Romeo és Julia

nóra szerint:

+ A koncepció izgalmas, Romeo és Júlia történetét kalapos-öltönyös maffiavilágba helyezi, ahol mindenki mindenkit megfigyel és az uralkodó vezérelv a saját érdek és az ösztön.

+ A páros jelenetek kiegyensúlyozottak, kimunkáltak. Legyen szó Romeo és Mercutio baráti kettőséről, Capulet és Capuletné státusz-tangójáról vagy épp a Dajka és Lőrinc barát találkozásáról, mindegyik egyformán pontosan ábrázolja – szavak nélkül is – a szereplők közti viszonyokat.

– A tartások-emelések néhol túlzott fizikai erőfeszítésnek, erőlködésnek tűntek – ha az ember nem a legelső sor elől, térdmagasságból nézi az előadást, az ilyen apróbb pontatlanságok valószínűleg nem tűnnek fel.

kosztya szerint:

– A történet dramaturgiai szálát egyértelműbbé tettem volna, elsősorban mert a színészek több szerepet is táncolnak.

– Fölöslegesnek és szájbarágósnak találtam a fekete-piros szimbólum ilyen arányú jelzését, hiszen a színészek gesztusaiban, lépéseiben, energiájában, zenéjében már benne van a teljes színskála.

+ M Stúdió!

bemőke szerint:

+ A mozgatható díszlet erénye az előadásnak. Így a helyszínváltás könnyen megoldható, és az előadás ritmusa pörgő marad.

+ Nem kell szó a színházba ahhoz, hogy egy történetet lássunk. Elég a test kifejező „beszéde”, és már mindent értesz. Itt valami jó történhetett, mert mindenki megértette.

– A nézőtér berendezése nem volt előnyös minden néző számára, ebből kifolyólag az előadás alatt elégedetlenkedő arcok mellett elégedetlenkedő beszélgetés is volt. Igaz, a néző lehetne türelmesebb is...

BeGeI szerint:

+ Lenyűgözött, ahogy a Shakespeare-szövegre mozgással, zenével, tánccal, néhány hangfoszlánnyal utalt az előadás. Szinte oldalra pontosan meg lehetett volna feleltetni a játékot a szövegnek (túlzok persze). Minden ott volt, megtörtént. Pontos jellemformálás, történetvezetés. Igen: már-már mozdulat-narráció.

+ Az előadás képszerűsége, egyes képek hangulata, szépsége, a díszletelemek szerves használata. Különösen a „kalitkák”, ketrecek tetszettek, és az, ahogy bennük mozogtak a szereplők. Erős kép a két szerelmes ketrecbeli együttléte. Aki rácsok közt is szeret(kezik), hőstettet visz véghez: legyőzi a korlátokat.

– Ilyenkor van nehéz dolgunk a mínusz-jelekkel (valamit csak írni köll ide is)... Nehezen találok fogást az előadáson, túlzottan letaglózott. Mégis... amit technikailag erénynek tartok (lásd: első pozitívum), azt szubjektíve kifogásolom is kicsit: túl erős a megfeleltetés a shakespeare-i történettel. Tudom, ez koncepció kérdése, és ez (a látott) koncepció nagyon is legitim, szó se róla, csak hát én annyira élveztem a szimbolikusabb, elemeltebb, stilizáltabb, a shakespeare-i szövegre inkább hangulatukban utaló pillanatokat, hogy többet szerettem volna belőlük. Például Romeo és Júlia öngyilkossága túl szájbarágósan játssza le a drámabeli eseményt (épp csak a szavak hiányoznak), holott a „sztorit” ismerjük mi jól, a nóvum itt az, ahogy. Szívesebben láttam volna egy (még) stilizáltabb öngyilkosságot. A következő pillanatok persze kielégítették ebbéli igényemet: megnyílt a díszletfal, és jöttek ők, odaátról, maszkosan.

júlia szerint:

+ Mercutio (Dávid Attila Péter) arckifejezése mindent megér. Első perctől (az utolsóig) olyan erős, pontos, hogy tudom: ő Mercutio.

+ Hogy lehet ilyen pontosan mozogni???

– Nem írhatok még egy pozitívumot?

Lola szerint:

+ Júlia, könnyes szemű szép leány, Romeo pedig vakmerő szerelmes, akiknek látványa könnyet csal a száraz szemekbe.

+ Tánctechnika, az van.

– Én erről most nem tudok rosszat mondani.

sjuli szerint:

+ Érzelmekkel telített, lendületes testeket láttam, amelyek szavak nélkül is kitűnően kommunikáltak egymással. Mozgásukkal nem csak érzelmeiket, de egymás közti viszonyaikat is szépen kifejezték. Romeo és Mercutio párosa tetszett a leginkább, akik olyan figurákkal kommunikáltak, melyeket kölcsönös bizalom nélkül nem lehetett volna megvalósítani. Rendkívül szilárd kapcsolat van ott, ahol két ember ennyire megbízik egymásban.

+ A mozgatható, rácsos díszletelemek nagyon sok játéklehetőséget hordoznak magukban. A színészek játéka határozza meg, hogy ezek a magas, dobozszerű elemek mikor hogyan működnek, milyen helyszínt jelölnek.

– Kicsit nehéz volt követni és megérteni egy-egy csoport játékát, amikor többen voltak a színpadon és egyidőben különbözőképpen mozogtak.

anna szerint:

+ Az arcjáték összhangban volt a mozgással. A tekintetekből kiderültek a viszonyok, kapcsolatok.

+ Romeo és Júlia első találkozása, a másik testének felfedezése erotikamentes játék, szexuális töltetűvé csak a házasság után válik.

– Többet lehetett volna használni a díszletbeli tükröződést, habár az magától is működik… a szereplők mintha figyelmen kívül hagynák a további lehetőségeket.

vmarta szerint:

+ Szavak nélkül is pontosan követhető a történet.

+ A főszereplők arca a legnagyobb fizikai fáradtság közepette is nagyon kifejező.

– Az előadás megmaradt a történetmesélésnél és az érzékileg szép pillanatoknál, ezért gyönyörködtem, ámultam és szórakoztam, de konklúzió nélkül maradtam.