sjuli szerint:
+ Látszik, hogy az előadók rengeteg energiát fektettek a „beatleskedésbe”. A szépen begyakorolt és előadott dalok világosan mutatják ezt.
+ Az tetszett legjobban, hogy a zenekar tagjai valóban csapatként voltak együtt a színpadon. Olyan érzésem volt, mintha koncerten lennék. Jó volt őket hallgatni.
– Az előadás témáját sajnos nem érzem elég jelentősnek ahhoz, hogy színpadon lássam: elkallódott tehetségek története, akik életük derekán lehetőséget kapnak karriert építeni, de nem élnek vele és visszasüppednek régi életükbe. Ebből a történetből hiányzik a dráma. Inkább egy rossz szappanoperához hasonlít.
demKata szerint:
+ Tisztelem a „Beatles- tagokat”. Zeneileg nagyon sokat kihoztak magukból, ennyit ez az előadás nem is érdemel meg. De jobban értékeltem volna a produkciót mondjuk a Livingroom-ban.
– Sok a közhelyes poén. A színészeken is érződik, hogy nem akarják kimondani őket. Így ez duplán ront az előadáson.
– A színészeknek sokszor nincs mit kezdeniük magukkal a színpadon. Sok a statikus pillanat, a kínos „ott-levés”.
Lola szerint:
+ Le a kalapokkal a színész-együttes előtt.
– De mi köze az O-Zone együttes Dragostea din tei című 2004-es számának a korai ’90-es évek dizájnját képviselő lokálhoz és a jelmezekhez?
– Hol maradt a viszontlátás őszinte örömének bár fikarcnyi látszata a szereplők arcáról? Számomra hamisak voltak.
hanni szerint:
+ A Beatles-dalok értékét vitathatatlannak tartom, előadásuk kapcsán elsősorban a lelkesedést emelném ki.
– Elképesztő, hogy milyen irdatlan mennyiségű olcsó poén hangzott el a prózai részekben.
– Ugyancsak a prózai részeknél: mintha minden egyes momentum azt a célt szolgálta volna, hogy teljesebbé tegye az előadás szétesését, degradálódását, süllyedését.
bemőke szerint:
+ Az előadás egyetlen erénye a zene, s ha próbálok nem akadékoskodni, akkor mindenképp kiemelném a hangszeres zenét és a profizmust a hangszerek használatakor. Külön dicséret Rappert Gábor színész, de főként zenész részére.
– Ha az előző napi egyik előadás szövegét túlságosan „megvágottnak” ítélték, ennek az előadásnak a szövege dramaturgiailag nincs kidolgozva, nincs „meghúzva”.
– Döntsük el, hol van a realitás és a mese határa. Néhol kezdem azt gondolni, hogy a történet halálosan komoly és megalapozott, néhol (többnyire) mintha valami bohócfigurákat látnék a színpadon, akik önmagukat parodizálják.
BeGeI szerint:
+ A dalok persze jók, a színészek is jól énekelnek és játszanak (ebben rengeteg munka, próba, gyakorlás van, nyilván).
± Van néhány jó pillanat, eltalált gesztus, mozgás, sőt, talán egy-két emészthetőbb poén is akad. Sajnos messze nem elég.
– Gyengének tartom a darabot. Sok ponton megíratlannak érzem, különösen a mellékszerepek (elsősorban a női szerepek) tekintetében. Már a szövegkönyv olvasásakor szinte legurulnak a lapról, és ezen sajnos a rendezés és a dramaturgiai munka (ha volt ilyen egyáltalán) sem segített: ezek a szereplők sokszor csak téblábolnak a színen (ha nagyon durván akarnék fogalmazni, azt mondanám, szinte a fotel is lejátssza őket). A zeneszámok beékelését, felvezetését elképesztően primitív módon oldja meg már a darab is (a rendezés, dramaturgia ezen sem segít), amolyan „diákszínjátszós” módszerekkel (elnézést a diákszínjátszóktól): „tudunk pár dalt, kössük már össze valamivel” megoldás ez (nem lehet nem megmosolyogni az „Így kezdődött a történetem... Ez a dal pedig így kezdődik...”-jellegű szövegrészeket).
vmarta szerint:
+ A négy színész a zenés részeknél tanúbizonyságot tett arról, hogy milyen nagy jelenléttel is képesek létezni az előadásban, és hogy az valódi hatással van a nézőkre.
– Egy színésznek éreznie kellene, hogy mit áldoz miért: jó zenét rossz minőségű körítés nélkül is lehet játszani.
– Ez az előadás (a rendező szavaival ellentétben) a legbutább színpadi szöveget próbálja eladni már-már színházellenesen gyenge helyzetekkel.
anna szerint:
+ Folyik a pia.
– A színészek úgy kezelik a szerepüket, mintha idegen lenne számukra, emiatt mesterkéltnek hat.
– Nincs többletjelentése.
nóra szerint:
+ Tetszett a Black Bird című szám, ahogy és amilyen helyzetben eljátszották, megvolt ennek a dalnak a helye abban a pillanatban.
– Rengeteg közhely hangzott el a színpadon, értelmetlenül, csak-azért-hogy-mondjunk-valamit-alapon...
– Nem értettem Szonja és Janó kibékülését, abból, hogy a nő visszajött, nem következik okvetlenül az egymásraborulás...
kosztya szerint:
+ Tiszteletem és elismerésem azoknak a színészeknek, akik a zenekarban játszó kollégák mellett gyakorlatilag bio-díszletként asszisztáltak, mert hihetetlen szakmai alázatról tettek tanúbizonyságot.
+ Remek hangszerelés, kiváló énekhangok.
– Akkora hangsúlyt kaptak a Beatles-számok, hogy teljesen fölöslegesnek éreztem a prózai részeket.
júlia szerint:
+ Az a néhány pillanat, amikor élvezhetem egy-egy színész jó hangját.
– Nagyon fájnak a hamis hangok, a rossz viccek, az üres megoldások. Színpadra való-e egyáltalán ez a darab?
– Az a baj, hogy az első plusz csak azért lett, hogy ne írjak három mínuszt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése