Oldalak

2009. október 8., csütörtök

MEGÖLTEM AZ ANYÁMAT (Sztgy.)



nóra szerint:

+ Az egyszerűsége nagyon tetszett. Az egész előadás belefér egy bőröndbe (technikástól legyen személyautó...), mégis hatásosabb sok hatalmas költségvetésű produkciónál.

+ A színészi munka és jelenlét – ahogy a színésznő több szereplőt egy-egy gesztussal megelevenített, ahogy a minimális számú kelléket (telefon, újság, cigaretta) pontosan a megfelelő helyen használta, ahogy a végletekig elment és pillanatok alatt visszaváltott a történetek mesélése közben... Ezektől lett igazán szép az előadás.

+ Szerettem a történetet, a szöveg humorát és változatosságát. Persze ez elsősorban nem az előadás érdeme, mégis nagyon örültem a színésznő döntésének, hogy épp ezt és így fogja „megcsinálni”.


júlia szerint:

+ Olyan jó ez a szöveg!!!

Csak kár, hogy a színészi játék megöli. Griguca Irénnek nincs ennyi energiája, nem lehet ilyen heves, nem ilyen harsány, nem ilyen sokszínű, még akkor sem, ha időnként más szerepeket játszik... és Csipeszt is sajnálom, nem talál hozzá az a kis selypegő hang.

Tele van zsúfolva gesztusokkal, szinte minden szóra külön mozdulat, nem kell, túl sok, az is a szöveg rovására megy...


sjuli szerint:

+ A színésznő nagyon jól bánik a hangjával. Kacagnom kell, ha arra gondolok, milyen lehet az a Csipesz, akinek ilyen vicces orrhangja van. És megborzongok attól, hogy ez az aranyos Csipesz (mert ilyennek képzelem), milyen kegyetlen tanácsokat osztogat.

+ Tetszik a kendővel való játék. Eleinte a jelmez része: vállkendő. Később fejkendőnek használja a színésznő, és így jeleníti meg anyját. Legvégül pedig leteríti a kofferre, ráteszi cipőjét, és otthagyja, mint az életét. Nagyon szép ez az utolsó jelenet.

Néha úgy tűnik, a színésznő túljátssza magát, mert sokszor olyan váratlanul tör elő belőle a lelkesedés (pl. hangutánzó szavak formájában), hogy ettől hamissá válik a figura.


BeGeI szerint:

+ Sok oldaláról megmutatkozott a színész, voltak erősebb pillanatai és szép mozgásai is.

Néhol túlterheltnek éreztem a játékot. Egy-két fölöslegesnek tűnő kellék is akadt. Voltak túljátszott pillanatok is.

Nem tudom megmondani, miért (ergo ez egy alátámasztatlan, szubjektív, szakmaiatlan érv, de mégis így éreztem:) Visky András szövege nekem többet adott, amikor először elolvastam, mint most, amikor színpadon találkoztam a reprezentációjával.


kosztya szerint:

+ Egyszerű, tiszta, követhető, szerethető és megható előadást láttam.

Annak ellenére, hogy Nagy Eszter nagyon erős gesztus rendszerrel építette fel a szerepét, úgy éreztem, hogy nem tudott igazán belehelyezkedni az általa megformált figurába.

Habár nagyon szépen elváltak egymástól a megszólaltatott karakterek, helyenként túlzásnak éreztem a szerepváltási megoldásokat.


vmarta szerint:

+ A színésznő nagy energiabedobással és sok apró ötlettel dolgozott.

+ A finoman beúszó halk zenék szépen vezették a pillanat hangulatát.

A színészi játék nem adott hozzá a szöveg keserédes humorához, sőt, néhol tompította azt.


anna szerint:

Jobban élveztem az eredeti szöveget. Sajnáltam a húzásokat.

Zavaróak voltak a technikai megoldások, a fény- és hangeffektusok. Nem kell konkrétan megmutatni a pofonütést és a gépfegyver hangját, bízzák ezt az én képzeletemre.

A játék megöli a szöveget. Szájbarágósnak tartom a színészi játékot, a szöveg mint olyan sokkal inkább megmozgatja az agyamat. Magából a szövegből nehezebben bontom ki a történetet és emiatt több asszociációs lehetőségem van, míg az előadásból egyből megfejtem, hogy miről van és miről lesz szó.


hanni szerint:

+ Az elbeszélő részeket színező elemek tetszettek. Pl. hogy Eszter azokat a figurákat is megjeleníti, akikről harmadik személyben beszél, s az ő hangjukon.

A nézőkkel való interakció kicsit hamis volt, nem reagált megfelelően a megnyilvánulásaikra.

Idegen figurák alakításánál néhol túlzottnak éreztem a karikatúrát.


bemőke szerint:

+ A színésznő (Nagy Eszter) színészi tehnikája nagyon pontos, jól építkezik belőle, s ebből kifolyólag gyorsak, finomak a váltásai.

+ Jó az, hogy olykor a színésznő kiszól a közönség felé is és nem tekinti teljesen kívülállónak, idegennek. Nem feledkezik meg róla. Nem hagyja ki a történetből, sőt inkább bevonja a történetbe.

Néhol kicsit egysíkúnak tűnik ez az Irén-figura, hiszen főként egy perspektívából ismerjük meg. A kereső és a porig alázott áldozatként látjuk, míg nem igazán tud, vagy nem akar meggyőzni arról, hogy lehet más, hadd nevezzem emberibbnek.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése