hogy néhányan még befolyásolhatjuk, hogy az egyetemeken elinduljanak olyan változások, amelyek kiküszöbölnék a fenti problémát. Eme felvezető után kicsiny közösségünk más tagjai is felszólalnak. Bencének a Zsehránszky István kérdéseire adott válaszaiból egészen közeli és részletes képet kapunk az előadás próbafolyamatáról. Fenntebb tévedtem, nem igaz, hogy nem esett szó az udvari színjátszásról (tényleg, Molière igazából is az udvarnak írta darabjait!). Ungvári Zrínyi Ildikó szót emel Dandin és Csikasz western stílusban játszott összetűzése ellen, magyarázat: az a stílus egyenlő helyzetbe hozta a két figurát (ha ügyes lennék, most gyártanék egy figurás poént, de nem tudok), nem volt köztük státuskülönbség, mindazonáltal színészileg nagyon intenzívek voltak. Bence azt mondja, hogy ez a westernes felállás a tegnapi négyórás próba utolsó öt percében született, meg, hogy ez az egész új helyzethez való alkalmazkodás (új térben, az előadást lerövidítve improvizáltak) „rohadt jó tapasztalat volt”! A továbbiakban Ungvári tanárnő kérdésére Iulia Popovici és Alice Georgescu egy-két mondatban körvonalazza a bukaresti színisek és rendezők kapcsolatát. Ugyanaz, mint nálunk. Márta megköszöni, hogy mindezekről beszélgettünk, és itt véget is ér az első (egyben utolsó) félidő. Bár Szilárd, mint mindig, most is lelkiismeretesen készült a felvezetővel, nem veszi rossz néven a Lakodalom válással című előadás alkotóitól, hogy nem jelentek meg a szakmai megbeszélésen. Ami azt illeti, inkább egy (rég nem látott) megkönnyebbült mosoly vonul végig az arcán. Együtt örülönk vele, és elhagyjuk a helyszínt.
Pár napja a szerkesztőségi élet az éjszakai buli egy bizonyos mellékhatása miatt déli egy körül indul. Mire beindulna, eszünkbe jut, hogy éhesek vagyunk, és elmegyünk ebédelni. Ez történt pár sorral fennebb. Ebéd után tömény fokhagymaszag ütötte fel fejét a szerkesztőség falai közt, mire valaki jó becsületesen kiszellőztette a termet. Most már este kilenc van, lejárt a napi két előadás, koncertre készülődünk, egyesek elmentek a Rubin étkezdébe elfogyasztani a páros napi menüt: túros laska, csirkepaprikás. Én inkább egy almát ennék, de nincs. A blog-stafétát ezennel átadom.
júlia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése