Oldalak

2009. október 5., hétfő

okt. 4., vasárnap dél -- szakmamentes

...Három előadásból kettő megvolt, a harmadikat már nem mertem bevállalni, mert a nézőtéren aludni nem jó móka, és ezzel nem az előadást kívánom minősíteni, ez csak annyit jelent, hogy fáradt voltam. Előadások után koncert, nah és utána a bulikezdés, a nap várva várt pillanata. Szeretem a fesztiválpartikat, főleg az elsőket, amikor minden jólfésült résztvevő alkalmat kap az oldódásra. Itt ki lehet ereszteni a több nap alatt összegyűlt gőzt, lehet ugrabugrálni, forgolódni és énekelni, gátlások nélkül. Meg kell hagyni, a mi „mini celebvilág”-unk is vigyáz az imidzsére, egyenes hát, szigorú tekintet, lassú, kimért cigarettázás, mind megvan. Nah és ez a máz estére lekopik. Állati jól esett az este, későn kezdtük és korán (reggel) hagytuk abba, és végig táncoltunk, szerettem a dj-ket, volt itt licisbuli-hangulattól club feeling-ig minden, úgy érzem, jó néhányunknál célba találtak ezzel.

A buli utáni reggel hát az nem volt könnyű, kicsit kinyitottuk a szemünket, pizsamában lekóvályogtunk reggelizni, amitől persze elálmosodtunk és visszaaludtunk, de ez hiba volt, mert rendesen délutánba nyúlt a durmi, a tennivaló pedig sok, az idő meg kevés, ezért most versenyt futunk.

A ma esti kínálat egy nagyváradi Phaedra és egy temesvári német Faust. Aztán a holnapi 2:1-ben elmondjuk, mennyire jöttek be...

Lola



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése