Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: [kérdés-kör]. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: [kérdés-kör]. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. október 12., hétfő

Mi fán terem a teatrológus? 2.

Duró Győzőt, a zsűri egyik tagját kérdeztük

anna: Ön szerint mit jelent a ’teatrológia’, ki a ’teatrológus’?

Duró Győző: Magyarországon ezt a szakfogalmat nem nagyon használják. Talán másfél évtizede bukkant fel ez a szó, amikor itt, Erdélyben elkezdték alkalmazni a színháztudományi szakokra a ’teatrológus’ kifejezést. Ezt egyébként nyugaton használják, hiszen két görög szóból tevődik össze: a ’teatron’-ból és a ’logosz’-ból. A ’teatron’ eredetileg a nézőhelyet jelentette, a ’logosz’ kezdetben szót, beszédet jelentett, később a tudomány vagy művelés értelmében használták. A színház tudományos feltérképezéséről beszélünk, aminek vannak elméleti és történelmi vonulatai.

Mivel a tudományos megítélés a lényege, alapvetően egy színházon kívüli látószöget feltételez. Tehát a teatrológiát nagyon helyesen nem azok művelik, akik általában a színházat csinálják.

Meg lehet tanulni üres tanteremben is, könyvekből meg okos professzoroktól a színházat, de az sosem lesz igazi színház. Nagyon-nagyon sokat kell színházba járni, nagyon sokat kell gondolkodni azon, hogy egy előadás miért hatott.

a.: Hogyan viszonyuljon egy teatrológus az előadásokhoz?

D. Gy.: Az nem jó, ha nézem a színházi előadást, és közben már gondolkodom is rajta. A nézőtéren a teatrológusnak is az a dolga, hogy hagyja hatni a látottakat. Utána viszont kötelessége elgondolkodni azon, hogy miért és miként hatott rá az a bizonyos előadás. Másodsorban igen fontos, hogy meg kell ismerkedni a színházcsinálás folyamatával. Tudni kell azt, hogy mennyire sérülékeny műfajról van szó, mennyire kiszolgáltatott, esetleges, a körülményektől függő. Ezt a Dandin György itteni fesztiválszereplése is bizonyítja. Egy szervezési malőr meghiúsított egy előadást, de a színészi találékonyság és rögtönzés részlegesen helyrehozta ezt a malőrt.

a.: Mennyire kapcsolódik a teatrológia más színházi foglalkozáshoz?

D. Gy.: Én nem tudok a román teatrológiáról beszélni. De jelenleg a magyar teatrológia azért van nagyon nehéz helyzetben, mert ahogy ezt Kékesi Kun Árpád nemrég megfogalmazta, a magyar színházi szakma teljesen elméletellenes. Azért elméletellenes, mert jelenleg még csak egy(-két) tanszéken, Veszprémben, illetve ahová átköltözött, a budapesti Károli Gáspár egyetemen oktatnak teatrológiát. Nálunk ezt a szakot színháztudománynak hívják, és ugyan járatják a növendékeket színházba, ennek ellenére nagyon elvont módon tanítanak nekik színháztörténetet, színházelméletet, teljesen külsődleges szempontokból elemeznek nekik videó-felvételeket. Annyira absztrakt módon értekeznek velük, és ehhez ráadásul olyan szakzsargont használnak, hogy azt még mi, színházi emberek is többnyire csak az idegen szavak szótárának vagy bizonyos szakértelmező szótáraknak a forgatásával tudjuk megérteni. Természetes, hogy ilyen szövegektől az egész színházi szakma nervózus lesz. Szerintem élő és szerves kapcsolatnak kellene lennie a teatrológia és a színházcsinálás között. Mind a kettő nagyon sokat tud tanulni a másiktól.

a.: Hogyan kapcsolódik a színházhoz a kritikus?

D. Gy.: A kritikusnak meg a dramaturgnak (ez a kettő a teatrológiának egy-egy sajátos területét jelenti) és énszerintem a színháztudósnak vagy a színházelmélet-írónak is kellene rendelkeznie azzal a minimális empatikus készséggel, hogy ne csak azt a bizonyos jelenséget lássa, ami esetleg neki nem tetszik, hanem gondoljon bele a kívülálló okokba is, hogy valami véletlenül, netán szükségszerűen alakult úgy, ahogy.

Az a véleményem, hogy a legjobb kritikus abból lesz, aki színházat tanult. Tehát, járt például valamilyen gyakorlati főiskolára. Erre jó példa Molnár Gál Péter. Ő volt minden idők talán legjobb, de kétségtelenül leggonoszabb kritikusa, akit a szakma csak „a leggonoszabb toll”-ként emlegetett. Rendező szakot végzett, míg rájött, hogy az nem megy neki. Átállt a másik oldalra, és hihetetlen értő módon tudott viszonyulni az előadásokhoz. Még akkor is, ha aztán az előadás tökéletes megértését arra használta fel, hogy embereket kinyírjon.

a.: És mi a helyzet a dramaturggal?

D. Gy.: A dramaturgoknál más a helyzet. Ebben az esetben azt tartom jobbnak, hogyha rendelkeznek bizonyos teatrológusi végzettséggel. Én egy ilyesfajta, fordított átállást követtem el. Magyarországon 20-25 évig nem működött dramaturg szak. Amikor kikerültem a gimnáziumból, akkor csak bölcsész szakra tudtam menni, elvégeztem a magyar-történelem szakot. Kaptam egy filológusi felkészültséget, amelynek nagy része magánszorgalomból már akkor is a színházra irányult. Utána átmentem a másik oldalra, tehát beálltam a színházcsinálók közé, és ez rendkívül nagy hasznomra volt.

A dramaturgnál tehát az működik, ha van előképzettsége, onnét tagozódik be a színházba, és ezt a tudását a színházcsinálás szolgálatába tudja állítani. Éppen ezért, mint korábban mondtam, a Magyarországon zajló teatrológus-, illetve színháztudományi képzésnek az a baja, hogy művelői teljesen elszigeteltté válnak, mert mindent papíron tanulnak meg, még a színház megítélését is. Papíron és szakterminusokkal.

anna

2009. október 11., vasárnap

Mi fán terem a teatrológus? 1.


Czumbil Orsolya, harmadéves színis Kolozsváron

Phu... nekem a dramaturg jut erről eszembe. A teatrológus szó igazából nincs is, ez valami új. Egyik órán a drámaelmélet tanárunk mondta, hogy ez a szó, ez mi? Mi az, hogy teatrológia? Tehát, hogy ez végül is dramaturgia akar lenni. Mit mond nekem ez a szó? Hát... nem is tudom, sosem gondolkoztam ezen, az az igazság. Hát ők, akik, ugye, a kritikát írják, meg dramatizálnak bizonyos műveket, meg akiknek olyan okos véleménye kell hogy legyen a szakmáról meg az előadásokról.

Nekem szubjektív véleményem van, merthogy színis vagyok, a teatrológusokkal meg van közös óránk, s így a csoporttársaimnak tekintem őket.

Szerintem igen, fontos a jelenlétük; illetve nem is kifejezetten fontos, de hasznos, mert mindenkinek az ötlete, ha jó, akkor az számít. De nem biztos, hogy csak mert teatrológus, tud hozzáadni valamit. De szerintem mindig hasznos, ha valaki új beül, s főleg, ha teatrológus, vagyis van köze a színházhoz, és olvasott, és művelt, és egy csomó darabot látott már, ugye... meg ha van egy kis rálátása, akkor biztos, hogy jó ötleteket ad, s ha jó ötleteket ad, akkor az tök jó!


Iulia Popovici, színikritikus, Observator Cultural

A színháznak két meghatározó tényezője: a színész és a néző. Ez a kettő kötelező. Rendező nélkül van színház, díszlettervező, színházterem stb. nélkül is. A színikritikus közvetítő szerepet vállal nem feltétlenül az alkotók felé, hanem inkább a végtermék és a nézők között. Ő az a felkészült/hivatásos néző, aki tudja, ki a rendező, ismeri korábbi munkáit, ismeri a színészeket, a darabot, a keletkezés történetét, és képes arra, hogy ezen információk alapján elérhetőbbé tegye az előadást a nézők számára, akiknek olybá tűnhet, mintha az előadás a semmiből jött volna létre, míg a kritikus ismeri azokat a mechanizmusokat, amelyek segítségével az a káoszból megszületett.


Patkó Éva, rendező

A teatrológus fogalma nálam összemosódik a dramaturg fogalmával, talán mert eddig főleg ilyenformán dolgoztam velük. Ez nálunk még mindig gyerekcipőben jár, és csak most kezdjük megérteni, hogy valójában miért is van szükség még egy szemre, még egy agyra, akivel együtt lehet gondolkodni. Remélem, a tranzíciós időszak nem fog túl sokat tartani. Én eddig minden előadásban dolgoztam dramaturggal. Szükségem van rájuk. De segédrendezőkkel is nagyon szeretek együttműködni. A szöveggel legtöbbször jómagam dolgozom, viszont szükségem van arra, hogy a dramaturggal, akire partnerként tekintek, meg tudjam beszélni; meg tudjam őt győzni arról, hogy amit a szövegen változtattam, az jó. Mert magamat nagyon könnyű meggyőzni. De őt is meg kell tudnom győzni, illetve győzzön meg ő, hogyha nem jó valami, hogy miért nem jó.

A legfontosabb: megtalálni a jó párost. Nekem eddig semmiféle negatív tapasztalatom nem volt. Egyelőre nem tudok elképzelni olyan munkafolyamatot, ahol azt mondanám, nincs szükségem senki másra. Úgy fejezted ki magad, hogy a rendező használja a dramaturgot – én ezzel nagyon nem értek egyet, én ezt csak párosként tudom megélni, az előadás munkafolyamata csak így tud működni. Nem gondolom azt, hogy a rendező a nr. one, a teatrológus, dramaturg a nr. two, a színész... stb., azt gondolom, hogy csak nr. one van, és abba mindenki beletartozik.


Ungvári Zrínyi Ildikó, egyetemi docens, Színművészeti Egyetem, Marosvásárhely

A teatrológusoknak szavuk lehet a színház és a színházi folyamatok ismertté tételében. Lehetnek dramaturgok, színikritikusok, illetve a médiában is sikerül nagyon jól elhelyezkedniük (újságnál, tévénél). A színházat ezekről a támaszpontokról segíteni nagyszerű dolog.

A dramaturg fontosságáról megoszlanak a vélemények. Van olyan színház, ahol egyszerűen nincs szükség a munkájára, mert nem ismerik fel, hogy ez szükséges. Máshol viszont szeretnek dramaturggal dolgozni a rendezők.

Persze a dolognak mindig van egy személyes oldala, s ez abból fakad, hogy a dramaturg kettős lény. Ő ott él az alkotócsapattal együtt, de kívülről is nézi a munkát. A kívülről látás miatt sokszor sajnos az ellenségképpel azonosítják. Az alkotás gyötrelmeiből kinézni, és látni, hogy valaki ül, és nagyszerűen látja a dolgokat, nem mindig építő érzés. De ezen nyilván túl kell lépni. Jó, ha felismerjük, hogy szükség van dramaturgra egy előadásnál. Jó, ha van egy külső szem, aki meg tudja mondani, hogy például egy bizonyos szövegrész nem alkalmas arra, hogy fönntartsa a feszültséget. Ennek a szükségét több alkalommal láttam a kollokviumon is.

Beszélgettem mostanában román színházi emberekkel (itt is adódik erre alkalom), és sokszor irigykedve tekintenek ránk, hogy jujj, ti dramaturggal dolgoztok.

A színikritikusok kívül esnek az alkotáson. Én persze azt gondolom, s ezt a diákjaimmal is így osztom meg, hogy az a jó, ha a színikritikus utánanéz az előadás történetének, az alkotás körülményeinek, tehát tudja, hogyan született egy előadás, mik voltak a technikai problémák. Ez persze nem kell hogy elhomályosítsa az ítéletét. De azt hiszem, fontos, hogy a kritikát szeretettel fogalmazza meg, hogy együttérzéssel írjon.

Nem vagyok híve annak az ütő-vágó kritikának, ami meg akar semmisíteni valamit. Azt gondolom, látni kell, hogy a gyenge előadás is színházi alkotásként jött létre. Ha ezt sikerül bebizonyítani a kritikusnak, akkor lehet, hogy nem baj az sem, ha ferde szemmel néznek rá, mert az ő lelkiismerete legalább rendben van.


Dobre Júlia, művészeti titkár a temesvári színháznál, Kolozsváron végzett teatrológiát

A teatrológus egyértelműen színházi ember. De ezen belül sokfelé lehet orientálódni. Az ember beállítottságától meg preferenciájától függ, hogy merre tovább.

Művészeti titkár vagyok, de ez nem volt célom. Valójában nem is indultam céllal ezen a pályán; egyetem után rendezvényszervezésre szerettem volna szakosodni, de közben a temesvári színházhoz szerződtem, és rájöttem, hogy a színháztól semmiképp nem akarok elszakadni, legalábbis nem teljes egészében – színházban nőttem fel, ezért nagyon nehéz lenne ez nekem. Mindenképp szeretném összekötni a kettőt: a színházat és a munkámat. A mostani munkakörömben minden be van sűrítve, ami csak lehetséges, a művészeti titkár munkájától a PR-ig. Nem unatkozom, van mit csinálni. Sajtóval is foglalkozom, írni is kell. De nem elég, ha az ember ember Public Relationst tanult, és tudja, hogyan kell felépíteni egy sajtóközleményt, a színházhoz is kell értenie. A teatrológusság tehát az én munkakörömben is benne van; ha színházban dolgozik az ember, értenie kell valamennyire a színházhoz, a nyelvezetéhez.

Nagyjából pozitív dolgot jelent számomra ez a szó. Nyilvánvaló, hogy a színházban is van úgy, hogy rosszul mennek a dolgok, és minden kicsúszik az ember keze meg lába alól, viszont nagyon fontos, hogyan állunk hozzá. De mindenképp pozitív szó a kis negatívumaival együtt.


Kiss Bora Zsuzsanna, elsőéves mesteris színész szakon Marosvásárhelyen

Fontosak a teatrológusok, mert míg mi színészként nézzük az előadásokat, addig ők elméleti szakemberekként. Én néha nem tudom úgy figyelni az előadást, mint néző, mert iszonyúan drukkolok a színésznek.

Nekem színészként az a dolgom, hogy adjak valamit az embereknek, a kritikusnak meg az, hogy értékelje a munkámat, mint néző. Lehet attól a legjobb barátom, de elvárom, hogy őszintén írja le, amit látott.

Fontos, hogy olvassam, amit a teatrológusok írnak, mert kíváncsi vagyok, hogyan gondolkodnak. Ő is társam, partnerem. Voltak a kollokviumon olyan előadások, amikről azt mondtam: igen, ezt így, tízszer le kellett írni, hadd jöjjön rá a színész, hogy mit csinál. Mert ha magától nem jön rá, hogy rossz, amit a színpadon elművel, akkor hadd olvassa el. Hátha…

hanni, júlia

Mit csinál az a színész, aki épp nem csinál semmit?

László Kati: A Mesél a bécsi erdőben egyetlenegy jelenetem volt, az első felvonás végén. De nekem is el kellett jutnom addig az állapotig, ahol be tudok lépni, annak ellenére, hogy nem voltam jelen a színpadon. Nem lehetett csak ülni és elmélázni – ugyanúgy ott kellett lennem, mint a többiek. Ezt úgy sikerült elérni, hogy az öltözőben a hangosbemondóban végighallgattam az előadást. Ez ebből a szempontból érdekes feladat volt.

Kófity Ami: Jókat lehet aludni az öltözőben... Vagy a takarásban...

Kiss Bora: Attól függ, hogy milyen az előadás. Hogyha jó, akkor végignézem, miután kijöttem a jelenetből. Ha nem, akkor valahogy kikönyörgöm, hogy hazamehessek... Vagy feltalálom magam – rajzolok közben!

Szász Kriszta: Attól függ, hogy egyfolytában bent vagy a színpadon, vagy kint unatkozol... A Bástya sétányban konkrét feladatom volt. Egy helyben álltam 1 óra 40 percet. Zsibbadt érzés volt. Végignéztem az előadást – kívülről.

Csurulya Csongor: Ugyanolyan tégla vagy a falban, mint a többi. Ha egy tégla a sarkon van is, ugyanúgy része az egész háznak.

Kőmíves Csongi: Nem szoktam statisztálni. Ha nincs, amit csináljak a jelenetben, akkor nézem az árnyékom a falon... Vagy nem tudom...

Antal Csaba: Helyzettől függ. Attól, hogy milyen a próbahangulat, ki a rendező, mi a darab, milyen a szerep... Az élet ilyen részletes. Nem tudom, hogy mit csinál „általában” a színész, nincs erre recept. Mindig helyzet van, a színház is mindig a jelenlétről szól.

Bartha Boróka: Ha olyan az előadás, és ha olyan a helyzet, hogy te nagyon jól vagy elhelyezve statisztaként az adott jelenetben, akkor a szerves részévé válsz, ha nem, akkor unatkozol. De a színész általában megpróbál olyan arcot vágni, mintha ott lenne. Keveset statisztáltam, még főiskolás koromban. De akkor is mindig helyzetbe voltunk hozva, futottunk, jöttünk-mentünk a színpadon.

Faragó Zénó: Attól függ, milyen a munkafolyamat. Néha a színész nagyon örül, hogy nem kell csinálnia semmit. Mert ha sz.r a munka, akkor minden mindegy. Máskor segíti a kollégáit a figyelmével és a koncentrációjával. Ez a legideálisabb helyzet. Vagy kitalál magának egy pillanatot, amiben megmutathatja magát. Ha jó a munkafolyamat, akkor ő is része az egésznek.

Csaba: Én mindig főszerepet játszom!!

Zenkő: Fikázunk mindent és mindenkit, de főleg az előadást!

nóra

2009. október 5., hétfő

[kérdés-kör]

Nóra kérdi Molnár Orsit: Mi a jó a gyergyói kollokviumokban?

Molnár Orsi: Mivel Gyergyó egy világváros, ezért nagyon jó emberek járnak ide, jó a hangulat, jó a társaság. Attól függetlenül, hogy egy aránylag kicsi fesztivál, jó szervezésnek örvend és... Még nincs hideg!!

Orsi kérdi Dénes Emőkét: Melyik erdélyi magyar színésznek van a legjobb hátsója?

Emőke: Hát Ferónak, Sinkó Ferónak, természetesen...

Emőke kérdi Lolát: Szerinted sok-e a három, vagy lehetne több előadás is egy nap?

Lola: Elég kettő, annyi kell is, a három az már sok. Nekem viszont kicsit korai az 5 órai kezdés...

Lola kérdi Dimény Leventét: Hogy érzed magad a kollokviumon immár igazgatói szerepben? Többet kell-e itt szerepelni és megfelelni, mióta a váradi színház igazgatója vagy?

Dimény Levente: Ugyanúgy érzem magam, tulajdonképp most is színész vagyok. Csak annak kell megfelelni, hogy jelen légy és élvezd a fesztivált.

Dimény Levente kérdi Béreslacit: Minden előadást meg fogsz nézni?

Béreslaci: Ha a szervezői problémák meg nem akadályoznak, akkor igen.

Béreslaci kérdi Varga Gyöngyit: Együtt ünnepeljük az 50. évfordulót is?

Varga Gyöngyi: Adná Isten. Egy ugyanilyen színvonalas rendezvénysorozattal lenne jó megünnepelni, mint ez a kollokvium. Ez is azt bizonyítja, hogy tényleg életképes a Figura.

Varga Gyöngyi kérdi egy tanár kolléganőjét: Eddig melyik előadás tetszett a legjobban?

Kolléganő: Az Árva élet nagyon tetszett. Én is ismerek ilyen embereket, ezért közel állt hozzám ez az előadás. A Nagykutyákon is jól szórakoztam. Főleg azért, mert napjainkban is aktuálisak ezek a helyzetek.

Kolléganő kérdi Gabikától: Sikerült-e a kollokviumnak megszerettetnie veled a színházat?

Gabika: Ez fordítva történt, mindig is szerettem a színházat, és ezért jöttem a kollokviumra.

nóra