okt. 8. , csütörtök dél -- szakmai

Szakmai beszélgetés Nagy Eszter Megöltem az anyámat című egyéni műsoráról és a Szatmárnémeti Társulat Mindhalálig Beatles című produkciójáról.

Tíz órakor a szatmári társulat színészei türelmetlenül toporognak a 40-es terem előtti teraszon. Türelmetlenségük érthető: sietniük kell haza. Amint sikerül körbeülnünk, Ungvári Zrínyi Ildikó köszönti a jelenlevőket. Tekintettel a szatmáriak sietségére, először a Mindhalálig Beatles című előadásról beszélgettünk. Kányádi Szilárd rendezőszakos hallgató indította a beszélgetést, és egyenesen a színészekhez intézte észrevételeit. Az előadás legerősebb részének a „Beatles-imitators” munkáját tartotta. Külön kifejezte tiszteletét a legendás zenekart alakító színészeknek. A zsűri tagjai úgy vélték, a színészek zenészként jól megállnák helyüket, ezért arra buzdították őket, hogy folytassák ezt a tevékenységet. Szilárd külön kiemelte Csiki Orsolya alakítását. Tetszett neki a „szürke kisegér” alakja (Duró Győzőt vagy Zsehránszky Istvánt idézve – uhhh, ki is mondta?), aki folyton összeszorított térdekkel rohan az illemhelyre.

Ezen a ponton már nem tudtuk elkerülni, hogy az előadás problematikus részeiről beszéljünk. A szöveg annak apropóján született meg, hogy néhány zenélni vágyó színész Beatles-dalokat játszhasson a színpadon. Nyilvánvaló, hogy a rendező is a Beatles-utánzókat szándékozott az előadás középpontjába helyezni, amit a színészek elismertek. Ezzel nincs is semmi gond. Ami valóban probléma, hogy a szöveg silány, sekélyes, tele elhasznált, kopott, nevetséges poénokkal. A szöveg egyik hibája, hogy a három nő figurája nincs kellőképpen körvonalazva, szinte semmi dramaturgiai funkciójuk nincs. A zsűri tagjai arról beszélgettek, hogy bár a darab rossz, egy dramaturg talán kezdhetett volna vele valamit, értelmes szöveget adhatott volna a három színésznő (Némethy Zsuzsa, Bándi Johanna, Csiki Orsolya) szájába. Itt azonban nem volt dramaturg, amit a szakemberek finoman fel is róttak a szatmáriaknak. A három színésznő nem jutott játéklehetőséghez, hanem kénytelen volt egész előadás alatt türelmesen „vegetálni” egy fotelben, vagy fel-alá járkálni a térben. Ez viszont a rendezőnek róható fel, akinek erre kellett volna figyelnie.

Rövid szünet után Nagy Júlia kollégám vezette fel azt a beszélgetést, amely Visky András Megöltem az anyámat című monodrámájának előadását hivatott méltatni. A színésznő (Nagy Eszter) nem volt jelen, úgyhogy a beszélgetés a szakmabeliek és a szakma „tanoncainak” szűk körében zajlott. Júlia is pozitív értékeléssel indította felvezetését. Szépnek találta a kezdőképet, amint a színésznő piros ruhában, fekete vállkendőben, egy szál bőrönddel érkezik a színpadra. A kép egyszerűsége ragadta meg. Majd azzal folytatta, mennyire jónak találja Visky András Megöltem az anyámat című darabját. A szöveg önmagában él, de mivel Nagy Eszter nem a megfelelő eszközökkel nyúlt hozzá, így nem tudott működni a színpadon. A színésznő túl sok gesztust használt, túl vidám, túl színes volt, ahhoz képest, ahogyan az író a szövegben lefestette. A felszólalók közül mindenki jónak tartotta a szöveget, és egyetértettek Júliával abban, hogy kevesebb eszközzel kellett volna hozzányúlni ( pl. kizárólag csak hanggal, vagy esetleg arcjátékkal, fénnyel). Természetesen ez nem lehet recept, az mindig szövegfüggő, hogy miként lehet hozzányúlni ehhez a műfajhoz.

sjuli