Oldalak

2009. október 8., csütörtök

Ellenfény

Az Ellenfény című folyóirat 1996-ban látott először nyomdafestéket. Meghatározó „kritikai fényforrás” a magyar nyelvű színházi orgánumok között, átfogó képet nyújtva a kortárs tánc- és színházművészet eseményeiről. Havi rendszerességgel jelenik meg Budapesten, Sándor L. István főszerkesztésében. Rovatai, melyeknek címei játékosan, a lap nevéhez hasonlóan, a fénytechnikára, a fényképészetre utalnak (Nagyítás, Pontfényben, Fénykör, Fókuszban, Visszfény, Reflektorfényben stb.) mind magyar, mind külföldi előadásokra, társulatokra, alkotókra, fesztiválokra ráirányítják a nézők és a szakma figyelmét. A recenzensek nézőpontja mellett az alkotóké is helyet kap benne, a lap rendszeresen közöl beszélgetéseket rendezőkkel, színészekkel, táncosokkal, drámaírókkal. A lapszámok gyakran egy-egy tematika köré szerveződnek.

Két éve beindult a lap online változata is, amely igyekszik még jobban lefedni a kortárs tánc és színház területeit. Kritikai jellegét továbbra is megtartja, híreket, beharangozókat tehát itt nem olvashatunk, de az aktuális előadásokra, kortárs tánccal, színházzal kapcsolatos jelenségekre azon melegében reflektál az Ellenfény online. A korábbi lapszámok tartalmának nagy része is megtalálható itt.

www.ellenfeny.hu

hanni


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése