A MIZANTRÓP (előbemutató – Sztgy.)

hanni szerint:

– Molière mizantrópja bonyolult figura. Kihívás (lehet) a megformálása, és persze komoly nehézségekkel jár(hat). Az előadásban úgy tűnt, Alceste némileg leegyszerűsített; nevetséges jellege túlságosan nagy hangsúlyt kap.

+ Nagyszerűen megmutatkozott a színészek azon képessége, hogy energiáikkal operáljanak, bár a statikus részeknél (egy helyben állni, és a közönség felé beszélni, vagy csak figyelni) nehéz feladatuk volt.

– A színpadkép ridegsége, az ékes, rímes szöveg, az alakítások élessége lehetetlenné tesz bármifajta barátságos közvetlenséget. Ezt nem számonkérésnek szánom, inkább az előadáshoz való személyes viszonyulásomnak adtam hangot.

vmarta szerint:

+ Az előadás külső egyszerűségében is erős és a lényegre fókuszáló képi világa, a színészi beszédre és a ritka, éppen ezért átható csendekre támaszkodó akusztikus hatás, a nézőtér felé lejtő színpad, melynek többnyire a végén, a nézőkhöz közel játszanak a színészek, a költőien rímelő szöveg, miközben a színész aprólékosan metakomunikál, azt az érzést keltette bennem, mintha Shakespeare színházában lennék.

+ Többször von be résztvevőként a történetbe. Ebben nagyrészt a nézőtérrel szemben elhelyezett hatalmas tükör segít (a nézőteret majdnem végig halványan megvilágítják), de a színészek konkrét reakciókat is „kicsikarnak” belőlem, például hogy megtapsoljam a társaság olcsó pletykáit.

– Az előadás Céliméne és Arsinoé első közös jeleneténél nagyon lelassul és hosszú időn át nem tudja visszanyerni a felütés intenzivitását. Ez valószínűleg azért történhet, mert a formanyelvre egyelőre csak néhány színész tud ráhangolódni, ezért válhatott a színészi játék maga is statikusabbá, és így helyenként fárasztóvá.

júlia szerint:

+ Tetszett, hogy az elvárt vígjátéki díszlet, jelmez, stílus, beszédmód stb. helyett rendhagyó színrevitelt láttunk, úgymint minimál díszlet, elegáns, modern jelmez, az egymásra rímelő sorok miatti nem hétköznapi beszéd. Mindig szeretem az elidegenítő hatásokat.

+ Pálffy Tibor, Alceste. Tudom, hogy mindenki fog írni róla, és köztudott, hogy milyen jó, de inkább nem írok semmi eredetit, egy plusz jel a kettőből akkor is az övé. Deeeee: szeretném mindenképp megemlíteni a többieket is. Gratula, ahogy elmondják azt a nem könnyű szöveget!

– Phú... néha azt éreztem, hogy egy-egy pillanatban leült az előadás, és vontatott lett, de nagy a gyanúm, hogy ez csak a fáradtságomnak tulajdonítható be.

sjuly szerint:

+ Soha nem hallottam még színpadon ilyen szépen, érthetően, tagoltan mondott alexandrinusokat. Látszik, hogy rengeteg munka van mögötte.

+ Rendkívül erős és hatásos jel a közönséggel szemben felállított hatalmas tükör. Ebben az ötletben az a legjobb, hogy a néző játékpartnerként viszonyulhatott a szereplőkhöz. Például abban a jelenetben, amikor Céliméne és vendégei a társaság jelen nem lévő személyeit pocskondiázzák.

– Hadd ne írjak most negatívumot. Különben sem érett még meg bennem az előadás tíz perccel a bemutató után.

BeGeI szerint:

+ Nagyra értékelem az előadás képi világát, térképzését, a használt kellékeket. Nagyon szép és tiszta az egész, csak a legszükségesebbekre szorítkozik. Elképesztő, hogy mit ki lehet hozni egy előadásból egy tükör, néhány szék és persze jó színészi játék segítségével.

+ A tükröt külön is kiemelném. Nem először láttam ezt az önreflexív megoldást a fesztivál alatt (egész pontosan harmadjára), de mindig örülök neki. De ezt az előadást külön is megjegyzem (ebből a szempontból is), mert a legbátrabban használta ezt (hatalmas, tiszta tükör, a közönségen pedig rajta hagytak egy gyengébb teremfényt – így néztünk szembe önmagunkkal, miközben a színészeket egyszerre láttuk hátból is, elölről is).

– Beszélhetnék itt a szöveg adta néhány nehézségről, az előadás lezárásáról (engem nem győzött meg egészen), s ha nagyon keresgélnék, alighanem akadna más is – de miért? Meggyőzött az előadás, eljutott hozzám minden pillanatában. Ehhez képest minden más (csak a kötelező mínuszjel kedvéért keresett) probléma háttérbe szorul, jelentéktelennek tűnik.

avramLa szerint:

– Zajosnak tűnt az előadás, a düh nem jött le, csak az ordítozás.

– Borzalmasan statikus. A néző magára van hagyva, csak a szöveg ragadhatja meg a figyelmét, esetleg Hobó hangsúlyai

+ Ahol Hobó ott van, abban kell legyen valami jó (de nem ez a legjobb szerepe).

anna szerint:

+ Két főszereplőt látok, de az embergyűlölésben Céliméne viszi a pálmát. Látom ezt a nagyon érdekes nőt, és nem tudom megfejteni; és ez milyen jó, mert egyfolytában ezen gondolkodom, és látom a Nőt. Nagyon jó ellenpont, hogy ennek a nőnek, aki képes kiforgatni magából az őszinteséget, Alceste-et, mikor egyedül marad, milyen megnyilvánulása van, hogyan viszonyul a székhez.

+ A szövegmondás milyensége fokozatosan rombolódik, de nem minőségében, hanem formájában, ahogyan fokozatosan megrendül Alceste igazságérzete, őszinteségmániája, annyira, hogy már azért könyörög, hogy hitegessék, szüksége van arra, hogy Céliméne hazugsággal magyarázza hűtlenségét.(De ezt kihozni belőle csak a Nő képes.)

– Nem értem, hogy miért van annyira kifestve Clitandre a többiekhez képest, így egy kicsit kakukktojás. Oronte is nagyon halványan van sminkelve, de ez egyáltalán nem zavaró. Nagyon finoman bohócot juttat eszembe; ehhez, szintén nagyon finoman, az öltözete is hozzátesz, és így végre nagyon finoman, látok egy olyan bohócot színpadon, akit el tudok viselni.

Kosztya szerint:

+ Kell-e több egy jól meg tervezett játéktérnél, amelyben színészek koncentrált játékkal varázsolnak helyszínt, kelléket, érzéseket, egyszóval nézőt? (nem(!))

+ Pálffy Tibor maga az embergyűlölet.

– Zavartak a nézők! (tisztelet a kivétel)