Oldalak

2009. október 5., hétfő

KÖZÖNSÉGSZERVEZŐ, TISZTES KÖZELRŐL

Lola: Mennyire veszel részt a váradi társulat „közös” életében?

Boross Tamás: Sok időt töltök velük. Persze függ ez a szabadidőmtől és a magánéletemtől is. De nem lennék tagja a társulatnak már körülbelül hét éve, ha nem szeretném.

L.: Vannak olyan személyek a csapatban, akik barátaiddá váltak?

B. T.: A barátság tág fogalom, de igen, vannak barátaim köztük.

L.: A színészek és a háttérben dolgozó személyzet mennyire „él” együtt például kocsmázások alkalmával?

B. T.: Egy asztaltársaság szoktunk lenni, nincs ezzel probléma.

L.: Mint tudjuk, nemrég igazgatóváltás volt Váradon. Jól együtt tudsz működni Dimény Levivel?

B. T.: Nem régóta igazgató, májusban bízták meg ezzel, azután pedig nem sokkal jött a nyári szünet… de az eddig eltelt időben jól mentek a dolgok.

L.: Az ötleteidet a közönségszervezéssel kapcsolatban mennyire tudod érvényesíteni? Figyelembe veszik a javaslataidat?

B. T.: Megbeszélés tárgya az egész, minden előrelendítő ötlet meghallgattatik, és megbeszélés után megpróbáljuk meg is valósítani őket.

L.: Szabadidődben sokat „agyalsz” a színház dolgain?

B. T.: Foglalkoztat, igen, mert ez nem robotmunka, ami a napi munkaidővel lejár. Ha az ember nem érzi magáénak, akkor nincs értelme.

L.: Van elképzelésed arról, hogy meddig maradsz a váradi színháznál?

B. T.: Most jól érzem magam itt, de hogy hosszú távon maradok-e, nem tudom.

Lola

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése