EMESE színházba megy
„Emese” eredeti jelentése: anyácska. A szó nyelvünk legősibb rétegéből származik.
Nem várta vagy hívta senki, de ő jött – nem karóval, de nem is virággal – és nem egyedül. Fellépése irigylésre méltó lenne színészek számára is. Itt járt köztünk, és mi nem bírtuk nem észrevenni. Délcegnek éppen nem mondható, de tömzsi teste sokat sejtető. Mosolya elevenen él a lányok szívében. Amerre ő eljárt, szédelgett a nép. Talán a piától, talán az egyedi illatfelhőtől, mely hűséges kutya módjára követte őt. Bocibársony szemeiben tudásszomj nem lobogott, de értelem sem. Messze földön híres ő, ismerik nevét, s félve veszik a szájukra harmadosztályú útszéli örömlányok. Rettegett vitéz, ki sok bajból verekedte ki magát. Joggal vezeti a rendőrségi toplistát. Hogy mi jött rá, nem tudom, de se szó, se beszéd, hirtelen kedve kerekedett kultúrát látogatni. Az ember ritkán jár egyedül színházba, hacsak nem kritikus az illető, így ő sem volt rest derék cimboráit felbuzdítani egy egész estét betöltő kultúra-ápolásra. Erre a tettére felfigyelt a sajtó és a rendőrség is. Különböző kulturális egyesületek üdvözölték e nemesi vérvonallal nem rendelkező ember elszánt igyekezetét. Egyedül a helyi politikai elit fogadta kétkedve a Pál-fordulatot, gondolták – szavazni nem szavazott soha életében, most pont színházba járó, rendes állampolgár lesz, hiszi a piszi... A színházi vezetőség, ha meghívót nem is ajánlott fel, de már számolni kezdett a következő évi nézőszám-gyarapodással, hiszen ez az ember olyan rétegeket tud megmozgatni, amilyeneket eleddig senkinek sem sikerült a marketing-osztályon. Ő lesz a mi reklámarcunk ott, ahol eddig az egyetlen kulturális megmozdulást a szüreti bál alkalmából megszervezett, Verőlegény volt az apám című, nagy sikernek örvendő rendezvénysorozat jelentette.
Ha nem is volt egyetértés abban, hogy ez most jót jelent vagy sem, azt mindenki elismerte, hogy nem akármilyen esemény az, melyen ez a galamblelkű erénycsősz megjelenik. Lassan-lassan kezdtek megbékélni az emberek a gondolattal, hogy hősünk kultúrapártivá vált.
Igaz ugyan, hogy a színházat EMESÉnk nem az előadás alatt, hanem utána látogatta meg, és alatta, a Livingben. Red bull-t rendelt és whiskyt, pajtásainak sört és vodkát. Látszott rajta, hogy valami nyomja a nagyon mélyre eltemetett, picinyke lelkét. Tekintete ködös volt, leheletétől pult mögé rejtőzött a már sokat próbált bufetos bácsi. Zagyvaságokat motyogott arról, hogy ő szereti ápolni a kultúrát és a művészeket. Csak később derült ki, hogy mit értett pontosan ezen a kifejezésen. Baleseti és pszichiátriai elemzők még most sem értenek egyet abban, hogy mi történt vele. Ugyanis egyik pillanatról a másikra kivetkőzött magából és ruháiból, és önfeledten nekiesett a önfeledten bulizni vágyó művészeknek. Akkora szeretet tombolt benne, hogy néha cimboráit is a helyes értelmezés ösvényére terelte, azaz szórta az igét és a pofonokat. Végül a rendnek őrei – remegő gatyával és zárlatos, elektromos sokkolóval – igyekeztek lecsitítani őt. Nem sikerült.
Jóval később, valahol a periférián még hallották átkait, miket, megrészegülve a kultúrával való találkozástól, fennhangon harsogott. Közönsége nem lévén, csendesen elszenderült egy árokba dőlve. Kutyák nyalták szája szélét... (optimista verzió)
Köszönjük, EMESE!
(a cikket a Kollokvium Bank, a gyergyói Rendőrség, a gyergyói Mentőszolgálat és a Kolli-baci szerkesztősége támogatta)
kosztya
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése