sjuli szerint:
+ Szép és sokatmondó volt az a megoldás, hogy a színésznő egész előadás alatt egy masszív, nyakörvszerű lánccal kapcsolódott egy hajszálvékony kötélhez. Ez sok játéklehetőséget hordozott magában. Az volt a legszebb, amikor Melkvi Bea úgy járkált fel-alá a nyakára erősített csörgő lánccal, mint az a kutya, amelyikről éppen beszélt. Ahogy nőtt a feszültség, egyre állatiasabban viselkedett.
+ Számos olyan előadást láttam, amely a szerelmet abszolút beteljesedésként, boldogságként jelenítette meg. Örültem, hogy ez az előadás rácáfolt erre az értelmezésre, és azokat a gyötrelmeket jelenítette meg, melyeket többnyire egyedül élünk át.
– Tudom, hogy kemény munka egyik pillanatról a másikra váltogatni az állapotokat. Ebben Melkvi Bea nagyon ügyes volt, de az előadás vége felé azt éreztem, hogy kifáradt, hosszabb szüneteket tartott az állapotok között, emiatt kevésbé tudtam rá figyelni.
hanni szerint:
+ A színésznő elképesztő hitelességgel formálta meg a kétségbeesett, eszelős figurát. Ha nem tudtam volna, hogy színházban vagyunk, azt hittem volna, ténylegesen megtörténik vele ez a borzalom. Pontos gesztusok, alapos lélektani felépítettség.
+ Tetszett, hogy a beszédhelyzet lehetetlenségét (miért monologizál valaki egyfolytában hosszú perceken keresztül) feloldotta az a hiteles szituáció, hogy a beteg nő magában beszél.
– Bár a színésznő egy percig sem esett ki a szerepéből, kívülről szemlélve olykor kifáradt a hasonló állapotot kifejező gesztusrendszer, mozgássor eszelős ismételgetése (például a szorongás megjelenítése, a fénykörből fénykörbe való ideges járkálás). Szerencsére az ilyen „megállapodott” részek után mindig tudott újat nyújtani az előadás (pl. a szenvedés új vetületeit).
kosztya szerint:
+ Végre egy telefonbeszélgetés, amit nem szégyelltem pofátlanul végighallgatni. Bevontak, és én bevonódtam.
+ Nagyon erős színészi jelenlét, pontos váltások jellemezték az egész előadást.
– Habár képileg nagyon erős volt a láncra kötött nő, egy idő után szájbarágósnak éreztem, főleg, hogy ez a dolog a szövegben is elhangzik.
avramLa szerint:
– Sajnálom a színésznőt, ő nagyon próbálkozott, végigszenvedte az egészet, de mégsem működött az előadás vagy legalábbis nem jutott el hozzám. Erőltetettnek éreztem, letisztázatlannak, művinek. Életemben először történt meg velem, hogy sajnálatból tapsoltam.
– Az előadást nagyon zavarossá tették a hangok: kutyavonítás, ajtóbecsukás, eső, vonat, lépések, szavak, telefon hangjai. Hol vagyunk, mit hallunk, mi valóság, mi képzelet, egyáltalán mi történik itt? Erre a színésznő is rátett egy lapáttal, a tekintete egyszer azt mondta el, nincs körülötte semmi, máskor megteremtett egy teret, de ez nem kötődött a szöveghez.
+ Csak egy dologra mondhatom, hogy tetszett, arra a részre, amikor elmeséli, hogy milyen vénasszonyt látott a tükörben. Az vicces volt, aranyos.
nóra szerint:
– Fölöslegesnek éreztem a díszletet, főleg a láncon függő nyakörves részét, ahogy a legtöbb zenei aláfestést is. Jobb lett volna, ha csak a szöveg és a játék teremti meg a feszültséget, a hatást.
– A szöveg kezdeti felépítése gyorsan lelepleződött, így egy időn túl a történet nem volt érdekes. Tudjuk, hogy miről van szó, azt is, hogy a helyzet nem fog változni, innen kezdve a játék is kiszámítható lesz.
+ Tetszett, ahogy az első pillanatok természetes hangnemű „telefon”-csevegéséből fokozatosan derül ki a valódi háttértörténet.
BeGeI szerint:
+ Az elmúlt három nap leghitelesebb színpadi produkciója volt az én privát ranglistámon (na jó, a temesváriakat leszámítva – az egy más világ, a hitelesség kérdése is másképp tevődik fel esetükben). Még akkor is, ha voltak benne túlzások meg manírok, klisék, és egy-egy pillanatra elfáradt az előadás. Mindez apróságnak tűnik a szépen (belülről!) felépített alakításhoz, erős színpadi jelenléthez képest. Meggyőzött. A kellékek minimalizálásának külön örültem (első sorban is annak, hogy nem próbálta – pl. kézzel – jelezni a képzelt telefonálást). Talán a nyakörves megoldás is túlzás, bár én el tudom éppenséggel fogadni (szépen és sokfelé utal: a szövegben megjelenő kutyára, a kötődésre, a megkötöttségre, a szerelem és az őrület hálójába szorult állapotra stb.).
+ Nem szakmai szempont, de el kell mondanom: ez számomra a művel való nagy találkozás(ok) tipikus esete volt. Véletlenül éppen egy ötéves kapcsolatban élek, és véletlenül rengeteget telefonálok az illetővel (is). Ez azért lehet fontos szempont, mert a témát egy meglehetősen speciális (ráadásul speciálisan női) szemszögből közelíti meg az előadás. Nekem mégis volt hozzá „közöm”, az említett körülmény folytán. Nem vagyok viszont meggyőződve arról, hogy ezzel a szöveggel (vagy akár a látott reprezentációjával) mindenki ugyanúgy megérinthető. Sőt, biztos vagyok benne, hogy sokakat egyszerűen hidegen hagy, pontosan speciális volta miatt. Aki (hozzám hasonlóan) élt távkapcsolatban, és sok kapcsolatot ápol telefonon, annak valószínűleg életközelibb ez a téma (a telefon és az őrület párhuzama is). Én valóban komoly problémának látom a kapcsolataink virtualizálódását (ami az előadásban eljut a virtualitás elképzeléséig is).
– Nem tudok újat, mást mondani, mint az első bekezdésemben (lásd: „Még akkor is...” kezdetű mondat).
Lola szerint:
+ Elképesztően gyors váltásokkal dolgozik a színésznő, teljesen hiteles, árnyalatokban gazdag a játékmód, ezzel sikerül fenntartania a közönség figyelmét.
+ A fényhatások erős hangulatteremtő erővel bírnak.
– A lánc a nyakában nem kap igazán értelmet, alkalmazási lehetőségei nincsenek kihasználva.
júlia szerint:
+ Tetszett a fény, a fényhasználat. Tetszett a koncepció, hogy a hátsó árnyék jelezte a másik odaképzelt jelenlétét, mikor pedig „eltűnt”, vele semmisült meg az árnyék is. A fentről, egyetlen sávban az őrültet játszó színésznőre hulló fény adott valami pluszt a hangulathoz, félelmetesebbé, irtózatosabbá tette.
+ A színésznő sikeres pillanatai: a higgadtabb pillanatok. Az őrültség tetőfokán, úgy tűnt, kicsivel többet játszik, mint kéne, viszont a csendes őrült szerepe egészen jóra sikerült!
– Nekem nem jött be a szöveg, folyton ledobott magáról, nem volt elég erős ehhez a témához.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése