Vakációnk utolsó napjait éltük. És megérkezett az üzenet, amiben minden kertelés nélkül munkáért munkát ajánlottak. Ha határidőre megírjuk ezt meg azt, a gyergyói fesztiválon megírhatjuk még emezt meg amazt. Mire mi öten, harmadéves teatrológusok, elvégeztük kijelölt munkánkat és felkészültünk a nagy útra.
Hogy ezután nincs alvás, előre tudtuk, ennek ellenére éjnek idején utaztunk Kolozsvárról Gyergyószentmiklósra a kollokviumra.
S mert nincsen út kaland nélkül, mikor már azt gondoltuk, hogy fárasztó, de gondtalan utunk lesz, tiszta véletlenül értesültünk arról, hogy ha percek alatt nem költözünk át az első vagonokba, a vonat elvisz minket ki tudja, hová. S mint ahogy a mesékben is lenni szokott, egyszerre mind felkerekedtünk s bármennyire álmosak és didergősek is voltunk, letornáztuk magunkat a vonat utolsó vagonjának magas lépcsőiről, előreszaladtunk minden cókmókunkkal a hátunkon, majd visszatornáztuk magunkat az első vagonok egyikébe, és félig nyitott szemmel aludtunk tovább.
Késéssel bár, de jócskán időben megérkeztünk a megfelelő helyre. Mi jöhet még?
Az éghajlat hidegebb a kolozsvárinál, de a Napsugár felmelegítette reggelünket – úgy mint panzió – egy korai reggelivel. Mi mást kívánhattunk még ezután, mint egy meleg, puha ágyat. Meg is volt, s bár nem aludtuk ki magunkat istenesen, az a pár óra egyelőre megteszi – legalább az újabb Alvásig... azaz a vásárhelyiek előadásáig.
Aztán felkerekedtünk és megkerestük a színházat. Kicsi város Gyergyó, így még a messze is közelnek, a hosszú is rövidnek bizonyult. A színház körül már mindenki dolgozott, tisztított, szerelt, írt vagy éppen információval szolgált az érdeklődőknek.
A visszaszámlálás elkezdődött. Irány a megnyitó...
bemőke
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése